XIX. felvonás

 Nicholas Boneta

Megkönnyebbültem a válaszát meghallva és éreztem, ahogy lenyugodtak az izmaim egy kicsit, de a neheze még csak most jött. Megértettem, felmentem utána a lakásába. Kellmesen otthona volt, nagyon szépen berendezve. Tetszett minden. Ahogy mindennek meg volt a helye. Leültem a kanapéra, s leült mellém tisztes távolságban, de nem tudtam ülve maradni. Felpattantam és elkezdtem fel-alá járkálni. Mégis hogyan hozak fel egy ilyen témát? Nyilván kényes. Nyilván nagyon személyes és csak pár napja ismerjük egymást. De ő más. Tudom, hogy más. Érzem. Az érzéseim minden pillanatban erősebbek, amikor vele vagyok. Tudom, hogy ő is, így érzi. Érzem rajta. A jelenlétén, a kisugárzásán, ahogy velem beszél. Aggódva tekintett rám, majd vettem egy mély levegőt és belefogtam.

- Oké, szóval... azt hiszem mindketten észrevettük a másikon, hogy van valami rejtegetnivalója - néztem a lányra, és most először figyeltem meg jobban a maszkját. Csinos volt. - Ahogyan neked is, úgy nekem is. És... valljuk be, hogy... nagyon szimpatikusnak találak téged Írisz - ejtettem ki a nevét. Bizsergéssel tölt el minden alkalommal - Kedvellek. Minden pillanatban jobban, amikor veled vagyok. Ilyen erős érzéseket... régen éreztem vagy még sohasem - legyintettem a múltra - Már estem pofára a titkom miatt, és nem szeretnék ebbe - mutattam rá, majd rám - Úgy belemenni, hogy később pofára esek. Megérteném teljesmértékben. Szeretnék teljesen őszíntén továbbmenni - álltam meg szilárdan a lábaimon előtte - Tudom, hogy ezt most, így sok volt, és hirtelen jöhetett a számodra - suttogtam - Talán őnzőnek tűnhet, de remélem megérted... úgy érzem tisztelek annyira már, hogy a teljes igazsággal szolgáljak neked.

Írisz Andalia

Addig amíg mellettem ült a kanapé egyensúlyban volt, de amint fel állt  felborult az egyensúly így egy kicsit odébb kellett csusszanom. Öreg kanapé, de nem akartam megválni tőle, szép volt és kényelmes bár tudni kellet hogyan és hol kell ülni rajta vagy éppen feküdni. Figyeltem, ahogy ide oda sétál.Nem akartam megzavarni, bármit is szeretne mondani nem sietetthetem. Kicsit féltem mi van ha ennyi volt? Szép volt, jó volt, de már nem kell találkoznunk..vagy talán zavarja, a  maszkom? Vajon le venném, ha erre kérne? Meg tudnám neki mutatni azt aki vagyok igazán vagy inkább elküldöm? Ha látná hogy nézek ki mit gondolna? Elborzadna és szörnyszülöttnek nevezne? Bizonyára egy csinos arcot képzelt el a maszk mögé..biztos meglepetésként érni. Rossz értelemben. Elpazarolt időnek tekintené, azt amit velem töltött? Aggódva néztem fel rá gyomromban egy nagy csomóval, már érte is aggódtam és a helyzet miatt is ami kialakul, pedig azt se tudom mi lesz. Szóval tényleg a maszk..a rejtegetni való..a titok..mit képzeltem, hogy örökké hallgathatok? Na, de neki? Persze szokatlan, hogy mindig csuklyát visel, de a fülén nem vettem észre rosszat az arcán...összevontam szemöldököm..az arca..a smink..folyton sminkben láttam..ha reggel volt és úgy jött el hozzám..a smink rajta volt.. de most nincs rajta vagy...tévednék? Egyszerre több érzelem is kavargott bennem..Kedvel..engem? Érzéseket táplál irántam? Én irántam? Belemenni? Miért kedvel engem...és ez miért tölt el boldogsággal?..bugyuta godolat...tudom miért, mert én is kedvelem őt..de sose engedhettem meg magamnak ilyesfajat érzelmeket más iránt..miért lenne ez más eset..nem mertem megszólalni..egyáltalán, pedig hirtelen annyi mindent akartam tudni, kérdzeni..de türelmes vagyok..ki kell várnom mit akar mondani..

 Nicholas Boneta

- Szóval... kérlek, ne érts félre, de el kell mesélnem valamit neked - vettem egy mély levegőt, majd lehunytam a szemem. Csukott szemmel kezdtem bele a mesébe - Egy éves körül voltam, amikor a szüleim szerveztek egy grillpartit a kertünkbe. Minden remekül zajlott. Élveztem. Mindenki élvezte. Egy bizonyos pontig - nyúltam a csukla széléhez - "A smink", amit az emberek látnak rajtam azt egy éves koromban szereztem a családi grillpartin. Beleestem a tűzbe, s leégett az egész jobb oldalam - vettem le a csuklyát felfedve az arcomat, majd ledobtam magamról a fekete pulcsimat, s vele együtt az alatta levő fekete pólót is. Félmeztelenül álltam előtte teljesen felfedve a félig leégett oldalamat - Ez nem smink, bár a sminkesünk a legprofibb, de nem ő csinálta. Ez vagyok én - néztem a lány szemébe, és féltem. Féltem, hogy ki fog kergetni - Megmutatnám a lábamat is, de... - néztem a nadrágomra és vissza rá - Azt hiszem, így is értheted, hogy miről beszélek - feleltem, miközben a szívem hevesen dobogott a mellkasomba.

