IV. felvonás

Nicholas Boneta

Ahogy hátrébb léptem jobban rálátásom akadt a nőre, s kirajzolódott az alakja, a ráncok a szemei alatt, de így se tudtad volna megmondani, hogy pontosan mennyi idős lehet. A szemei kifejezetten hasonlítottak Íriszére, és próbáltam még valami hasonlóságot találni rajtuk, amikor újra megszólalt. A tekintette rossz gondolatokról árulkodott. Nyeltem egyet, és zsebre dugtam a kezeimet.

- Elnézést... - próbálkoztam újra, és nagy levegőt vettem, hogy válaszoljak a kérdésére - Igazat megvallva már... - akartam mondani, hogy túl vagyok a fizetésen, de a kis zongorista jelent meg. Nagyon fürkészve engem, hogy mégis ki lehetek. Úgy fordultam, hogy a szebbik oldalam az arcomnak kitűnjön - A tányérokat nem kellett volna visszahoznom a pulthoz? - kérdeztem, de kínos csend ütötte meg a fülünket, és azt se tudtam mit mondjak. Annyira megörültem, amikor Írisz pattant odamellém mindent kimagyarázva. Elmosolyodtam, amikor megkérte anyukáját, hogy kérjen tőlem bocsánatot. "Magánügye" - ismételte a fejemben a saját hangjával a lány, és ajkamba haraptam. Ha leveszem megijednek, de talán a kislány megértheti. Néztem a kis vágásra a szeménél. Elmondhatnám neki, hogy van ennél rosszabb is, de ő még így is szép kislány. De nem tettem, nem szólaltam meg. Nem vettem le a csuklyát. Ha le is esett volna, biztos kimagyaráztam volna, hogy ma is lesz egy előadás, ahol a szörnyeteg vagyok. Talán meghívhatnám őket az előadásra. Hátul mindig lehet szorítani helyet, és tudom is, hova tudnám őket tenni. Ahova anyuéknak vettem jegyet a jobb oldali pavilonba, ott van még hely bőven.

- Még egyszer elnézést a kellemetlenségért - néztem Írisz anyukájára a gondolatmenetem után, amiközben ő és Anna Íriszt hallgatták. Hálás voltam neki, elmondhatatlnul. Kimentett, mert... nem tudom pontosan miért, de megtette. Meg kellene köszönöm neki valahogy. Kivettem a kesztyűs kezeimet a fekete farmerdzsekim zsebéből. (A jól ismert pulcsis, dzsekis öltözködés nagy kedvencem.) Íriszre pillantottam, és elgondolkodtam, hogy vajon lenne kedve-e még egyszer eljönni az előadásra. Látni engem. A valódi énemet, mégha nem is tudja, hogy ez az igazi énem, ami a színpadon van - Szereted a színházat? - kérdeztem meg végül Annát - Nagyon szépen kísértél - dicsértem meg.

Írisz Andalia

Egy ideig mindenki csak hallgatott és egymásra meredtünk, de aztán végül anyám belátta, hogy tévedett és rosszat gondolt így bocsánatot kért és őt követte Anna is. Nicholas-t elnézve nem sértődött meg és ez megnyugtatott, végül Annához fordult. Elmosolyodtam. Akár csak én Anna is szereti az előadásokat, de ha el is megy egy egy darabra a zongorára és a hangszerek hangjára figyel és ezeket elraktározza magába, hogy később megpróbálhassa, kielemezze.

-Köszönöm. Igen szeretem.- bólintott. Igen sajnos arra az előadásra amin voltam nem tudott eljönni, mert órája volt akkor, de vettem neki jegyet a mai előadásra így el tud majd menni, persze kísérővel.

-Ma is megyek Írisz anyukájával.. -lelkesedett boldogan,d e aztán rám nézett. Sajnos vagy nem sajnos meg kell fontolnom mikor, mennyit költök és mire. Kicsit sok lett az elmúlt időszakban a kiadások összege így én már nem tudok el menni ma, mert nem tellett a jegyre, de legalább ő nekik megtudtam venni.

-Ne aggódj. Én itt leszek és várlak finom forró csokival, ha vége az előadásnak. Meg én már láttam az előadást bízz bennem nagyon tetszeni fog.-simogattam meg fejét, hogy enyhítsem bánatát.

Nicholas-ra pillantott, majd rám, majd vissza. Furcsa volt a tekintette.

-Az úr színész?- érdeklődött.- ajaj...meleg terep..és ekkor anyukám már fel is kapta a fejét.

