Sorsfordulat: IV. rész

Geneviève Fletcher

Geneviève Fletcher

Az este folyamán alig tudtam elhinni, hogy mit teszek vagy éppen mit nem. Nem léptem át semmilyen határt csak éppen elég közel kerültem ahhoz, hogy hülyét csináljak magamból részegen egy idegen világban. Túl sok volt ez. Túlságosan úgy éreztem, hogy nem élvezem ki azt, ahol vagyok, de nem is akartam teljesen beleélni magam. Ebbe a világba. Bántott, ahogy beszéltem korábban a barátnőmmel, mert nem állt szándékomban megbántani. Sok dolgon átsegített eddig az életemben, s igazából magam se tudtam, hogy mi történt velem ott. Befeszültem. Lazítani akartam. Éppen egy hatalmas kék férfi karlegyintése alól húzott ki Fritz, ami egyszerre észhez is térített. Összeszedtem magam, s engedtem, hogy kivezesen a tömegből a kezemet megfogva. Visszatérve az asztalunkhoz azonnal lekaptam a cipőimet és felhúztam, majd megszédülve kaptam az asztal szélébe. Ezzel egy időben Fitzgerald is felém nyúlt, majd átkarolva a derekamat a pulthoz vezetett egy pohár vízért. Elsétáltunk egy csendesebb részhez, ami a városközpont rózsakertje lehetett, ahogy a halovány fényekből kivettem. Ahogy leültem és a kezembe kaptam a poharat azonnal kortyoltam bele egyet. Felnézve összetalálkozott a tekintettem a másikkal. Nyeltem egyet. Féltem, hogy nem fogja értékelni mindazt, amit műveltem, hogy túlságosan is elhagytam magam.

- Bocsánat - nyögtem ki, s lenéztem magam elé - Kicsit úgy érzem, hogy... ez mind túl sok - körbenéztem magunk körül - Azt hiszem a kényelmes életembe akartam visszamenni, de úgy érzem most, hogy oda már sosem megyek vissza igazán.

- Nem kell bocsánatot kérned - mondta egyenesen - Sajnálom - vette a szabad kezemet az övébe - Túl gyorsan történik minden. Ezen változtatni fogunk - mosolyodott el - Mindennel tudunk haladni egyesével.

- És talán a háború se fog a nyakunkra törni addig - motyogtam, s megrázta a fejét.

- Ne foglalkozz vele!

- Már hogyne foglalkoznék! - nevettem fel - Nézz rájuk! Leisszák minden bajukat, hogy holnap mentsék a bőrüket és bezárkozanak, mielőtt valaki lemészárolhatná. Gondolom - vontam vállat - Szeretnék valahogy segíteni, de nem tudok hogyan tudnék.

- Szerintem nem tudsz mindenkin segíteni - s hagyta, hogy igyak megigyam a vizemet - De könnyíteni mindig tudsz.

- Amúgy hol van Donovan és Beatrix? - kérdeztem érdeklődve.

- Talán a tópartra mentek. Don nem szeret sokáig a tömegben lenni, ahogy a barátnőd se úgy vettem észre - kacsintott rám, s rámeredtem. Felpattantam, hogy megkeressem őket, de azonnal megszédültem. Ezt holnap érezni fogom.

- Meg kell keresnem őket, mielőtt a testvéred olyat tesz, amit megbán! - feleltem szigorúan, mint egy nagy testvér, aki a kisebbiket akarja megmenteni. Azonnal talpra ugrott mellém, hogy átkaroljon.

- Amit most tehetsz, hogy lefekszel aludni. Mindenki érdekében - felelte, s bólintva a vállára hajtottam állva a fejemet. Átkaroltam a nyakát és lehunytam a szemeimet. Kényelmes volt és meleg. Miért volt ennyire meleg? Kipattantak a szemeim. Most tűnt fel, hogy a zakója rajtam volt.

- Ez mióta van rajtam? - kerekedtek ki a szemeim.

- Amióta a férfiak a táncparketten folyamatosan a szemeikkel mértek végig - mondta határozottan - Biztosra mentek, hogy takarjon.

Átöleltem újra a nyakát és újra elbóbiskoltam. Egy ideig állt, majd hirtelen rájött mire készülök.

- Te mit csinálsz? - kérdezte, de mielőtt hagyott volna válaszolni felkapott. Felsikkantottam, majd nevetve kapaszkodtam továbbra is a nyakába - Te akartál állva elaludni rajtam.

- Tegyél le! - szóltam rá, de csak dobott rajtam egyet.

- Inkább elringatlak - röhögött és finoman megütöttem. Szigorúan játékosan - Visszaviszlek a szobádba.

- De, de... - motyogtam, s hátranéztem.

