III. felvonás

Nicholas Boneta

Ahogy figyeltem kecses mozgását a pult mögött, és a sütimet majszoltam, amivel mint mindig most is rabulj ejtett hirtelen egy középkorú nő jelent meg. Azonnal Íriszhez sietett egy lapot lengetve a kezében. Nagy izgatottsággal ecsetelte a dolgokat neki. Nagyon hasonlítottak egymásra, akár testvérek is lehettek volna. Elmosolyodtam, mert nehezen tudtam elképzelni, hogy nem anya-lánya kapcsolatról van itt szó. Néhány szót elcsíptem, mint előadás, éneklés, álarc, de a lányt nem nagyon érdekelte a dolog. Láttam az arcán, hogy nem kedveli, ha az édesanyja próbál neki egy megfelelő darabot találni. Éppen a kávémból ittam, amikor észrevettem, hogy a nőnek feltűnt a pendrive, amit én adtam neki. Ajkamba haraptam, és inkább tovább ettem csendben a sütimet. Nem beszélhettek vele - gondoltam, de erre megszólalt a fejemben a kis angyal, és máris a fejemben kezdtem el kommunikálni magammal magam elé bámulva közben. "Dehogynem. Csak mosolyodj rá a szép orcáddal. Biztos megismer. Olyan hölgynek tűnik, aki jártas a színházi előadásokban." - mondta az angyalka, de elhesegettem, és befejeztem a tortaszeletet. Elővettem a telefonomat és írtam Mr. Brown-nak, hogy hamarosan ott leszek. Azonnal válaszolt, hogy ne siessek, mert jelenleg káosz van a második napon, és velem a legegyszerűbb a dolguk. Nyertem plusz két-három órát, amit fogalmam sem volt, hogy töltsek el. Ötletem volt, hogy maradok és rendelek esetleg még egy szendvicset tőle. Maradni akartam, hogy beszélni tudjak vele és láthassam. Ahogy tegnap este odajött hozzám autogrammot kérni, már akkor éreztem, hogy nem egy mindennapi lány. Ő nem Emma. Talán jobb lesz megbizonyosodni róla majd, hogy nem-e rejteget a tenger mélyén egy férjet. Elhúztam a számat erre a gondolatra, majd ráírtam Aaron-re, hogy megérdeklődjem tőle is mi a helyzet. "David totálisan ki van akadva, hogy az egyik táncosnak kiment a bokája az első este folyamán és nincs beugrója. Hazamenekültem, mielőtt kiderül, hogy a párja még mindig részeg. Talán két óra múlva visszamegyek." Elképedve néztem az üzenetére, majd eltettem a mobilom, és megittam a maradék feketémet. Amikor felnéztem, hogy a tekintettemmel megkeresem magamnak Íriszt az anyjával találkozott a tekintettünk. Azonnal elkaptam a tekintettemet, és azon gondolkoztam, hogy most idejön-e megkérdezni kérek-e valamit. Viszont én a lányával szeretem volna beszélni. Apró szavakat, rövid mondatokat, amiket újra és újra eljátszhatok a fejemben. Ebben a pillanatban szólalt meg a telefonom, és egy csengés után a fülemhez emeltem a csuklyámon belül. Édesanyám keresett, de ahogy felvettem el is tartottam a fülemtől a telefont és a csuklyámon kívülre helyeztem. Úgy sikított a készülékbe, hogy féltem az egész helyiség hallotta.

- Szia anya - köszöntem a hangommal jelezve neki, hogy halkabban - Mi újság?

- Drága kincsem! Olyan büszke vagyok rád! Megyünk apáddal a ma esti darabodra! - és pontosan tudtam, hogy Montanában ugrándozik, ahogy apu próbálja a háttérben lenyugtatni - Apád az első sorba vett jegyeket!

- Igen, apunak odasikerült vennie. Hallottam - mosolyodtam el, mert valóságban én rendeztem le nekik a legjobb helyeket. Ez az első alkalom, amikor el tudnak szabadulni a munkából, mert egy olyan időpontra esik az előadás, ami nekik is megfelel. Semmi nem jön közbe. Az egyetemi színházi munkáim óta ez az első alkalom, hogy látnak egy műsorban - Már itt vagytok?

- Igen. A szálláson vagyunk - mondta anya - Annyira büszke vagyok rád. Nagyon szeretlek Nich - mondta, majd biccentettem anélkül, hogy látta volna.

- Tudod, hogy én is szeretlek titeket - feleltem, majd hallottam, ahogy apu keresi az ingét - Hallom menned kell - nevettem fel, és talán a kelleténél hangosabban, mert a szomszédos asztalnál felém néztek. Gyorsan lekaptam a fejemet - Sziasztok.

- Szia bogaram - köszönt el, de még hallottam, ahogy próbál apának segíteni előkutatni a borotvát - Nem hagyhattuk otthon. Emlékszem, hogy eltettem abba a kis fekete táskába.

