Sorsfordulat: II. rész

Geneviève Fletcher

Ahogy becsatlakozott a herceg a barátnőmmel mellénk azzal a lendülettel többen is megjelentek körülöttünk. Az ünnepély hivatalosan is megkezdődött. Velünk együtt. Alig láttunk ki a tömegből. Ide-odaforogtam, aztán a végére lassabb számok érkeztek, aminél közelebb húzott Fritzgerald magához. Fejemet megtámasztottam a vállán, s kíváncsian néztem az ide-oda forgó tömeget, majd lehunytam a szemem. Hagytam, hogy a zene és a partnerem vigyen magával. Úgy éreztem elvesztem. Elvesztettem a fonalat. Valahol az ötödik szám végén Beatrix-t és Donovan-t kerestem a szememmel, de sehol se találtam őket. Elkezdtem egy kicsit aggódni, s abban reménykedtem, hogy ha a semelyikük nincs meg akkor talán együtt vannak valahol biztonságban. Kinyitottam a szemeimet, s felemelkedtem. Egy barátságos mosollyal találtam szembe magam. A dallam végetért. Mindenféle tündelény egyszerre fordult egy irányba és tapsolta meg az együttest. Én is becsatlakoztam, hiszen valahogy azt is elfelejtették velem, hogy nem otthon vagyok, hogy teljesen más világban veszem a lélegzetemet. Fritzgerald a kezét a derekamra tette óvatosan, hogy közelebb húzzon és a fülembe tudjon súgni.

-         Mindjárt kezdődik a következő háromnegyed óra. Nem vagy éhes? – érdeklődött, amire nem tudtam volna nemmel válaszolni, mert úgy éreztem üres a gyomrom és kiabálja, hogy adjak neki valamit. Bármit. Az a kis süti az semmiség volt a szobában talán egy órával ezelőtt.

Hevesen bólogattam, de nem szólaltam meg. Megfogta a csuklómat, s kivezetett a tánctérről egészen az étkezői részlegre. Kicsivel odébb a tömegtől. Ezen a részen álló asztalok magasodtak, de nem sokan voltak itt. Néhányan borozgattak, nevetgéltek az élet nagy dolgairól – gondoltam. Egy gyönyörű, fehér tányért kaptam a kezembe, s ezután a teljes figyelmemet a vacsorámra szegeztem. Mindenből is szedtem egy kicsit. A mini szendvicsekből, amiket mindig is imádtam. Édesanyám minden baráti-családi összejövetelre készít ki, ha otthon vagyunk. Szedtem egy gyümölcssalátát, ami kis pohárkában volt. Mellé tettem egy csoki és vanilíás pudingot is. Szereztem kis kanalat és kis villát. Egy pohár vizet is öntöttem ki a kulacsból és tettre készen álltam meg Fritz előtt, aki mosolyogva figyelte meg a szerzeményeimet. Ő egy nagyobb adag csirkéssalátát szedett magának, vagyis annak tűnt. Kimentünk egy mellék ajtón egy folyosóra és leültünk a párkányra. Kint már éjszaka volt, de a csillagok gyönyörűen ragyogtak.

-         Csodálatos – suttogtam, s azonnal neki fogtam a kenyereknek, mint kiskoromban. Teljesen természetesen éreztem magam. Egyáltalán nem akartam elrejteni semmi hibámat vagy gyerekes viselkedésemet. A ma esti partnerem szórakozva ette a saját kosztját, miközben magamon éreztem a tekintetét. – És isteni! Uramisten! – mondtam az első darab elfogyasztása után. Láttam, ahogy egy hatalmas vigyor jelent meg az arcán. Még Alessandre előtt se tudtam ennyire gyermeki lelkesedéssel étkezni. A gyomrom görcsbe rándult, ahogy rágondoltam és az ételnek se volt már olyan jó íze, mint ahogy azt elsőnek éreztem.

-         Köszönjük, majd megmondom a szakácsnak – mondta, s felhúzta az egyik lábát maga elé. Tányérját lejjebb emelte – Geneviève, ha sikerül hazajutnotok... magatokkal visztek?

-         Mi? – döbbentem le, ahogy a gondolataimból felébresztett. Fel se fogtam a kérdését vagy éppen nem akartam elhinni, hogy el akarna valaki menni hinnen. – De hát te vagy a királya ennek a birodalomnak – mutattam ki az ablakon – Nem hiszem, hogy ilyen egyszerűen itt hagyhatod – vontam fel a szemöldököm, s figyeltem hogyan túr bele a hajába, s igazítja meg az amúgyis tökéletes frizuráját. Hirtelen ott volt előttem Lazlo a makulátlan szerelésében és nézett rám. „Ha nem is örökre, de...” – visszhangozta a hangja a fejemben, s akkor rájöttem, hogy megint elbambultam. Fritz már belekezdett a magyarázatába miért vágyik a mi életünkbe.

-         Ha nem is örökre, de kiskorom óta a ti életetekről álmodoztam. Kíváncsi vagyok – vallotta be. A szemeibe néztem és sóhajtottam. Valahogy még is megbíztam benne valamennyire. Valami azt súgta semmi bajom nem eshet, amíg mellette vagyok. Mégis csak a királya ennek az egésznek – Nem tudok sok mindent.

-         Szülinapi ajándékod lesz – feleltem és felemeltem a kisujjamat, amit nézett egy darabig, majd ahogy megemelte a sajátját átfogtam az övét az enyémmel, s megráztam a kezeinket – Így kötünk meg, vagyis én legalábbis igen a Földön – magyaráztam neki, s kedvesen kezébe fogta az enyémet, hogy hüvelykujjával simogatni tudja a kézfejemet. Annyira intimnek éreztem, hogy azonnal elhúztam a karomat és a vacsorámra igyekeztem fókuszálni. Megköszörültem a torkomat, mert én sem tudtam pontosan mit akarhat az uralkodó, de amit megtanultam eddig az életemben, hogy jobb hamar tisztázni a dolgokat – Kapcsolatban vagyok. Vár rám valaki a kutyámon kívül odahaza – néztem farkasszemet a pudingommal, ami most nem tűnt annyira finomnak, mint korábban. Úgy éreztem magam, mintha valami tiltó dolgot mondtam volna, mintha most mindent elrontottam volna.

-         Ó – nyögte ki és tovább ette a salátáját. Pár percig így ültünk némán és hallgattam a rágását, amíg végül be nem fejezte és le nem tette a tányérját. Leugrott az ablakpárkányról, majd elém lépett. Az ételt letette magam mellé, hogy két kezével közre fogta az enyéimet. Meleg volt a tenyere, s nagyon jól esett. Nagy levegőt vett, mielőtt folytattam – Nagyon szerencsés az illető – mosolygott rám, s kisimított egy tincset az arcomból. A szívem olyan hevesen dobogott, mintha ki akarna ugorni a helyéről – Hogyan ismerkedtettek meg? – engedett el, majd letámaszkodott az egyik karjával a mellettem lévő falnak.