Írisz Andalia

A történet kezdete már rosszul kezdődött és azonnal össze álltak a dolgok a fejemben és megértettem miért van mindig rajta csuklya és, hogy miért tűnt olyan valóságosnak az a "smink" ami nem is az. Már épp rá akartam szólni, hogy mit csinál, amikor neki állt vetkőzni...annak ellenére, hogy nem, olyan szándékkal tette így is elpirultam..Amikor mesélt nem gondoltam volna, hogy ennyire tragikus lesz a vége..nem csak az arca, de  a fél teste is megvolt égve..hallottam a fejemben a sikolyt a félelmet..éreztem a fájdalmat, amit élhetett olyan fiatalon..csoda, hogy túlélte..és a családja..Tudtam, ha most felállok és megölelem vagy azt mondom, hogy sajnálom nem vigasztalom meg nem lesz másabb a légkör..és sokaknak ez nem tetszik..mert nem akarják, hogy sjanálják..legalább is én ilyen vagyok. Utálom az olyan tekinteteket, amik lenéznek, sajnálnak amiért más vagyok, nem tökéletes. Kifújtam lassan a levegőt..fel álltam és felnéztem szemeibe. Mit mondjak..mit tegyek...a helyzetemen az sem segített, hogy félmeztelenül állt előttem..és...így, hogy teljesen kitárulkozott, hogy megnyílt és tele hegekkel égés nyomokkal is úgy néz ki mint egy félisten..igazán.....nyeltem egyet..nem gondolunk ilyenekre a FRANCBA IS! Szívdöglesztően néz ki..még is így..miért takarja ezt el? Miért relyti el, hiszen csak egy baleset volt. nem tehet róla ezért valaki képes ellökni magától? Túl sokáig hallgattam..

-K..köszönöm, hogy mind ezt elmondtad és, hogy őszinte voltál velem..-és ahogy mondom a...a többit képzelem..-túlságosan is...ismét arcát kezdtem el tanulmányozni..akaratlanul is felnyúltam, hogy megérintem..egyszer, kétszer..míg tenyeremet rá nem fektettem a jobb oldalára.

-Tudom, hogy nehéz lehetett mind ezt fel fedni, átélni és magaddal cipelni..köszönöm, hogy elmondtad ténlyeg, de ha attól tartasz, hogy ez miatt kinevetlek vagy megvetlek akkor kérlek ne tedd. Baleset volt nem te tehetsz róla..és számomra ettől nem leszel kevesebb...ettől függetlenül ugyan úgy beszélgetnék veled órákon át és ugyan úgy örömmel vagyok a társaságodban..-leengedtem kezem és eléptem..talán túlzás volta z érintés.. hátam mögé rejtettem kezem...ha most én is őszinte lennék...vajon..ő is ugyan ezt monaná vagy valami jobbat? Átélt dolgokat, ahogy én is..ő fájdlaom árán én..életem árán..mind kettőnk sérült..biztonságos lenne ez így? Talán ha most megtudja..előbb..és nem várok hogy a köztünk lévő szokatlan kapocs megerősödjön nem lesz talán olyan fájdalmas az el vállás..

-Én...én....így...így születtem. Az orvosok nem tudtak sok mindent tenni...persze a mai orvosi tudománnyal lehet, hogy tudnának változtatni, de tartok is tőle...meg úgy érzem értelmetlen lenne...Az álarc segít...az emebrek nem félnek a gyerekek nem rohannak el sírva..én már megszoktam saját arcomat, de más nem..nem akartam valaki rémálma lenni vagy kísértete.  Sose mondtam el senkinek, mert rettegtem attól, hogy akik ismernek és ha meglátnak elborzadva hagynak el..szörnyetegnek kiáltva..ezért gondoltam azt mindig is, hogy hiába szeretek énekelni..álarc nélkül nincs bátorságom ki állni..-remegtem..rendesen remegtem..-de...a nehéz igazán le írni.. de nem vagyok biztos benne..hogy tényleg látni akarod..de gondolom jobb most hogy később ne legyen rosszabb igaz..- nevettem fel idegesen..halkan..felnyúltam a szalaghoz és hagytam, hogy a maszk a földre essen..pirosodó, szemekkel emeltem fel a fejem..hogy lássa milyen vagyok valójában..féltem, hogy elsírom magam és mégrosszabb látványt nyújtok..de sehogy se lezs jobb úgy se..szép volt amiíg tartott.