- Beatrix és Donovan tudni fogják. Láttak téged, hogy milyen állapotban voltál - felelte Fritz, s elszégyeltem magam. Basszus.

Penelope Eastborne

Penelope Eastborne

Felhúztam a szemöldököm, ahogy végignéztem a lány játékát előttem. Első dolog, ami eszembe jutott, hogy fel akart szedni, s már rögtön egy levakaró szövegen gondolkodtam. Bocsi, de engem a női nem úgy nem vonz. Vagy a kedvencem: Én csak a könyvhősöket szeretem. De azt még talán egyszer tudtam használni. A harmadik, ami sajnos gyakrabban hagyja el a számat: Mi a fenét gondolsz? Nem olyan sokszor, mint ahogy azt gondolom, de többször, mint szeretném.

- Oké - motyogtam, s megvontam a vállamat. Egy virág bármikor kieshet az ember hajából. A további szövege érdekesen hangzott, de nem tudtam hova tenni. A nyakláncom bent lapult a pólóm alatt, amit Isolde nagyitól kaptam a tizenkettedik születésnapomra akkor kezdett el komoly dolgokra is megtanítani - Érdekes - biccentettem a csizmájára, s a tenyeremet felfelé fordítottam, majd megmozgattam egy kicsit az ujjaimat - Sose tudhatod, hogy mikor lehet rá szükséged - mosolyodtam el halványan. Általában még az ittenieket is megrémíszti a mágia. Csak pár szikrát csiholtam elő épp annyi időre, hogy lenyúljak a csizmámba és előhúzzak egy tőrt - Még nem kellett használnom. Talán egyszer - gondolkodtam el, de legyintettem. Nem akartam belemenni. Visszatettem a tőrt a helyére, ami a bokámra szorított tokot jelentett, majd a kezére néztem. Mit akar? Ja, bemutatkozni? Letettem a lábaimat a földre és felálltam. Egy kicsivel magasabb voltam nála. Kinyújtottam a karomat és megráztam - Penelope - mutatkoztam be. Elengedve a kezét a szórakozó fiatalokra lestem. Silas nem volt még sehol - Te se szereted a tömeget? - tettem karba a kezeimet, s rádőltem a bal oldalamra. Úgy éreztem, mintha a nyaklánc felerősödne, de úgy képzeltem képzelődöm - Délelőtt láttalak lóháton Donovan herceggel - tértem a lényegre - Te vagy az új jövevény, igaz? Az ember - feleltem kicsit túl nyársan - Nem tudom mi folyik a várfalon belül, de mit tudsz az Azor családról? - elkezdtem gondolkodni. Vajon mennyire avatták be őt a családi titkokba. Mennyit tudhat? Vajon tud anyámról, hogy miért halt meg? Vajon tud minden másról is? - Érkezett veled még valaki, igaz? Ő is itt van? Fitzgerald friss feleségjelöltje, ha lehet hinni a híreknek. Mellesleg az Azort család több titkot rejt, mint gondolnád - suttogtam - Mielőtt elcsavarná a herceg a fejed, gondoltam szólok. Légy óvatos abban a várban - mosolyogtam rá. Kedvesnek tűnt, akinek barátokra volt szüksége. És ekkor tért vissza Don és Silas is, akik megtalálva egymást valami komoly lovagi dolgokról beszéltek. Az erdő, mintha lassú pusztulásnak indult volna, s a kentaurok a déli halált okozzák, aki elvileg el van zárva.

- Penny! - szólított meg a herceg. Persze, hogy ismer. Itt mindenki ismer mindenkit. Don, pedig gyakran bejár apám hoteljének bárába. Ne akard tudni kedves Beatrix, hogy mi célból. Mindig más az indok - Mi újság? Hogy van Lysander, az apád?

- Jól van - feleltem röviden és azonnal kivettem a hot dogot a barátom kezéből és beleharaptam - Isteni. Jan készítette, ugye?

- Persze - bólintott Silas, s a csajra nézett. Végigmérte, majd gondolkodóba esett - Téged még nem láttalak...

- Várjunk - mondta Don hirtelen, majd Beatrixre nézett, s vissza rám - Állj a fényre! - utasított és kikerekedett szemekkel meredtem rá - Penny, kérlek!

Felsóhajtottam és beálltam a lámpa fényébe. Donovannak leesett az álla. Úgy bámult rám, mintha szellemet látott volna.

- Játszhatunk olyat is, hogy állj az árnyékba - motyogtam, majd haraptam még egyet a kajámból.

- Hihetetlen - tátogta Beatrix-nek. Egyik kezemet magam mellé emeltem, hogy megfejtsem mi lehet a fejükben, de Silas megállított. Telepatikusan egy nemet kiabált a fejembe, amitől sajogni kezdett. Felsóhajtottam.