-         Öhm – haraptam az ajkaimba, s felemeltem a pudingos a kanállal és miközben ettem mesélni kezdtem. Szinte mindenről – Egy gimnáziumba jártunk. Elvileg csak egy félévre maradt volna, de maradni akart, s a szüleit is áthelyezték Angliába, szóval... ott maradt. Mi meg nem szakadtunk szét. Valamikor újévkor vallottuk be egymásnak az érzéseinket az alkoholnak köszönhetően. Azóta meg sok mindent megéltünk. Én Párizsba költöztem, ő meg ide-oda utazott köztem és a világ között. Mielőtt ideérkeztem volna, az első igazi olyan kirándulásunkat töltöttük Aimse-ben, amiután végleg együtt lakunk.

-         Úgy hangzik nagyon fontos vagy neki – nyögött fel Fritz, s a hangjából némi irigységet vettem volna ki vagy megbánást. Nem is tudtam rendesen kivenni – Biztos halálra aggódja magát jelenleg.

-         Igen... – motyogtam, s letettem az üres kispoharat, majd leugrottam az ablakból – Miért jelentettél be úgy, mint a kiválasztott nejed? – kérdeztem feléfordulva, amire ledermedt egy pillanatra, s ide-odamakogott valamit.

-         A szokásokhoz híven a király felesége tiltott gyümölcs a birodalomban. Nem nagyon mehetsz ki sehova, ha én nem vagyok melletted vagy legalább erős védelem – sóhajtott fel – A védelmed szempontjából fontos. Ha veled történik valami mindenki tudja, hogy a legrosszabb halál vár rá.

-         Ó – bólintott, s felnézett rá. Nem volt olyan alacsony, s még magassarkú is volt rajta, de valahogy Fritzgerald mellett kisebbnek érezte magát, mint Al mellett – Kérdezhetek valamit?

-         Persze – emelte le a karját és felém fordulva a hátát a falnak támasztotta. Úgy állt ott, mint minden olyan pasi a bárokban, akik azt várják, hogy a nő tegye meg az első lépést a beszélgetések után. Megvakarta a felkarját és felsóhajtott.

-         Mi vagyok? Vagy vagyok én itt valaki? – érdeklődött utalva arra, hogy rengeteg lényt látott a bálon.

-         Te... – kezdett bele, majd elharapta a mondat következő részét, mintha nem lenne benne biztos, hogy kéne folytatnia – Lehet, hogy a ti világototokban születtél, de családod innen származik. A mi hazánkból. Pontosan én se tudom, hogy melyik részéről – valotta be és bólintottam.

Ekkor egy négyfős férfi társaság érkezett a folyosóra egy-egy korsót markoltak a kezeikben. Félmeztelen testükről a holdfénye sütött vissza, a nyakukban félretolt csokornyakkendő volt. Alul fekete lakkcipő és nadrágban voltak. A bőrük lilás, karcos, de erős volt. Az izmuk erős vonalakban kirajzolódtak. Fejük kisebb volt, alkoholtól bűzlött leheletük bizonyította, hogy nincsenek a legjobb állapotban. Volt köztük kopasz, de olyan is, akinek egy hosszú lófarka volt, vagy esetleg olyan, akinek csak szakálla, illetve két copfja. A király kezét éreztem meg a derekamon és odavont magához. Felnéztem a tekintetébe és, mintha csak olvastunk volna a másik gondolatában átvetettem a karjaimat a nyaka körül, majd megálltam a szájától pár centire. Néztük egymást ijesztően közeli távolságból, amíg a már részeg lények el nem mentek melletünk. Két karjával ölelte át a testemet, s én elmosolyodtam. Ahogy a hangjaik távolodtak a férfiaknak Fritz a másik irányba indult a csuklómat fogva finoman. A szennyeseink ott maradtak árván, de nem sokáig. Már hallottam is a dologzókat, hogy feltakarítsák. Behúzott egy ajtón, majd felvitt egy csigalépcsőn. Egy tíz perce mehetünk már mikor megtorpantam.

-         Hova...? – kérdeztem, de be se fejeztem a kérdésemet már fordult is meg a számra tapasztva a kezét. Hangokat hallottam lentről. Mély, torok morgásokat. Megrezzentem. Érezhette, hogy a lábaim megremegnek, mert bátorítóan megsimogatta az arcomat.

-         Csendben kell lennünk. Ebben a toronyban kicsit szigorúbbak a szabályok. Még rám nézve is – suttogta, s tovább mentünk. Nem értettem pontosan miért, amíg ki nem értünk, s a látvány, ami fogadott valami fantasztikus volt. Akár Párizs, New York vagy London is fekhetett volna előttem – Erre – mosolygott rám, s átsiettünk a várfalon egy másik toronyba. Egy-egy őr felnézett ránk, akik éjjeli megfigyelésen voltak. Mindegyik köszönt Fritznek.

Mire megállt addigra a hold már olyan fényesen ragyogott, mint ahogy még soha nem láttam. Hatalmas volt. Végül, pedig megálltunk egy déli fekvésűben. A csillagok úgy ragyogtak, ahogy a Földön soha nem látja az ember. A tekintettem csillogott velük együtt. Hirtelen beforgatott és nevetve ölelt át. Hagytam. Nem volt szoros, s nem hajolt bele a nyakamba.

-         Ilyet ritkán látsz nálunk – feleltem, ahogy kibújtam a karjaiból és szembefordultam felé. A tekintetében most teljesen másféle ragyogást véltem felfedezni. Egyszerre ijesztett meg és fűtött vággyal, hogy meg tudjam mire gondol. Elhessegettem a gondolatot – Köszönöm.

-         Talán az a lesz a legjobb, ha visszamegyünk a szobánkba – felelte, ahogy az órájára nézett – Donovanék is valószínűleg odatartanak már.

-         Rendben – bólogattam és egy mosolyt küldtem felé, de reagált rá. Vigyorogva felkészítettem az ujjaimat és csiklandozni kezdtem, amire ragyogó nevetés hangzott fel a torkából – Köszönöm ezt az estét felség! – vele együtt röhögtem, s végül a fal mellett kötöttünk ki mindketten.

-         Tényleg menni kell – fogta a pocakját, amikor megdermedt és megremegett a teste – Most – sóhajtott fel, s a pupillája már inkább egy állatéhoz hasonlított, mintha egy cicával néznék farkasszemet. Megfogta finoman a kezemet és lesiettünk a lépcsőn. Beleszédültem, főleg azért, mert nem értettem mi történik. A feje ide-oda forgolódott, amíg ismerős folyosóra nem tévedtünk, aminek a másik végéből a barátnőm és a herceg nem tartott felénk – Don!

A testvére is megszaporázta a lépteit, miközben ajkába harapott megfogta a csuklóját Beatrixnek és középen nem találkoztunk. A barátnőm nem nézett ki úgy, mintha nem tudná mi fog történi. Kíváncsi tekintettel méregette őket, majd rajtam ragadt a tekintette. Furán éreztem magam.

-         Beatrix – engedte el Fritz a kezemet és a falnak támaszkodott, mint aki nehezen vesz levegőt – Vidd a szobájába Geneviève-t – rám pillantott és arcán ijedtség és nyugodtság keveredett – Ma este kezdődik meg neki – majd ordított egyet, s a földre esett. A haja nagyobb lett, a kezei és a lábai átalakultak állativá. A kiabálása oroszlánnéhoz hasonlított.