- Én meg mondtam, hogy végül kitettem, mert felesleges ennyi holmit magunkkal hoznunk - igyekezett apám, mint mindig, és inkább megszakítottam a hívást. A telefonomat az asztalomra helyeztem, és felnéztem. Épp Írisszel összetalálkozott a tekintettünk. Rámosolyodtam gyengéden, bár nem tudom mennyire láthatta, de reménykedtem.

Írisz Andalia

Láttam, hogy a tekintetük találkozott és mielőtt anyám gyanút fogott volna vagy csupán oda ment volna érdeklődni meg kérdeztem kér-e valamit vagy, hogy mást is szeretne-e mondani. Végül úgy döntött segít leszedni az asztalokat amiért hálás voltam. A szórólapra pillantottam. Tegyük fel megpróbálom. Felvesznek. Szerepelek, de továbbra is alkalmazni akarnak..még is milyen szerepben? Örökké egy mellékszereplő leszek vagy csak gyerek előadásokon veszek részt. Mind tudjuk, hogy nem fizetnek sokat. Előbb utóbb fel figyelne egy tekintélyes ember a hangomra, akarna engem, de az arcommal nem tudna mit kezdeni..vagy én legyek mondjuk...operaház fantomnője? Hercegnője? Beharaptam az alsó ajkamat. Nem hangzik rosszul. Folyton a sötét színpadon egy maszkban, titokzatos körülmények, hátborzongató történettel. Egy számomra ismeretlen, de annál inkább édesebb nevetés ütötte meg a fejemet. A nevetése gyönyörű..akár csak a hangja..telefonált a jókedvéből ítélve olyas valakivel akit szeret. Viszonoztam mosolyát, majd eszembe jutott, hogy fáztam így feljebb tekertem a radiátort.  Édesanyámat figyeltem. Szeretem őt és ő is engem. Mindent meg tesz, hogy boldognak lásson. Én boldog vagyok csak nem vagyok teljes ennyi. Ez ellen még is mit tehetnék?

-Elnézést...- a kislány felé fordultam a pult mögé. A haja rövid volt és állig érő. Igazán csinoska arca volt, annak ellenére, hogy egy hatalmas seb éktelenkedett a bal szeménél. Fent a homlokánál kezdődött és a szeme alatt majd nem a szája vonaláig folytatódott. Az édesapját letartóztatták tolvajlásért őt pedig az emberek bántani kezdték a családja miatt és egy nap valakik megtámadták. Épp, hogy megúszta és csoda, hogy a szeme épp. Azóta is piszkálják a vele egykorúak és mások is undorodva néznek rá. Pedig nagyszerű teremtés és fenségesen angyali hangja van.

-Szia Anna.- mosolyogtam rá és kilépve a pult mögül megöleltem a kislányt és leguggoltam eléje.

-Hogy vagy? Zongorázni jöttél?- kérdeztem eltűrve egy tincset szeméből. Ő az egyetlen aki tudja a titkomat. Hogy mit rejt valójában az álarc, hogy miért hordom.

-Ma sikerült az összes vizsgám. Nagyon izgultam, de sikerült. Segített a lélegzés és a halk dudorászás amit mondtál. Köszönöm.- elvigyorodtam.

-Igen, szabad? Énekelne velem?- nagyokat pislogtam.  Nem lepett meg, hogy felkér arra, hogy énekeljek mellette csak nem ilyenkor, de nem mondtam ellent neki. Ez az ajándékom amiért sikeresen le tette a vizsgákat. Megkértem édesanyám, hogy vegye át a helyem, majd a zongorához léptünk. Eddig leengedett hajamat felfogtam lófarokba egy szalaggal rögzítve. Fülem az egyetlen amit nem rejtegetek.  Egyrészt lehetetlen, egyrészt szeretem őket, cukik. Kiválasztottunk egy dalt, majd bele kezdett a játékba. Egy szerelmes dalt választottunk, amely ázsiai nyelven íródott. Nekem ezek a kedvenc dalaim.A történet szerint van egy nő aki nem tartozik az élők közé, de a holtak közé sem. Találkozik egy férfival aki elrabolja a szívét, de közeleg a lány örök életének vége és tudja a szerelmük nem tart örökké.Mind eközben a múlt árnyai üldözik őt, amiket próbál elfeledni, de a gyűlölet benne él, amit le kell tudnia győznie. Gyönyörű történet, gyönöyrű dal.

