XI. felvonás

 Írisz Andalia

Válasza nem elégítette ki éhenkórász kíváncsiságomat, de nem akartam tapintatlannak sem tűnni. Nem erőltetem ki belőle a válaszokat. Nincs hozzá jogom és én magam sem szeretem, ha valamit erőltetnek, holott nyíltan közöltem, hogy nem akarok róla beszélni vagy kellemetlen számomra a téma. Megnézve a kapcsolatunkat nem meglepő, hogy nem szeretne beszélni az egyéni dolgairól a magány ügyekről. Biztosan a darab is sokat jelent a számára ezért meggondolja kit avat be ötleteibe, elmélkedéseibe. Elmosolyodtam látván reakcióját. Melegség kúszott mellkasomba. Szeretem látni, ha a süteményeim megfogható vagy érezhető hatást, eredményt érnek el a vendégeknél, akik azt elfogyasztják. A teára pillantottam. ideje ízesíteni, közben a választ is elárultam kérdésére.

-Igen, szoktam.- bólintottam. Miközben a mézet és a citromot csurgattam a teába folytattam.- de ez amolyan magam szórakoztatására, érzéseim kiadására használom.- feleltem.- az értelmetlen fogalmazásért elnézését kérem. Kijavítom magam. Éneklek, ha boldog vagyok, ha szomorú vagyok és leginkább, ha egyedül vagyok.- helyeztem rá az aprócska virágokkal díszített tányérra a csészét és a férfi elé toltam.

-Egészségére, amennyiben nem megfelelőek az ízek szóljon és orvosoljuk a problémát.- néztem rá egy pillanatra, majd vissza mentem a pulthoz és letörölgettem azt. Tudtam volna mesélni neki arról, hogy mit jelent számomra a zene, de hasonlóképpen voltam ezzel, mint ő. Nem osztom meg csak úgy bárkivel. Főleg nem egy estést partnerrel aki csak ma este a társaságom és soha többé. Magam elé húztam a másik süteményt és bele kóstoltam. Behunyva szemem élveztem az ízek varázslatos játékát ízlelő bimbóimon. Kecses, elegáns és ízletes. Egy csepnyi boldogság.

Nicholas Boneta

- Nem, nem. Minden isteni - mosolyodtam rá óvatosan, bár nem tudtam mennyire láthatja - Lehet, hogy gyakran fogok innen hazavinni süteményt - tettem hozzá, miközben tovább ettem a süteményt és a teámba is beleittam. Szóval kórusban és a családja énekelgetett. "Tökéletes lenne" - gondoltam magamban, de féltem megkérdezni. Talán attól féltem, hogy kinevet vagy elutasítja az ajánlatomat. Felpillantottam az arcára, ahol még mindig a maszkja alól pillnatott ki. Ő sem mutatja az igazi arcát és én sem, és talán itt a probléma. Nem ma este - figyelmeztettem magamat. Nincs itt az ideje. Lehörpintettem a maradék teámat a süti morzsákkal, majd előszedtem néhány dollárt, ami volt nálam, és letettem az asztalra - Azt hiszem, hogy jobb, ha megyek. Késő van, és nem akarom tovább zavarni. Biztos hosszú napja lesz holnap - feleltem. Féltem, ha tovább maradok itt vele a végén felfedem a kilétemet és megijed tőlem. Felálltam a helyemről, majd megtorpantam - Esetleg, lenne kedved elolvasni az írásomat? Kíváncsi lennék valaki véleményére, és talán te tökéletes alany lennél rá - mondtam - Holnap be tudom dobni a piszkozatomat.

Eközben a kesztyűmben lévő kezemet marokba szorítottam, majd elengedtem. Izgultam. Nem nagyon voltam kettesben nőkkel, és akikkel esetleg összekerültem, azok mindig elhúzódtak tőlem.

Írisz Andalia

A "lehet" kifejezést több félképpen lehet értelmeni. Van egy negatív és egy pozitív hangzása. Lehet, hogy igen lehet, hogy nem. Remény vagy csalódás.