Nem tudtam sokáig nézni őket. Don megfogta a testvérét és bevitte a szobájába. Az ajtó becsapódott, majd az én gyomrom kezdett el játszani. A barátnőm megfogta a csuklómat és a szobám felé vitt. Ránk zárta az ajtót, s elém lépett. Egy ideig csak nézett. Nem értettem mi történik, amíg éles fájdalom nem nyílalt az arcomba. Úgy éreztem, mintha összenyomnának. Hamarosan alacsonyabbról néztem a barátnőmre, mint pár perccel ezelőtt. A ruhám már kicsit bő volt rajtam, s a cipőket is le kellett rúgni a lábaimról, mert úgy éreztem folyamatosan kicsúszok belőlük.

-         Mi történik? – makkogtam, ahogy végignéztem magamon. Széttártam a karjaimat, amire az anyag megadta magát és lecsúszott rólam. Nagy szemekkel néztem le a testemre, amit csak az alsóneműk takartak. Felnevettem és kínosan felkaptam az ágyamról a köntösömet. Kisebb lettem, mint Beatrix körülbelül 140-150 centiméter között lehettem – Itt kisebbek az emberek vagy a fajom kisebb? – nevettem fel kínosan, amikor rájöttem édesanyám se olyan magas, azt édesapámnak köszönhetem, aki majdnem hogy két méter – Mi van Donnal és Fritzzel? Beatrix?

Donovan és Beatrix a teraszon

A herceg elmosolyodott, ahogy irányította a lépéseket a táncukban és lenézett a lányra. Óvatosan a füléhez hajolt és őszintén válaszolt.

-         A sejtésed nem alaptalan, de attól függ melyik ember típushoz tartozol – suttogta, majd tovább táncoltak, amíg végül nem vonultak le a parkettről.

Nemcsak a saját gyomra vallotta be az éhséget, de a partneré is hangosan jelezte akaratát. A büfé asztalokhoz mentek, s kíváncsian nézelődtek. Donovan egy tányérra pakolt egy halom süteményt és szendvicset, illetve egy pohár bort is magával vitt a teraszra, ahol beszélgetni kezdtek. A lánynak rengeteg kérdése volt, s szerencséjére társa imádott mesélni.

-         Vannak a tündék, ahogy azt már észrevetted, s a különböző olyan lény, akit láttál vagy még nem azok mind saját fajúak, de az emberek itt is léteznek, léteztek, amíg el nem kezdtek közösülni más fajokkal – kezdte, majd bekapott egy marcipános gólyót, ahogy lenyelte folytatta – Na most ez hamar kiderült, hiszen elkezdett nagyon sok félig tünde-félig ember lények születni, felnőni, de a barátnőd Gen egészen más – ivott a borából türelmesen. Hagyta magán a másik tekintetét – Maguk az emberek a lopásról, a hiúságról voltak híresek, s nem véletlen, hogy a gazdag tündéket keresték meg először. Gen felmenői, viszont nemesi lények voltak. Egy kisebb faluban voltak összegyűjtve, nem voltak sokan, de senkit nem zavartak, s tökéletesen el voltak egymagukban, segítettek, ha arról volt szó. Ők kisebb népség valahol a 140 centiméter magasak maximum. A pletykák szerint tiltott szerelem volt egy ember és egy Beau között. Beau, nemesi gazda – avatta be Beatrixt – Nincs sok Beau és ember utód. Az egyetlen az a barátnőd és az édesanyja családján keresztül van – Biztos nehéz elhinni, de – nézett az órájára – Talán még van idő arra, hogy elmondjam, hogy vagyunk mi, alakváltók – nézett mélyen a szemébe – Tudom, hogy feltűnt már korábban is a tekintetünkből. Láttam rajtad – mosolygott rá Don.

Már üresek voltak a tányérjaik és a hold is magasan járt. A herceg tudta, hogy nincs sok idő hátra. Feltápászkodott, majd nyújtozott egyet. Vonyított végül egyet, mintha egy farkas volna. Leguggolt a lány elé.

-         Farkasbőrébe változom havonta egyszer egy éjszakára, meg ha előhívom nagy ritkán – legyintett – Most ideje lesz mennünk, ha nem akarod, hogy elhagyjam a kastély falait állati formában, aztán reggelre már lelőjjenek balszerencsémre – húzta fel és besiettek a terembe, s onnan vissza a folyosóra.

Nem sok perceik voltak. Beatrixnek feltűnhetett, hogy a srác körmei élesebbek lesznek, de még így se karmolja meg őt. A szemei sárgákká változnak, a füle is megváltozott a percek leforgása alatt. Ahogy meglátja a testvérét már rohannak. Fritzgerald nem néz ki jól, sőt sokkal előrébb jár az átváltozásban. Mire elviszi a barátnőjét addigra a díszes ruhája szakadozni kezd rajta.

-         Vedd már le! – kiabált rá Don, mielőtt becsapta az ajtót.

Donovan és Fritzgerald átváltozása

Don már rég pucéra vetkőzött pont időben, mert szinte azonnal elkezdett szőrösödni és négykézlábra ereszkedni. Testvérének fájdalmasabb volt, hiszen ez neki később jelentkezett, mint bárkimásnál. Odament az oroszlánhoz, amikor már készen volt. Kidőlve feküdt és lihegett.

-         Utálom – szisszegte az éles fogai között kifáradva – Mire jó ez?

-         A vadak királya utálja, hogy uralkodhat így is úgy is – rázta a fejét a farkas – Ejnye – bökte meg az orrával a földön levő Fritzet, aki csak morgott egyet.

-         Beauék egyik utolsó leszármazottja nem láthat így – emelte fel a fejét keservesen.

-         Akkor tanuld meg irányítani az átváltozásod – húzta ki magát, ahogy felült előtte, mint egy büszke eb.

Beatrix Moon

A csokis keksz utolsó morzsáját is elpusztítva, magam mellé tettem az üres tányért. A herceg felé fordultam, figyelmesen hallgatva minden szavát Kellemes hangja volt, melyet az éjszakai béke csak fokozott. A történetet ismertem, talán amit kihagyott vagy csak nálunk létezett ez a verzió. A könyvek, amelyeket a témával kapcsolatban olvastam, azt írták, hogy minden Beau és ember vagy más tündér faj és ember által nemzett gyermek egy korcs. Vilára sem szabad jönniük, ha szépen szerették volna kifejezni "Tiltott gyümölcs"-ként emlegették őket. Azonban minden ilyen gyermeket és az anyját, legyen az ember vagy tündér elhurcolták, majd élve elégették a testüket. Számukra elfogadhatatlan volt, a vérvonal gyalázás. Továbbá azon férfiakat, fajuknak megfelelően, akik emberi nőkkel háltak, megcsonkítottak. Kik szárnnyal születtek, levágták, kiknek ereje a hangjában rejlett, mint a sziréneknek, kitépték a hangszálait. Ha netalántán sikerült is elbújtatni a "korcsokat", előbb utóbb lebuktak és, ha nem ölték meg őket, akkor örök szenvedésre ítélték. Lényegében semmi jó nem származott abból, ha a nagy erejű, mágiával rendelkező egyedek, emberekkel keveredtek. Ahogy a hold feljebb kúszott az égbolton mintha minden lassacskán halkabb lett volna. Még a bálteremből sem szívárgott ki a hangos, vidám dallam, amire úgy táncoltunk nemrég. Készülőben volt valami és, ezt a hercegen is láttam. A  haja haloványan ragyogott, ahogy a szemei is. Tekintetemmel követve mozdulatát, halkan felnevettem , de gyorsan észbe kaptam. Szóval alakváltók közé tartozik a királyi család.

