XVIII. felvonás

 Nicholas Boneta

A vacsora kellemesen és nyugodtan telt. Mindenkinek ízlett az étele. Kifizettem a vacsorát, hiszen én hívtam meg őket, s nem fogadtam el mástól a pénzt. Ahogy elindultunk kifele a lépcsőn Írisz a szívinfarktust hozta ránk. Rám biztosan. Úgy megijedtem, hogy azonnal elkaptam és a derekánál fogva. Nem tetszett a bokájának állása, és aggódva néztem rá. Úgy éreztem nem szereti, ha vele foglalkoznak. Elterelte a témát, a csillagokat figyelte, de nem tudtam róla levenni a tekintettem. Minden pillanatban csak egyre szebb lett és akartam. Mármint meg akartam osztani végre vele a legnagyobb titkomat. Le akartam fedni magunk előtt magunkat. Úgy éreztem megértene, nem menekülne el, megérintene. Nem egyszerűen az ágyba akartam dugni, csak a kezét az arcomon érezni, ahogy megfigyeli a régi égés nyomokat, a rosszabbik felemet. Lenéztem a bokájára, és nem tetszett, ahogy állt rajta.
- Nem fáj, ha ráállsz? - kérdeztem halkan, és nem engedtem el. Féltem, hogy újra elesik, és azt nem akartam - Nem messze parkolok - mutattam a kocsim irányába, ami ott állt, ahol kiszálltunk - Eljössz odáig vagy felkapjalak? - kérdeztem tőle, miközben apró mosolyt bulykált az arcomon. Fel akartam kapni. Meg akartam forgatni. Meg akartam csókolni. Meg akartam érinteni az arcát.

Írisz Andalia

 Amíg hozzám nem szólt észre sem vettem, hogy Nicholas karjaiban vagyok..Felnéztem rá úgy éreztem túl természetesen viselkedem..mármint..a karjaiban..melegek, erősek és miért érzem ilyen jól magam közöttük? Egy pillanatra minden eltűnt..anyám aggódó panaszkodása, Anna aranyos hangja, ahogy próbálja megnyugtatni édesanyámat..az autók a fények..a csillagok..csak Nicholast láttam és ezúttal úgy, hogy igazán közel volt és felfelé nézve semmi sem takarta arcát láthattam őt..legalább is részben. De még mindig úgy éreztem valami nincs rendben..de ez nem akadályozott meg abban, hogy elmélyüljek szemeiben..aztán le esett mit kérdezett.. fel kapni..

-Semmi baj, tényleg nem fáj. Most, hogy kicsit megmozgattam már jobb.. tényleg..- próbáltam megnyugtatni és érzékeltetni mindenkivel, hogy nem olyan komoly a dolog, mint amilyennek hiszik...félre billentettem a fejem..vajon hogy nézni ki, ha itt és most felkapna és a kocsihoz vinne? Mások számára milyen szituációnak tűnne? Végül be bizonyítottam, hogy tényleg minden rendben van a lábammal és beszálltunk a kocsiba, hogy haza térhessünk. Édesanyámat és Annát kitettük a családi háznál én viszont tovább utaztam Nicholassal vissza a kávézóba, hiszen én meg ott lakom. Anna pedig felettünk lakik így már csak én voltam vissza. Ismét kettesben maradtunk..lehajoltam, hogy csatoljam a cipőm pántját, ami már igazán kezdett zavarni..nem szeretem az ilyen cipőket, szépen,d e kényelmetlenek és nyaktőrőek.

-Köszönöm a mai napot.- szólaltam meg ismét fel egyenesedve.

 Nicholas Boneta

Bár még nyugtalan voltam, így is szorosan mellette haladtam és figyeltem minden mozdulatát, miközben a kocsim felé igyekeztünk. Anyját és Annát kitettem náluk, majd a kávézónál leparkoltam, és leállítottam a motort. Az ajtóig terveztem kísérni. A lányra néztem és nagy levegőt vettem. Ökölbe szorítottam a kezeimet, kivettem a kulcsokat, a zsebembe vágtam, és kinyitottam az ajtót. Most vagy soha. Átmentem a másik oldalra, kinyitottam neki az ajtót, és megvártam, míg kiszállt. Becsuktam az ajtót, beriasztottam a kocsimat, és mellette haladva az ajtóig kísértem. Éreztem, ahogy remegnek a lábaim, és kifújtam egy nagy levegőt. A lányra lenéztem, és alig bírtam megszólalni, miközben ő kinyitotta az ajtót.

- Igazán nincs mit - mosolyodtam rá kissé talán idegesen, de szerencsére azt sikerült lepleznem - Írisz - ejtettem ki a nevét csendesen - Tudunk beszélni? Odabent? - suttogtam a szemeibe nézve. Szerettem volna jelezni neki, hogy bizalmas dologról lenne szó. Arról, amit mindketten takarunk.

Írisz Andalia

Elővettem a kulcsokat menet közben, hogy könnyebben és problémamentesen tudom kinyitni azt. A cipőmet, már vissza csatoltam, de már vártam azt a pillanatot amikor lerúgtam és vissza tehetem abba a dobozba a szekrény mélyére ahonnan elő halásztam. Már résnyire nyitottam és készültem elköszönni, amikor megállított. Bevallom egy kicsit megijedtem. Vajon mit akarhat ilyenkor este, kettesben velem egy olyan helyen ahol senkise lát se hal? Megdorgáltam magam..ha olyasmit akart volna már rég megtehette volna, rengeteg alkalma volt rá és nem hiszem, hogy olyasmiről szólt, de hirtelen komollyá vált és talán ideges is volt..kitártam az ajtót és felkapcsoltam a villanyt.

-Persze.- bólintottam és beléptem előtte rá bízva az ajtó zárását, addig felkapcsoltam a pici lámpákat amik felfezetnek a lakásomba.

-Baj, ha felmegyünk van egy kis társalgom. Kényelmesebb is meg melegebb..itt lent hideg van és nem szeretném, ha a fény ide vonzza a csavargókat...- akár ez egy hívásnak is lehetett volna nevezni, de nem..beszélni akar és én meghallgatom..ahogy megszabadultam a cipőmtől és átvettem egy pihe puha mamuszt, majd kértem foglaljon helyet a kanapén és mellé ültem de elég távol hogy rá lássak az arcára de elég közel, hogy ne legyek anynira távol sem.

-Mi a baj?