XVII. felvonás

Nicholas Boneta

- Teljesen igazad van. A gyermeki lelkesedés az emberből szerintem sosem tűnik el - feleltem hatalmas mosollyal az arcomon, ami kilátszódott. A koromnál rámeredtem, s tudtam, hogy az egyik szememet pontosan látja, ahogy kitágul a pupilám, leesik az állam. Az ujjaimmal az asztalon táncolok, közben az italok is megérkeztek hozzánk. Negyvenkettő. Negyven... kettő?! Félig arcba húzott kapucnival a fejemen?! Ennyire idősnek nézek ki. Elvigyorodtam, az aktuális korom ennél megdöbbentőbb lesz számára - Nem gondoltam volna... - dőltem hátra, és a lány szemeibe néztem mélyen, hosszan - Most volt a huszonhatodik szülinapom - feleltem nevetve. Ekkor tűnt fel, hogy a mosdó irányából visszafelé igyekvő alakok megindulnak vissza az asztalunkhoz. Az ételeink, pedig szinte velük együtt érkezett. Túl sokáig lettek volna odabent? Vajon az anyja direkt várt, hogy tudjunk beszélgetni?

Írisz Andalia

Szám elé helyeztem kezem és úgy ültem, hogy ne tűnjön fel, ahogy próbálom a mosolyomat elrejteni előle a reakcióját látva. Szóval eltúloztam kissé igaz? De mentségemre szóljon smink nélkül aligha láttam és a kapucni is mindig a fején van..még is ebből, hogy ne gondolnám, hogy idősebb korba tartozik vagy bármi? Viszonoztam tekintetét, és ezúttal nem éreztem kellemetlenül magam, de inkább huncutnak..valami a nyelvem hegyén volt, de mielőtt kicsúszott volna megtudtam az igazságot. 26,..khmm..

-A..a 4 stimmel....mint köztünk lévő különbség.- próbáltam menteni magam a 2...re..nem tudtam mit kitalálni. Szerencsére nem kellett sokáig mentséget keresnem, mert megérkeztek az ételek és a többi vendég egyaránt.

-Minden rendben?- fordultam Anna felé. Kicsit sokáig el voltak egy egyszerű mosdó szünethez képest, bár nem mondanám, azt hogy nem élveztem az együtt töltött időt Nicholassal, de aggódtam nem-e baj van.

Nicholas Boneta

Szóval 22 éves. A maszkja ezt takarja, de én se tippeltem nagyon nagy korra az esetében. Csak négy évvel vagyok nála idősebb. Az anyja és a kislány felé fordultam. Anna hevesen bólogatott, majd a tányérjára nézett, és mohón enni kezdett. Az anyja csak mosolygott. Valami volt abban a mosolyban, ahogy ránk nézett. Mintha átlátott volna rajtunk egészen a csontunkig. Az ételemet néztem, majd enni kezdtem. Vajon tudja mi lapulhat a csuklyám alatt? Biztos tudja, hogy mi lapul a lánya maszkja alatt... Sose gondoltam bele, de egyre jobban kíváncsivá tett. Látni akartam. Meg akartam neki mutatni az igazságot. Mi van velem? Semmi félelem. Semmi sötét gondolat, hogy elfutna. Teljes magabiztosság.

- Jó étvágyat - néztem rájuk kedvesen, és a mellettem ülő kislány fejét megsimogattam kedvesen, ahogy teliszájjal megköszönte. Ki is pottyant egy kis falat a fogai közül - Rosszul ne legyél nekem.

Anna csak csendben mosolygott rám. Ekkor feltűnt az anya-lánya súgás, de nem tettem rá nagy ügyet. Mosolyogva ettem a vacsorámat. Mily kedves emberek. Mily gyönyörű lány. Szerencsésnek tartottam magam.

Írisz Andalia

A vacsora kellemesen telt és tele tömtem kis pocakomat. Sose panaszkodtam édesanyám főztjére vagy a sajátomra, mert azzal nőttem fel és nekem az a legfinomabb, de ez az éttermi ételt, melyet valaki más készített szintén nagyon ízletes volt. A vacsora alatt miután mindent túl tette magát az izlelő bimbók felrobbanásán halkan beszélgettünk, semleges dolgokról, majd a vacsora végeztével elindultunk haza fele vagyis szerettem volna..amikor le kellett lépni a lépcsőn rosszul léptem és fájdalom nyilal a bokámba..felszisszentem és a legközelebbi kapaszkodó pontba kapaszkodtam, ami jelen esetben Nicholas karja volt próbáltam vissza szerezni az egyensúlyom.  Pedig a mai nap olyan csodálatos volt és szép..miért kell a szerencsélenségemmel elrontani..kicsit megmozgattam a bokámat...és pihentettem..rendben..semmi baj csak egy kis húzás volt.

-Írisz minden rendben?- sietett Anna a segítségemre, bár Nicholast sem maradt le. Oh egek..semmi komoly nem történt mégis mindenki megijedt.

-Persze, jól vagyok. Sajnálom, ha megijesztettelek benneteket. Csak félre léptem, de már rendben van.- Nehezedtem rá ismét a lábamra és elengedtem Nicholas karját. Kicsit hűvösre vált az idő, de kelelmes volt az égen csillagok sziporkáztak..gyönyörörű.

-Nézzétek, milyen szép az égbolt..- suttogtam.

-Na, de kislányom..biztosan nem sérültél meg, miért  a csillagokkal foglalkozol magad helyett?-