- Azt hittem, hogy az alakváltók akkor változnak át, amikor csak akarnak, függetlenül a hold formájától.- vontam össze szemöldököm hagyván, hogy felhúzzon a padról.- És még is ki próbálna meg fegyvert fogni őméltóságára? - kérdeztem hagyván, hogy maga után húzzon, ahogy haladtunk a gyertya fénnyel megvilágított, vörös szőnyeggel borított folyosón, saját szememmel láthattam az átváltozás apró pillanatait. Egyik kérdés követte a másikat maga után, amit fel akartam tenni neki, de a nagy sietségben nem láttam megfelelőnek.

Fáj az átváltozás? Mennyire tudja irányítani? Öntudatuk megmarad állati formában is? Tudnak beszélni másokkal, egymással vagy csak gondolatban? Mikor változnak át először? Milyen formában jöttek a világra? Állati vagy emberi alakban? Mennyi ideig tudnak emberi alakban maradni vagy éppen állatiban, főleg telihold idején? Ilyenkor is éreznek vágyat? Érzések alapján viselkednek vagy józan ész? Már épp meg akartam kérdezni, hogy most veszélynek leszünk-e kitéve, azáltal, hogy átváltoznak vagy nem? - amikor a királyfi és Gen jelent meg a folyosó másik irányából. Fritzerald szintén ragyogott és az átváltozásban előrébb tartott mint testvére az oldalamon, azonban nem csak ők ragyogtak, hanem..

- Várjon, mi? - néztem becsapott ajtóra előttem. "Ma este kezdődik meg neki" szavak visszhangzottak fejemben, de hallva a morgást és látva az iménti átváltozás egy részletét jobbnak láttam hallgatni a férfira. Gen csuklóját megfogva behúztam a szomszédos szobába és kulcsra zártam. A biztonság kedvéért..várjunk..torpantam meg. Itt én vagyok az egyetlen ember..nem nekem kellene fedezékbe bújnom? Nem..a Beau nem egy erőszakos lény és nem állati formában nyilvánulnak meg, hanem törpe..ha úgy nézzük. Hamar a gyertyákhoz siettem és egyesével meggyújtottam azokat, majd Genevié felé perdültem, aki másodpercek alatt változott át. Felnevettem, bár nem szándékosan. 

-Awww..annyira aranyos vagy így..és gyönyörű..nem mintha ezelőtt nem lettél volna az.- nyugtattam meg. A szomszédos szobában morgások hallatszottak át. Nyeltem egyet. Azért jobban is felvilágosíthatott volna őméltósága. Megfogva barátnőm kezét az ágyhoz húztam, majd leültünk rá. Előszedtem a csizmámba relytett hajtűt, arra az esetre, ha az állati ösztönös feltevésem bizonyul helyesnek és ránk törnek vérre szomjazva, bár nem hiszem, hogy egymagam képes leszel elbánni egy farkassal és egy...oroszlánnal, azt hiszem. Mintha azon formát láttam volna a királyfin. Ez a gondolat is megmosolyogtatott. Két testvér. Az egyik kutya a másik macska. Vajon..elhessegettem a gondolatot és a megszeppent barátnőm felé fordultam. Először Donovan által mesélt történetet meséltem el, majd a lehetséges jelenlegi helyzetet.

- Valószínűleg azzal, hogy ebbe a világba kerültünk az erőd, ami benned lappangott kiszabadult és elindult az átváltozás, amie eddigi életed során nem kerülhetett sor. Tekintve, hogy olyan világban éltél, ahol a mágia nem létezik. Szóval röviden te egy Beau és egy ember "tiltott gyümölcs"-e vagy, ha Donovan szavaival kell élnem. Azaz tündér is és ember is. A királyi család pedig.- igyekeztem halkan beszélni, bár a tündérek hallása rendkívüli, valószínűleg minden szavamat hallják a másik szobában, azért jobb vigyázni.Nem akarom desszertként végezni.- alakváltók. Mindegyik más más állati testbe tud változni. Ez személyenként változó, bár eddig azt hittem ezt akkor teszik meg, amikor csak akarják,d e ezek szerint teliholdkor kötelező..vagy nem tudom..nem kaptam választ a kérdésemre a nagy sietségben. Sajnos azt sem tudom, hogy most nekünk ez jó vagy rossz, hogy átváltoztak és lényegében itt vagyunk egy idegen világban, körülvéve harcedzett katonákkal, és különböző lényekkel..akik ki tudja hány féle képpen tervezték el, hogy megismerkednek velünk vagy éppen megölnek...- sóhajtottam egy nagyot. Rendben.

- Tekintve, hogy egy gyűrű van a kezeden és a király oldalán jelentél meg ma este, ezzel védelme alatt állunk, így ha valaki ártani akarna nekünk az a haragjával néz szembe, hiszen szembe megy az uralkodóval. Viszont nem tudom..meddig tart ez az egész és mikor változol vissza...de ami fontosabb...jól vagy?- kérdeztem végül megfogva kezét. Az egy dolog, hogy egy idegen világba csöppentem sőt egy olyanba, amiről csak könyvekben, mesékben hallottam, de Genevié egész élete feje tetejére állt. Hirtelen megtudta, hogy nem teljesen ember, hogy a családját hatalmas titok övezi, elvesztette a kutyáját és László a barátja is valószínűleg keresi..ráadásul azt se tudjuk, hogy juthatunk haza és, hogy mennyire bízhatunk a királyi családban. Átváltozott tündéri alakjába, ami hihetetlen és..egy király jegyeseként lett bemutatva és..

Fogalmam sincs mennyire járhatott az idő, amikor Gen végre elaludt és én is mellé feküdve elszenderedtem, csak arra emlékszem, mintha beszélgetés foszlányait hallottam volna a fal túloldaláról, aztán elnyomott az álom.

Madár csicsergésre ébredtem és arra, hogy valami nyomja az oldalam. Mormogva ültem fel, félre dobva a hajtűt, ami a fájdalom okozója volt. Jó, hogy nem magamat szúrtam le az éj folyamán. Gen még aludt, immáron megszokott alakjában. Az eddig túl méretezett köntös immár tökéletesen passzolt rá. Cend olt, semmi morgás vagy kaparászás, vérszomjas üvöltés. Az ablakhoz képtem és csendben elhúztam a sötétítőt.  Kihúzva a hajamban felejtett szalagot megnyújtóztattam testem a reggeli napfényben, ám a mozdulat közben lefagytam. Először nem hittem a szememnek, majd izgatott sikkatás hagyta el torkomat.