- Amúgy... Beatrix, ő itt Silas. Az erdők egyik védelmezője - mutattam be neki a barátomat - Ha esetleg elmondanátok, hogy mi van - néztem rájuk, de sok ideig semmit se mondtak. Silas is összehúzta a szemöldökét.

Ekkor egy újabb személy ugrott közénk. Kamari. Egy hatalmas vigyorral az arcán. Szerencsés estéje van. Az biztos.

- Ah! Hot dog! - vette ki a kezemből a másik felét és pár pillanat múlva már meg is ette - Miről maradtam le? - nézett körbe és biccentett a herceg felé.

- Valami olyan játékot játszanak, hogy állj a fényre - mondtam nevetve - Kamari, ő itt Beatrix. Az ember.

- Wow - állt elé és elkezdte az arcát tapogatni - De érdekes!

- Kamari! - szóltam rá és visszahúztam. Vigyorogva ölelt át, majd Salist is.

- Hazaviszem - szólalt meg a legjobb barátom - Minden rendben lesz? - kérdezte és Donovanra és Beatrixre nézett, majd rám.

- Persze - vigyorodtam el, s figyeltem, ahogy távolodnak.

A többiekre meredtem: - Szóval elmondanátok, miért lestek úgy, mintha rémeket látnátok?

Beatrix Moon

Beatrix Moon

A tekintete elárulta bizonytalanságát. Furcsa voltam a számára, valószínűleg azt hiheti, hogy épp nyomulni szeretnék rá. Tudom, milyen. Velem is megesett már párszor, de minden egyes alkalommal vissza utasítottam közeledésüket. Bár, senkivel sem voltam úgy együtt sose, hogy eljussunk a hálószobáig és az élet legintimebb pillanatát éljük át, biztos vagyok benne, hogy a férfiakhoz vonzódom. Csak éppen, senkinek sem engedem átlépni a vonalat.  Így a biztonságos, mindkettőnk számára.

-Elementál..-suttogtam, ahogy az ujjait figyeltem, majd a halovány mágia sugarat követtem, amely megemelte rejtett kését. Úgy tudom igen ritka ez a képesség tündérek világában is és egyben sokféle módon felhasználható. Itt vannak azok akik gondolattal kommunikálnak vagy éppen mások fejében képesek megszólalni esetleg átvenni az irányítást a másik tudata felett, kutakodni benne, mintha csak egy könyvtárban lépegetne a könyvek között, majd fellapozza őket. Megtudva mindent az adott személyről, szavak amiket kimondott, gondolatok, emlékek, az agyunk legtávolabbi részébe dugott rémálmok, félelmek. Ezt pedig könnyen felhasználhatják. Vannak azok, akik csak tárgyakat képesek mozgatni csupán egy pillantásával. Félelmetesek, de egyben fantasztikusak is. Legalább is szerintem. Amit eddig megfigyeltem belőle Genevié fordítitja. Nem az a nagyon barátságos és, olyan aki egy könnyen megbízik egy idegenben. Sok mindent átélhetet. valamilyen szinten úgy éreztem rokon lelkek vagyunk, bár lehet csak azt szeretném hinni, hogy legyen valaki..akivel meg tudom osztani a bennem lapuló gondolatokat a múltammal kapcsolatban, aki megértené és nem csak formaságból használja ezt a szót. Szeretem a barátnőmet, de vannak dolgok, amiket nem érhet meg, bármennyire is próbálkozik, ezért sem mesélek neki ezekről..igaz nem is kérdezi.

 - Nagyon örvendek Pelelope.- mosolyodtam el kedvesen.- valóban, nem vagyok oda érte. Főleg, ha az egy részeg, tettei következményeire nem gondoló személyekből áll. Inkább a csend a nyugalom és egy jó könyv. Na meg egy csésze tea. Határozottan nem szeretem a tömeget.- tényleg..azt hiszem este sort kellene keresnem a könyvtár meglátogatására. Már egy ideje gondolok rá, csak mindig van valami, ami nem engedi, hogy elvonuljak.

- "te vagy az új jövevény, igaz? Az EM-BER?" - ismételtem meg szavait az utolsó szót lassan szótagolva. Elvigyorodtam. - Hát, azt hiszem embernek születtem, igen.- bólintottam.- az vagyok.- billentettem oldalra fejem- remélem nem bánod. Erőben, gyorsaságban előrébb vagy nálam, de nem szabadna ilyen nyersen fogalmazni.- sóhajtottam, majd elengedtem a témát. Tudom, hogy itt én csak "Az ember" vagyok.