-Amennyiben a lehet biztossá válik én szívesen látom bármikor. Jöjjön, amikor csak kedve van és, amikor persze nyitva vagyok. Kicsit belegondoltam a helyzetembe miközben a következő falatot húztam le fogammal a villa hegyéről. Eddig még nem fordult elő, hogy ennyit beszélgetek egy idegennek, bár valamilyen szempontból vásárlóként tekintek rá, de valahogy még sem. Ahogy elnéztem magunkat a szekrényen lévő tükörben két idegen akik maszkban ültek és süteményt fogyasztottak. Akik beszélgetnek, de még is távol vannak egymástól hiába van a székük közel. Oly közel s távol. Még is, hogy várhatna el az ember, hogy bármiféle kapcsolat kialakuljon azok között akik a valódi arcukat sem vállalják fel, de a rettegés ott van benne a mellkasában a félelem, hogy, ha felfedi magát örökre egyedül marad azonban nem rejtőzködhet örökké sem. Talán jobb lenne, ha ezt a napot el tenném emlékbe, de semmiképpen sem folytatni. Csak én jönnék ki rosszul belőle. Magamra maradnék ismét a bugyuta fájdalmas reményemmel neki pedig rémálmokat ajándékoznék. Nem. A pénz érmékre pillantottam a pultomon.

-Erre semmi szükség. Kérem tartsa meg. Ez a hálám, amiért haza hozott. A ház ajándéka. - húztam markomba a kis érméket és utána lépve felé nyújtottam azt.

- Egyébként pedig nem zavar. Jó érzés kicsit beszélgetni egy kifinomultabb, tanultabb emberrel.- mosolyodtam el halványan a mosolyom azonnal szélesebb lett, mihelyt felfogtam szavai értelmét.

-Igen- vágtam rá hirtelen, de gyorsan lenyeltem izgatottságomat. Mi ütött belém? Nem szabadna többet találkoznunk..nem.- mármint igazán megtisztelő lenne a számomra, ha elolvashatnám, bár nem vagyok szakértő igyekszem őszintén elmondani a véleményem, mint egy tapasztalatlan valaki..- tettem hozzá az utolsó szavakat bizonytalanul. Fel néztem a férfi szemébe. Miért érzem úgy, hogy van bennünk valami közös? Bizonyára csak a képzeletem hancúrozik.

Nicholas Boneta

Rápillantottam, ahogy utánam lépett, és elmosolyodtam. Visszavettem a pénzemet, és visszatettem a zsebembe. Bólintottam jókedvűen és kedvesen. Nagy levegőt vettem, mert félig menni akartam, de még se. Valami itt tartott. Valami azt akarta, hogy maradjak. Egy belső hang folyamatosan azt kiabálta, hogy "maradj, nem veszíthetted el". De, ha maradok csak rossz vége lesz és, így úgy is elveszíteném, ha meg tudná, hogy amit látott a színpadon az nem smink. Az mind én vagyok. Egy hülye, kiskori baleset okozta csíny. Azóta se kedvelem a tüzet.

- Köszönöm - feleltem kedvesen - Akkor holnap elhozom - tettem hozzá kedvesen, s próbáltam elfelejteni milyen volt kesztyűben hozzáérni és kivenni az érméket a kezéből. Az apró, puha kis ujjai közül - Tényleg nem lakok messze innen - mondtam még, de fogalmam sincs miért - Mármint azt hiszem jobb lesz, ha hazamegyek. Hat megtehettem volna, akkor a fejemet belevertem valamibe vagy a hajamba túrtam volna. Ajkamba haraptam, mert nem tudom miért szökött ki a számon.

- Minden rendben lesz? - kérdeztem már az ajtóban állva, és csak nem akartam kilépni. Valami azt súgta maradnom kell, de hát mit akartam volna egy idegen nézémtől? Ő biztos nem akarna tőlem semmit. Talán Aaron jobban érdekli, mint az, aki a szörnyeteg játssza minden darabban. A reménytelen szerelmes szörnyeteg vagy a gonosz.