- Gen! Ébredj ezt látnod kell!- szaladtam az ágyhoz, felrázva a lányt, de nem bírtam magammal, úgy, ahogy voltam mezítláb kinyitottam az ajtót és futásnak eredtem, egyenesen a kert felé. Tegnap este emlékeztem, hogy elmentünk mellette, ahogy kiértem a kertbe a harmattól gyönyöződött fű csiklandozta talpamat és a reggeli fény melegítette testemet. Gyermeki kacajjal meresztettem szemem az égbolt felé, amely akár a tenger és a nap közös gyermeke is lehetett volna. Bálnák..hatalmas, gyönyörű bálnák úsztak vagy repültek az égen..Lélegzetelállítóan szép volt. Ha csendben maradtam, hallhattam a jellegzetes éneküket..és lélegzetüket. Volt köztük kék bálna, gyilkos bálna..és..apró kisebb halak is, amik nálunk a tengerben léteztek. Bár hasonlítottak, ezek sokkal díszesebbek voltak azon példányoktól. Színesebbek és varázslatosabbak.Egy férfi alak jelent meg mögöttem, majd még egy tőlem nem messze, ahol Gen is állt kócosan, zavarodottan.

Őrök voltak, akik megnyuttava minket vissza kísértek a szobába..kicsit elszomorodtam..látván, hogy őket nem hatja meg ez a dolog..ezt hogy lehetne már megunni? Visszakísértek a szobánkba..amikor beléptem a sajátomba, döbbentem rá, hogy mindvégig Genenié mellett volt..és ebbe futottak be a férfiak tegnap éjjel. Körülnéztem a szobában. Mintha itt sem lettek volna, mintha nem egy farkas és egy oroszlán töltötte volna itt az éjszakát..lehet azóta kitakarították a szobát vagy csak tévedek. Minden olyan gyorsan történt. Egy szolgálót küldtek abból a célból, hogy felkészítsen a reggelire az uralkodóval és testvérével. Bár örültem, hogy van aki segít..de a fürdőbe nem engedtem be őket. Hagytam, hogy előkészítség a fürdővizet, de többet nem. Igaz az öltöztetésben kaptam némi segítséget, de az sem volt az ínyemre. Még szerencse, hogy nem én vagyok a királyné jelölt így nem úgy kicsípem magam. Ezúttal is választhattam, mit szeretnék felvenni, természetesen a kényelmes verziót választottam, bár a szoknya, amit szintén felmutattam, egész csinos volt..A hajamat kifésülték, majd egy szalaggal egy kisebb coffot készítettek és rögzítették azt, míg a többi tincsem szabadon omlott a hátamra. A terem felé követve a szolgálót Gen kezét megfogva, megszorítottam.

- Egyébbként csak, hogy tudd nem számít, hogy ember vagy-e vagy valami más, az én szememben mindig is a barátnőm leszel.- mosolyogtam rá biztatóan. Megérkeztünk a terembe, ahol egy hatalmas asztal várt tele pakolva minden földi jóval. Bár az asztal hatalmas volt csak az egyik oldalán voltak székek. Az egyik oldalt ült Frizerald és Doovan, velük szemben pedig két üres szék. Nyilván a mieink. Kíváncsian fürkészve őket, ültem le lassan a székbe Donovannak szemben. Így láttam helyesnek. 

- Jó reggelt.- kezdtem bele halkan, de mielőtt folytathattam volna valaki rámripakodott.

- Azta mindenitt. - csaptak rá a fejemre valami apró dologgal, de attól függetlenül fájt. Lepetten néztem a felettem repkedő apró tündér nőre. Mérgesek tűnt..de miért is?

- Úgy látom maguk nem tanultam jómódort, azonnal álljanak fel és mutassák ki minden tiszteletüket a királyi család tagjainak. - nem mertem ellenkezni, így tettem amit kért, bár láttam egy vigyort a szemem sarkából. Igyekeztem e legszebben meghajolni, ami tőlem telt, majd leülni.

- Mostantól maguk ketten minden reggeli étkezés után a rózsakertbe jönnek és megtanulják mi a jó modor. Ilyen maradi viselkedéssel nem jelenhetnek meg őfelsége mellett. Mit gondolnak. Magára különösképpen figyelni fogok kisasszony.- fordult Gen felé, immár lágyabb hangnemben. - Most fogyasszák el a reggelit és utána találkozunk az első illemtan órán. Ne késsenek!- ezzel nagy csillagpor közepette eltűnt. Kérdőn pillantottam a férfiakra.

- Illemtanóra? Miért is?- kérdeztem értetlenül. 

Az asztalon gyümölcsök, zöldségek, különböző húsok, tojások, kenyerek hevertek. Minden ami szájnak, szemnek ingere. El se tudtam dönteni, miből vegyek először. Bár azt olvastam, ha valaki a tündérek ételéből eszik, elátkozzák és a varázslat hatása alá kerül. Elérik, hogy mindent megtegyenek nekik, elcsábítsák, aztán amikor megunják megölik vagy megeszik vagy rosszabb, de belegondolva tegnap este is ettem és nem lett semmi bajom, ahogy Gen-ek sem így bátorkodtam elvenni egy apróbb méretű zsemlét, vajat és citromdzsemet. Aztán később még vissza térek ahhoz a jól kinéző tojásrántottához és zöldségekhez.

- Szóval..- kezdtem bele bizonytalanul, de a folytatást már nem tudtam elmondani. Ez az egész kész őrület..

 

Geneviève Fletcher

Nem értettem pontosan mi történt velem, s ahogy visszatértem a puha köntösömben csak húztam magam után a földön az alját és felemelve a karjaimat lógtam az ujjai. Döbbenten meredtem rá. Megdörzsöltem a szemeimet, s a barátnőmre pislogtam. Egy grimasz mosollyal feleltem neki, majd beálltam a tükör elé, s felnéztem rá. Én voltam, de még se. Sokkal kisebb formámban, mint alapjáraton.

- Uramisten – motyogtam és Beatrixre néztem, majd a fal felé kaptam a tekintettem, amerről a morgások hangoztak fel. Megborzongtam, mert tudtunk pontosan, hogy kik voltak a szomszédban.
Figyeltem, ahogyan karog ragadva az ágyra húz és feszülten ülünk rajta. Láttam a szemében, hogy élvezte a gyermeki méreteimet. Úgy is éreztem magam valamilyen szinten. Minden sokkal nagyobbnak tűnt, mint amikor gyerek vagy. Aztán döbbenten hallgattam a történetet, amit hallott Dontól.
- Beau? Tiltott gyümölcs? Alakváltók? – néztem mögém, majd vissza rá. Ez túl sok volt az első napra. Túl sok mindent kaptam, s örültem, hogy felfogtam annyit, hogy anyai ágon van közöm ehhez a világhoz. Valahogyan mégis átkerültek a Földre, a mágia nélküli életbe. Hogy megmentsék az utódjaikat? – gondoltam hirtelen. A gyűrű említésére lenéztem a kezemre, s az említett ékszer most épp, hogy nem csúszott le az ujjaimról, mert hogy ökölbe szorítottam a kezem. Forgatni kezdtem, majd Beatrixre néztem, ahogy megfogta a kezem. Kérdése meglepett, de nem tudtam felelni – Hm, azt nézve, hogy még élek. Jól vagyok. Bár kissé sokkos állapotban – vallottam be. Tele volt a fejem mindennel.
Nagyon hamar kidőltem, s nem is foglaltam el olyan nagy helyet, mármint a testemmel. A hajam kissé terebélyesebben terült szét. Igyekeztem felfelé igazítani. Nem is kellett takaró, mert már a köntös pont úgy takart, hogy elég melegen tudott tartani. Megesküdtem volna, hogy Fritz hangját hallottam még, de nem fogadtam rá, hogy tényleg így volt.