-Ön lenne az a bizonyos Nicholas Boneta?- és kitalálta.- a lányom mesélt egy nagyszerű színészről a tegnapi előadásról és, hogy haza haza hozta. Köszönöm. Szörnyen érzem magam amiért rosszat gondoltam önről. Borzasztóan szégyenlem. Ezek szerint önt fogjuk ma látni a színpadon?- még egy kérdésre sem válaszolt, de már kapott egy csomót. Elmosolyodtam és egy halk kuncogás is kitört belőlem. Aranyos volt ez a pillanat.

Nicholas Boneta

Elmosolyodtam, ahogy a telefonomba hallatszódott édesanyja motiváló szövege.

- Persze, bármit! - feleltem - A rendezővel kellene különben eljátszanom egy csók jelenetet, és semmi bajom a melegekkel, de annyira nem vonzódik a pasihoz - mondtam viccelődve - Remek! Mikor tudsz bejönni? Igazából, ha most azonnal tudnál... felvegyelek? - kérdeztem, és megálltam a színpad közepén, miközben a színház lámpása lekiabált, hogy megvolnánk, s Aaron-nak és David-nek mutattam fel a hüvelykujjamat jelezve, hogy meg van az új főszereplőnk - Nagyon hálás neked mindenki - tettem hozzá - Megmentetted a ma esti előadást.

Írisz Andalia

Miután elolvastam a nekem szánt üzenetét mosollyal az arcomon vonultam a konyhába, hogy neki lássak egy újabb adag sütemény elkészítéséhez és ezúttal macaron hozzávalóit pakoltam az asztalra. Ki kerestem a receptet nagymamám ősöreg szakács könyvéből és nekiláttam  a tésztának, de nem sokáig sikerült haladnom. Mielőtt fel vettem volna a telefont megmostam kezemet és félre fújtam arcomból egy lisztes tincset, amely a gyúródeszkáról származott. Nicholas szavaira hol boldogság töltött el, hol fagyos félelem. Arra kér, hogy álljak be a főszereplő helyére a mai előadáson én akit még nem is látott játszani, akinek nincs semmi tapasztalata, ráadásul nem illek a szerepre. Egyáltalán nem érzem úgy, hogy én lennék a megfelelő ember helyettesnek. Reszketve kifújtam a levegőt. Édesanyám is csatlakozott hozzám a konyhába. Dió héjban el mondtam neki, miről van szó, de a választ még nem adtam meg.

-Nem hinném, hogy én lennék erre a megfelelő személy…tudod a szöveget persze, de én…- gombóc nőtt a torkomban. Anyám kivette a telefont kezemből és szavait hozzám intézve rám nézett.

-Írisz. Ez egy hatalmas lehetőség. Tudom, hogy félsz, tudom hogy mitől félsz, de ne tedd. Rengeteg hozzád hasonló ember van a világon akik igen is kiállnak és megmutatják magukat. Lesznek akiknek nem tetszel, de lesz akinek a tehetséged számít. Tudod mi az álmod, van egy lehetőséged, ne hagyd, hogy a félelmed az emberektől a véleményüktől utadat állják. Állj ki, mutasd meg nekik, hogy mire vagy képes. Ideje, hogy az emberek ne a külső szépség alapján ítéljenek meg valakit, hanem a tehetsége és a személyisége alapján. Nálad kedvesebb, elkötelezetebb embert nem ismerek. És lesznek emberek akik elfogadnak és szeretnek, támogatnak, ahogy annak idején én apádat. Arcomra helyezte kezét. Szeretném azt az Íriszt látni, aki régen semmitől sem rettegve eljátszotta a Rómeo és Júliát egymaga, azt aki bátran szembe szállt egy kutyával, hogy megvédje a sérült macskát..de többet ilyet ne, mert féltelek. Erős vagy kicsim és te a színpadra születtél.

-Anyám..- szipogtam..- nem..- füléhez tette a telefont és megkérdezte, hogy esetleg egy kis csavart vihetnénk-e a műbe, hogy a színésznő arca ne látszódjon teljesen, elrejtve ezzel a kilétemet. Ezzel titokzatossá téve és izgalmasabbá..de az én válaszomat már tudta, de azért felvont szemöldökkel rám sandított.

-S…szeretném megpróbálni..- éreztem, ahogy a bensőmben kialakul egy kellemes ám vérpezsdítő érzés. Énekelhetek..szabadon ráadásul színpadon, ott ahol mindig is álmodtam róla!