Nicholas Boneta

A maradék sütimre néztem, ami igen gyorsan fogyott már a tányérról. A kávéspoharam meg már üresen tátongott. Sóhajtottam, ahogy az órámra pillantottam a csuklómon. Még van legalább fél órám, hogy még időben odaérjek a színházhoz. Fél óra múlva hazasétálok, majd kocsival elhajtok a színházhoz és eljátszuk még egyszer a darabot. Ez alatt a gondolatmenetem alatt megszólalt a zongora a helységben, majd egy angyali hang zendített rá. És, amikor azt mondom angyali, akkor pontosan úgy értem. Csak egy igazi, földreszállt lény tud ilyen hanggal dalolni a hatalmas, fehér szárnyaival. Megfordultam és ledöbbenve, de hatalmas mosollyal az arcomon néztem Íriszre. Az egész dal alatt őt figyeltem, ahogy lehunyt szemmel átadja magát a szövegnek, a dallamnak. Tudtam, hogy tökéletes a darabomra - suttogtam a bajszom alatt. Csodálatos volt, akár két perc is lehetett vagy egy óra, esetleg tíz másodperc. Egy életre megmarad nekem ez a hang. Vajon benne lenne-e? Előbb elolvassa, és utána megkérdezem - elmélkedtem magamban bekapva az utolsó tortaszeletet is. Tapsoltam, mint mindenki más is a vendégek közül, és gyorsan lenyeltem a falatomat. Egyszer csak az egyik vendég felém emelte a tekintetét, és látam az arcán, hogy ébredezik benne valami felismerés. Behúzódtam az asztal belsejébe, és még mélyebbre húztam a csúklyát a fejemen. Ideje volt, hogy elmenjek innen. Nem, mintha megszoktak támadni az emberek, de ha egy valaki felismer, akkor jön más. Ez mindig így volt, és sosem változott az évek során. Az üres edényeimre néztem, majd nagy levegőt vettem. A zsebembe tettem a telefonomat, majd felálltam és felkaptam a koszos tányért és csészét. Elindultam ezekután a pulthoz, letettem a pultra, s már fordultam volna meg, de beleütköztem valakibe. Nem láttam pontosan ki, csak annyit észleltem, hogy valószínűleg nő/lány lehetett. A csuklya a fejemen maradt szerencsére, azért olyan könnyen nem esik le.

- Bocsánat - motyogtam, mielőtt a hölgy arcát láthattam volna - Elnézést kérlek...

Írisz Andalia

Megdicsértem Anna-t és megsimogattam a fejét. Ha minden jól alakul akkor tudok majd segíteni neki az álma elérésében. Számomra ő olyan, mint egy kis hugica. Mosolyogva hajoltunk meg a közönség előtt, majd édesanyámhoz mentem, hogy letöröljem a könnyeit és mielőtt rá zendítene ismét a témára tettem egy kis süteményt a szájába és tovább libbentem azzal a mozdulattal a vendégek asztalaihoz, hogy folytassam a munkám. Azzal, hogy kiengedtem magamból a dallamot sokkal felszabadultabbnak, élettel telinek éreztem magam.

-Oh egek, én kérek bocsánatot.- nevetett fel az asszony vidáman. Örömmel töltötte el, hogy a hallotta a lányát énekelni, de egyben csalódott is volt és zavarodott. Nem értette miért ellenkezik ennyire lánya a színdarabok ellen mikor oda született, bár tudta az okot, viszont úgy gondolta ennek nem szabadna a tehetsége és az álma útjába állnia. Még abban is reménykedett egy nap talál valakit akiben megbízik annyira, hogy felfedje teljes valóját és többé nem bújna el,d e sajnos nem jós, hogy ezt meg lássa. A fiatal ember felé fordult aki igen illetlen módon csuklyában tartózkodik egy helyiségben.

-Már rendelt fiatalember?- kérdezte kedvesen és hátrébb lépett egyet, hogy jobban rá lásson a vendégre, aki igen sietősen kívánt sietni. Arra gondolt talán fizetés nélkül akart távozni így már csak azért sem engedheti el. Meg lássuk be egy fekete csuklyás alak sose jelent semmi jót. Eközben a kis Anna is megtalálta az idős asszonyt és ketten figyelték a férfit aki minden áron azon volt, hogy ne lássanak be a csuklya alá.

-Valami baj van Írisz anyukája?- kérdezte a kislány.

-Viszlát. további szép napot.- köszöntem el egy vendégtől és a tálcára pakoltam a koszos csészéket, majd a pult felé vettem az irányt. Összeráncolt szemöldökkel figyeltem a kis társaságot a pultnál..édesanyám, Anna és Nicholas. Jaj, mi történt? Ugye nem beszélgetnek? A tálcával a kezemben oda siettem hozzájuk és Nicholsa mellé léptem.

-Valami baj van? Mi történt?- kérdeztem a női falra pillantva.

- Ez az úr nekem nagyon gyanús. Csulyával a fején sietősen távozni akart és ebből úgy gondolom fizetés nélkül kívánt távozni, de ezt nem engedhetem.

-Mi? - döbbentem le. Itt félre értés van. Nicholas felé fordultam.

-Na, de anyám!- néztem rá rosszallóan és le tettem a tálcákat a mellettem lévő üres asztalra.

-Tudod jól, hogy nem szeretem, ha első látásra megszabsz egy bizonyos következtetést és ahhoz tartod magad. Az úr egyáltalán nem akar rosszat, ráadásul már fizetett a legelején. Nekem. Semmi rosszat nem tett. Kérlek kérj bocsánatot a viselkedésed miatt. Ami pedig a csuklyát illeti nem azért viseli, mert sötét gondolatai vannak, hanem mert..- nem tudtam, hogy szabad-e megemlítenem, de ha meg említem anyám rá jön, hogy ő az akiről beszéltem neki.

-Nem számít az az ő magánügye. Kérlek és te is Anna.- néztem a kislányra.