Donovan első átváltozása

Egy világosbarna hajú kisfiú rohangált a folyosókon hangosan nevetgélve. Kislábai éppenhogy tartották a tempót. Bátyja után lihegett, akivel fogocskáztak éppen ebéd előtt, amikor egyszer megbotlott és a földre esett. Már elég korán jelentkezett nála az erős szaglás és látás képessége, így akkor is előre tudta, hogy vérzik. Felsértette a bőrét az esés. Fitz megfordult, s ijedten meredt az öccsére már indult volna vissza, de aztán megtorpant. Az ötéves Donovan felkapta a fejét és vonyított egyet. Kis karmai kifeszültek, s ruhái lehullottak róla. Az egész testét szőr borította. Meglátva a testvérét feléloholt, de a betegesen sápadt hétéves lefagyva állt. Nem tudott semmit se mondani.

- Nézd Fritz! Átváltoztam! – kiabálta és újra vonyított egyet – Úra vagyok a helyzetnek!
Nem volt. Telihold másnapjáig volt farkas, ami másfél hetet jelentett. Fritzet marcangolta a tudat, hogy ő még mindig nem tudta felfedni az alakját. Az állati formá
ját. Irigykedve nézett Donovanra, akit csak az idegesített, hogy nem tudja uralni azt, amit úgy szeret. Nagyon hamar igyekezett kitapasztalni, hogyan tud tudatosan bánni ezzel. A teliholdas éjszakák még így is szeszélyesebbek.    

Fritzgerald első átváltozása

Tíz évvel később járunk, amikor Fritz sikeresen teljesítette a teljes átalakulást, de ezzel a mai napig gondjai vannak. Még mindig fájdalmas és még mindig kellemetlen számára oroszlán bőrben mászkálni, lenni. Don sietve nyitott be a szobájába, hiszen hamarosan telihold volt.

- Fritz? – kérdezte, de a testvére helyett egy oroszlán kucorgott az ágyban – Wow! Az állatok királya!

- Ez iszonyú – sóhajtott fel, s felnézett a testvérére, aki leült mellé – Te, hogy bírod ki?

- Megszoktam – vont vállat, s a szobában lévő ruhákra nézett, amik körülvették. Megsimogatta bátyjának a hátát – Majd segítek abban, hogyan irányísd...

Végig se tudta mondani, mert hirtelen egy vicsorgó állatot kapott. Donovan felugrott és megrázta a fejét. Azonnal elkezdte levenni magáról a ruhákat és gyorsan farkassá változni. Az állat csak nézte nagy szemekkel, majd állati üvőltéssekkel csatlakozott be a farkas is.

- Fritz! – kiabálta, s felpofozta az oroszlánt, ami nem éppen volt a legjobb ötlet, mert még dühösebb lett. Egyet gondolt és a teraszajtóhoz szaladt, de mielőtt valahogy áttörhetett rajta a király fölötte akkorát ugrott, hogy átrepült az üvegen – Úristen! Fritzgerald!

Nem kapott választ. Sebesült oroszlánt figyelte, aki nem mozdult. A vér szaga ellen cselekedve bevonszolta és egy vizes rongyot hozott neki, amivel leterítette. Kellett öt darab is. Mire végzett a hold magasan járt. Megkönnyebbűlt, hogy nem kell a testvérével bajlódnia most már.

Geneviève Fletcher másnap reggel

Beatrix kiabálására ébredtem, s olyan kis szemekkel néztem rá, hogy fel se fogtam mi történik. Kiragadott az ágyból, majd elkezdett kihúzni a szobából és a végén lesiettünk a kertbe. Összeszűkűlt szemekkel néztem, hogy mit figyel olyan nagy csodálattal, aztán felnéztem az égre én is. Eltátottam a számat. A nap éppen még csak bújt ki a láthatáról, viszont ebben a mámorban úszkáltak vízi állatok felettünk. Egyszer csak őr állt meg mellettem, arca érzelemmentes volt, de hangjában mosolyt véltem felfedezni. Ekkor tűnt csak úgy igazán, hogy nem vagyok annyira alacsony a többiekhez képest, s a köntösöm se nagy rám. A hajamba nyúltam, ami pont megfelelő hosszúságú volt, amilyen eredetileg is volt.

- Ideje visszamenni a szobájukba – szólalt meg, s egy másik katona közelítette meg Beatrixt ugyanezzel az utasítással, aki szomorúan, de követni kezdte.

Ahogy visszaértünk a szobánkba ott már a szobalányom várt. Mosollyal az arcán fogadott, s jelezte, hogy vár engem a fürdővíz. Bementem a fürdőszobába és felakasztottam a köntösömet, majd lehúztam magamról az alsóneműimet. Beszálltam a kádba és elmerültem benne egy pillanatra. Szép lassan megmostam magamat szappannal, amikor a szolgáló tért be, hogy megmossa a hajamat. A zuhanyrózsa segítsgével és egy finom illatú samponnal csinálta ezt meg, ezek után több terméket használt, amiknél már elvesztettem a fonalat. Egy törölközővel várt, majd áttörölve újra belebújtam a köntösömbe. A szobámban megmutatta a kiválasztott ruhámat a mai napra, ami ugyanolyan szép volt, mint a tegnap esti. Törött fehér pántos ruha volt, amit felvéve jöttem rá, hogy egész nagy dekoltázsa van. Nem volt olyan nagy a melle, hogy kibuggyanjon belőle, de azért óvatosnak kellett lennie. A szolgálólány megigazította hátul a ruhát, hogy ez a félelme ne is történjen meg, majd leültek a sminkasztalhoz és egy halovány, természetességet igyekezett sugározni az arcomon. A hajamat megszárította, s összefogva hátul befonta. A végébe tett egy törött fehér szalagot. Elől két tincset hagyott az arcom mellett. Egészen tetszett a végeredmény. Mutatott pár fülbevallót is, s végül egy aranyos kis köves darabon állapodott meg. Amíg beletette neki addig a gyűrűre lesett, s megsimogatta.

- Gyönyörű – lépett hátra a szolgáló és mutatta neki, hogy szabad az út egy hasonló színű szandállal a kezében, mint a ruha.

Belebújt és apró megnyugtató sóhaj hagyta el az ajkát, hogy nem sarkokkal mászkál ma is. Ezután a nyakához nyúlt és megdermedt se a lánc nem volt rajta, se az anyjától kapott darabja, mintha a szolgáló pontosan tudta, hogy mit keres előhúzta az előbbi darabot és a nyakába helyezte.

- A másik az éjjeliszekrény fiókban van – felelte, s megfogva a vállait kivezette a szobából. Ahogy kilépett Beatrix tűnt fel a szeme előtt. Mosolyogva kaptam el a karját. A szolgálókat követve indultak meg az ebédlő felett, amikor a barátnője megszorította a kezét. Mosolyogva fordult Beatrix felé – Mert, ha felveszem a másik alakomat felnézhetek rád? – kérdeztem viccből, s megszorítottam a kezét, hogy jelezem hálás vagyok neki.

Beérve az ebédlőbe kissé zavarban éreztem magam Fritzgerald előtt. Donovannal felénk néztek, s találkozott a királlyal a tekintettünk, ahogy odasétáltunk hozzájuk. A barátnőm már le is ült azonnal a herceg elé, így én a másikon helyezkedtem el, amikor egy éles szó hangzott fel mellettünk. Megdermedtem. Fritz arcán egy apró nevető ráncot pillantottam meg, mintha számított volna rá. Rámosolyogtam, de a tündér a fejünk felett folytatta a szövegét. Kissé zavartan álltam fel és pukkedliztem egyet, ahogy utóljára kiskoromban csináltam, amikor hercegnőset játszottam a húgommal. Visszaültünk a helyünkre, s közben azt hallgattuk, hogy illemtanórán kell résztvennünk. „Magára különösképpen figyelni fogok.” – visszhangzott a tündér szavai a fejemben és azt hiszem sejtettem, hogy miért. A gyűrű volt az oka.

- Illemtanóra? Azt hittem már végeztem az órákkal – motyogtam, s a többiekre néztem, majd az előttem lévő étkekre. A gyomrom jelezte, hogy enni szeretne.

- Nekünk is el kellett végezni, mint a királyi utódok – szólalt meg Fritz nézett Genről Beatrixre, majd vissza.

- Hamar túl lehet rajta esni, márha figyel az ember, s nyugi lehet késni. Élőbizonyíték vagyok arra, hogy mindig késtem és kutyabajom – vigyorgott, de a bátyja megrázta a fejét nevetve.

A különböző gyümölcsökből azonnal összepakoltam egy hatalmas tál salátát. Olyan finom volt és jóízűek, hogy úgy éreztem sose leszek tele. Töltöttek nekem egy pohár frissen facsart narancslét, s ittam belőle. Isteni volt. A barátnőm hangjára felkaptam a fejemet, de nem folytatta tovább.

- Mi volt tegnap este? – kérdeztem rá végül én. A testvérek összenéztek, s Fritz arca vörössé vált. Donovan megigazította magát a székében és az asztalra támaszkodott, hogy előrébb tudjon dőlni.

- Átváltozott mindenki eredeti alakjába – szólalt meg – Mint alakváltók – mutatott magukra, majd rám nézett és összerezzentem – Te meg a „tiltott gyümölcs”, avagy nem szabadott volna megszületned vagy egy napnál tovább élned – dőlt hátra.

- Ezek a beauk – mondtam ki óvatosan – Hol éltek? Vissza tudok menni, ahonnan a leszármazottaim származnak? – érdeklődtem. Fritz a hajába túrt.

- Beszélhetünk róla. Nem egy rossz ötlet – felelte, de a herceg felvonta a szemöldökét. Ő nem pontosan úgy látta, hogy kiváló terv lenne.

- Két éjszakás túra lenne északra – figyelmeztette a testvérét – Nem hiszem, hogy jól venné ki magát, hogy a királyi házaspár kocsiba pattan vagy lóra ül, hogy a királynő családfáját felkutassák.

- Kezdhetjük nagymamám testvérének itteni szobájával – vigyorodott el, amire Don csak vállatvont – Az is jobb, mint a semmi.

- Rendben – bólintott Fritz – Az illem órátok után találkozunk és megmutatjuk a szobát – mosolygott rám kedvesen, majd felállt az asztaltól – Egészségünkre!

Mindannyian követtük, s megvártuk, amíg a férfiak mellénk érnek az asztal mellett. Lapos cipőben voltam, de a lábaim megremegtek. Belekapaszkodtam Fritz kinyújtott karjába. Megfogta a másik kezével a kezemet és simogatni kezdte, hogy megnyugtasson. Kiérve az ebédlőből elkaptam a karjaimat, mert elkezdtem furán érezni magam. Olyan volt, mint amikor Alessandre csinálta ezt vagy talán még jobb is. Fritzgerald óvatos mosolyt küldött felém, s hátranéztem a barátnőmékre, akik kicsit boldogabban jöttek ki.

- Minden rendben lesz – ígérte meg, s kezeit a vállaimra helyezte. Félig mögöttem, félig mellettem ment egy fél öleléssel takarva engem, mintha védelmezne minden szellőtől.

Kiérve a rózsakertbe a tündér már várt ránk. A herceg és a király meghajolva távoztak a helyszínről, hiszen a tanáruk a lányoknak szigorúan nézett feléjük. Beatrixre pillantottam, majd megszokott módon ugyanúgy kihúzott háttal mentünk feléje.

- Az első órát a helyes testtartással fogjuk kezdeni – felelte és három-három kupac könyvet emelt fel a varázslata segítségével és lebegtette fejünk felett – Felkészülni, kihúzni magukat! Vigyázz, megy! – tette ránk finoman.

Idegesen igyekeztem mozdulatlanul állni, de a könyvek hajlandóak mozogni. Ide-oda billegtem, hogy visszatartsam őket a leeséstől. Mégha egyenes is volt a hátam, a vállaim lent voltak még így is nehezen ment. Szinte egyszerre zuhantak le a könyvek a fejünkről öt perccel később. Egyet sikerült elkapnom, majd felkapkodtam a másik kettőt.

- Jól van. Jól van. Tegyék vissza – szólt – Járjanak is velük!

Beatrixre néztem és ahogy visszatettük a könyveket szép lassan indultunk meg az egyik irányba. Fordulni nehezebb volt, s nagyon kellett koncentrálnunk. Néha a fenekünkre csapott vagy a hátunkra, ha egy gyenge pillanatunkat elkapta.

- Finoman lépkedjenek, lassan – emelte fel a hangját a tündér.

Beatrix Moon

Eddigi életem során, miután kikerültem a gyerek társaimmal teletömött árvaházból, egyedül voltam. Egyedül fogyasztottam el a napi háromszori étkezést, egyedül készültem a vizsgáimra, hajtottam párnára fejem éjszaka. Bár voltak néha néha vendégek az életemben, de túlságosan közel senkit sem engedtem. Egyrészt nem váltak fontossá a számomra másrészt féltem is bárkit az életem részévé tenni. Félve attól, hogy őt is elveszíthetem vagy éppen ő hagy el engemet. Éppen ezért furcsa volt úgy ülni egy asztalnál, hogy közben mások is étkeztek, beszélgettek körülöttem. Bár voltak barátaim, de közülük csak Gen-t neveztem igaz barátnak, bár ezen érzéseimet, sötét gondolataimat a sötét pillanataimban, sose adtam tudatára. Miért is tettem volna? Látszólag tökéletes élete volt. Harcolt az álmaiért, célokat tűzött ki. Volt egy fantasztikus barátja, aki imádta őt és bármit megtett volna érte, szó szerint a világ végéről is elindult hozzá. Magabiztos, gyönyörű. Igaz megvoltak a maga küzdelmei, akadályai, de olyan jól vette őket míg én..? Sosem irigyeltem senkitől sem a figyelmet. Tökéletesen meg voltam a saját világomban, a háttérben. Nem szerettem a tömegben lenni vagy éppen, annak középpontjában, bár néha elképzeltem milyen lenne mindent elmondani, de úgy érzem ezt senki sem értené meg. Míg Gen ragyogott én csak épphogy pislákoltam vagy, annyira se.

Gen felé fordultam. Eddigi élete virágzó volt, aztán hirtelen belecsöppen egy másik világba, fény derül egy családi titokra egy királyi sarj szíve lobban lángra miatta. Mi kell még egy tökéletes könyvhöz? Oh a gonosz. Igen, az még nem bukkant fel. Sajnáltam és aggódtam Gen miatt, de egy kicsit irigy is voltam. Az ilyen történetek mindig happy end-el végződnek, de felmerül a kérdés, hogy miért nem én? Egész eddig próbáltam a helyemet meglelni a világban, próbáltam értelmet találni a mindennapjaimban, bár most itt vagy, amint vissza kerülünk minden ugyanolyan lesz. Semmi sem fog változni. Semmi. Miért nem velem történik ez? Miért nem én vagyok ennek a könyvnek a főhősnője?

Visszafordultam a reggelihez. Nem. Itt vagyok. Érzem az illatokat, meg tudom érinteni a tárgyakat, be tudok rúgni egy hercegbe az asztal alatt, amiért sértő szavakat használ a barátnőmre. " Nem szabadott volna megszületned vagy egy napnál tovább élned."  Gen történetének részese lehetek és egy kicsit kiszakadhatok a szürke hétköznapokból. Itt lehetek, hogy segítsek neki meglelni a válaszokat és hazajutni, hogy aztán együtt végre, egymáshoz közel éljünk. Többet találkozzunk és talán segíthet abban, hogy többre tartsam az életem, talán valami célt is kitűzhetek magam elé, amit a támogatásával elérhetek. Most már nem kell majd hónapokat, éveket várnunk egy találkozóra, most már könnyebb lesz. Így van. Kifújtam a levegőt, majd bekaptam egy falatot, visszatérve a gondolataimból. Olyan mellékszereplő leszek, olyan barát, aki segíti a barátnőjét nem pedig magára hagyja.

- Egyetértek Donovanal, csak úgy nem, hogy valaki ne maradna itt. Akár egy bállal is elfedhetnénk.- ajánlottam fel. Így valamilyen ügyre hivatkozva nem jelenne meg a pár, de az estéj kellően elvonná a figyelmet 2-3 alakról, akik az éj leple alatt hagyják el a palotát. Másnap pedig nem hiszem, hogy ezzel fognak foglalkozni. Szerintem ez be is válhatna.

Végül megegyeztünk, hogy a szobával kezdjük, de előtte, valami várt ránk. Nem tudtam eldönteni, hogy ez az óra jó móka lesz-e vagy kínszenvedés.Bár így lehetőségem lesz a falakon kívül mást is látni a világból, ami határozottan a kedvemre van. Remélem később lehetőségünk lesz körülnézni. Nem leszünk itt örökké így amíg lehet, szeretnék minél többet látni, még ha másnak hiába is beszélek róla, se fogja elhinni, de akkor is itt voltam, itt jártam és emlékezni fogok rá. Hinni benne, ha csak el nem felejtem a visszatéréskor.

Felállva az asztaltól a testvérpár kíséretében hagytuk el az étkezdét, de egy oldalba bökést nem úsztam meg, ami nevetésre késztetett és, hogy odébb lépjek a hercegtől. Valószínűleg ezt az iménti bántalmazás miatt kaptam, amit elkövettem ellene az asztalnál.

- Remélem tudja, hogy tartozik nekem jó pár válasszal.- jegyeztem meg mellékesen a kert felé haladva. Szerettem volna a kérdéseimet az átváltozással kapcsolatban feltenni és még többet is. Ám el komolyodtam, ahogy tekintetem az előttem haladó párra szegeztem. Nyilvánvaló volt, hogy van köztük valami. Gen és a királyfi között, bár lehet az egész színjáték, de kicsit valóságosnak tűnik. Csak remélhetem, hogy Genevié tudja mit csinál és nem feledi, hogy valaki várja haza őt, ha engem nem is, de őt igen. Erről is szerettem volna beszélni vele a tegnap este, de sok lett volna, te jó ég, még mindig sok. Mielőtt még a kertbe értünk volna oda súgtam a mellettem haladó férfinak.

- Azt értem, hogy Gen-ek miért kell részt vennie az órán, de nekem miért? - kérdeztem. Hiszen én csak egy barát vagyok nem de?

Végül megérkeztünk a helyszínre, ahol már vártak ránk. A tündért Nárcisznak hívták. A testvér pár távozása után csak az ő hangját hallottam, csillogását láttam magam előtt. Bár jobban figyelt Gen-re, engem sem kímélt , de annyi szerencsém volt, hogy nem voltam teljesen amatőr. A táncórák, amelyen évekkel ezelőtt részt vettem, nem voltak hiábavalóak. Rengeteg egyensúlyt fejlesztő feladatot végeztünk el és gyakoroltunk különböző mozdulatokat. Pár kezdeti hiba után ráéreztem az ütemre, újra éreztem testem azon pontjait, amik rég nem voltak átmozgatva. 1 óra múlva kifulladva dőltem egy fának. Gen még lelkesen próbálkozott, bár már biztos fáradt volt. A rózsa udvar felé pillantottam, gyönyörű volt. Tele volt vörös, kék, sárga, fehér, rózsaszín rózsákkal és fekete is...összevont szemöldökkel közelítettem meg a virágot. Nem fekete volt..halott volt, de csak ez az egy, bár messzebb a felfedeztem még párat. Érdekes. Egy egészséges virágokkal teli kertben ez igen furcsa volt. Ahogy megérintettem a elhalt szirmokat, azok porrá válltak és még mielőtt a földet ért volna elpárolgott. Úgy tűnik, vannak dolgok, amiket nem osztottak meg velünk.

- Kisasszony! Kérem jöjjön vissza, még nincs vége az órának.- hallottam a távolból a hangokat. Haldokolnak a virágok, világok keverednek azzal, hogy egyikből a másikba ugrik át egy egy ember. Lehet, hogy Genevié ide tartozik..de én valószínűleg nem. Vagy lehet valami másról van szó? Sóhajtva hagytam ott a növényeket és tértem vissza Gen mellé. Bizonyára tudomásuk van róla és tudják kezelni a helyzetet és csak azért nem avatnak bele minket, mert semmi közünk hozzá.

Az óra végeztével kissé remegő barátnőmet támogatva találkoztunk újra Friztgerlad-al. Donovan-t a királyfi elmondása szerint lefoglalják a kötelességei a katonai csapatokkal kapcsolatban. Így hármasban kezdtük el átkutatni Genvé nagymamájának a testvérének egykor szobáját. A szoba nem úgy festett, mint amihez hozzányúltak volna az idők során. Mintha miután elment volna, senki sem merte volna betenni a lábát ide. Bár minden levolt takarva fehér anyaggal, hogy ne lepje el a bútorokat a por.

 Igazából egyikünk se tudta, pontosan mit keresünk, de egypár napló hatású könyvet találtunk egy eldugott fiókban. Gen magához ölelve tért vissza a szobájába, nyílván azért, hogy elolvassa hátha talál benne valamit, én pedig segíteni szerettem volna neki, de még is, ahogy nézett jobbnak láttam magára hagyni. Mielőtt a férfi tovább állt volna megállítottam.

- Bocsásson meg, de amíg várunk.- mutattam Genevié csukott ajtajára - körül nézhetek a környéken vagy abban a kis faluban, amit látni az ablakból? - nehogy már csak itt álljak és nézzek amíg nem történik valami.

-Annyi mindent szeretnék megnézni, kideríteni mi igaz és mi nem az általam olvasott könyvekből és pár kérdésre választ kapni.Szabad?