- Valóban jött valaki más, akit igazából én kísértem, de attól tartok sok mindent én sem tudok. Számomra ez az első ilyen nagy utazás egy új királyságba és mivel csak egy ember vagyok egy kísérő, nem avatnak be a dolgokba.- vontam vállat rá pillantva. Határozottan Genevié ellentéte. A hercegre való figyelmeztetését megtudtam érteni..hiszen saját magamat is figyelmeztetnem kell, hogy ne gondoljak vele kapcsolatban semmire sem.

- Ne aggódj, egy valamit megtanultam az eddigi rövidke életem során, hogy bárki bárkit elárulhat. Megbízhatsz valakiben,de lehet az életeddel fizetsz érte.- feleltem halkan megköszönve ezzel a tanácsát. Kedvelem. A hangok hallatán az érkező férfiak felé fordultam, majd Donovan herceg felé kaptam a fejem. Ismeri? Várjunk..ha ismeri..miért nem szólt róla? Meg határozottan emlékszem, hogy nemrég "legendának" nevezte, akit még senki sem látott. Ha..akkor még is csak ismeri és látta. Ám, ahogy a gyanúm egyre erősödött, hamar elpárolgott. Ismerte, de nem esett le neki. wow. Ahogy a fényre állt a lány még rémisztőbb volt a hasonlóság. Egyenlőre csendben maradtam és figyeltem, köszöntem a másik két jövevénynek, illedelmesen, de valami nagyon zavart.

- Szeretnélek megkérni rá, hogy ne nevezz "az ember"-nek..kicsit olyan..- húztam el a szám..- áh mindegy is. - legyintettem. Itt akár akarom, akár nem az ember vagyok.

- Úgy néz...-Donovan karjára kulcsoltam kezeim némán kérve, hogy ne folytassa. Szerencsémre vette az adást. Nem vagyok biztos benne, hogy még valaki életét fel kellene forgatnunk azzal, hogy megtudja rólunk az igazságot. Lehet csak hasonlítanak,de semmi közük nincs egymáshoz és lehet, hogy veszélybe sodornánk őt, ha megtudná, hogy van egy esetleges testvére. Gen, pedig már így is ki van készülve, fogalmam sincs, hogy reagálna a tényre, hogy van egy lány, ugyanazzal az arccal, mint ő. Ugyan akkor lehet, hogy ő a kirakós egy darabja, lehet, hogy tudja hol a nyaklánc párja, lehet tényleg testvérek és talán tud valamit, ami segíthetne Gen-nek...de ezt a döntést nem nekünk kell meghozni. Miközben elengedtem a férfi karját, mielőtt félreértések lennének Penelopé szemébe néztem.

- Hasonlítasz valakire, akit ismerünk...ennyi az egész.- próbáltam úgy fogalmazni, hogy ne legyen gyanús..de szerintem nem sikerült..

- Van egy..ba..- sikítás hasított a csendes éjszakába. Felkaptuk a fejünket. A hangok a fő épület felől érkeztek, ahol a mulatság volt. Baj van, úgy éreztem baj van..

-Gen! - suttogtam hirtelen megiramodva a homokos parton egyenesen a városba. Nem foglalkoztam Donovan kiváltásával vagy azzal, hogy követnek-e vagy sem..Gen ott van és mi van a veszélybe kerül? Nem volt jó ötlet..tudtam, hogy nem volt jó ötlet így bemutatni őt, mint jövendőbeli királyné. Csak felhívták rá a figyelmet. Berohantam az ajtón, de azonnal megis torpantam. Mindenki két lényt figyelt a terem közepén. Bár nem Genevié volt, az aggodalmam nem csillapodott. Annabelt egy nagy darab fekete göndör hajú, zöld szemű lény tartotta karjai között egy tőrt nyakához szorítva. Senki sem modult, hogy segítsen rajta, még a katonák sem, akik felesküdtek a biztonságra. Háttal álltam nekik, én pedig...csak tettem azt, amit a szívem súgott. A férfi mögé léptem, de mielőtt megszólíthattam volna, az megpördült, elengedve Annabelt. A férfi fölém tornyosult és ami imént valaki más nyakán várt a vérontásra, most az én nyakamat vette célba. Ám én sem voltam rest. Azzal a mozdulattal, ahogy fordult, előkaptam relytett hajtűmet és az oldalába szúrtam, pontosan ugyannyi távolságra, mint ahogy a penge táncolt a bőrömtől.

-Beatrix.- sikkatotta Annabel. Megkönnyebbültem, akkor jól van. Hála az égnek.

- Ki vagy te?- a férfi hangja vissza terelte magára a figyelmem. Zöld szeme hunyorított, orra enyhén mozgott, nyilván próbálta kitalálni ki mi vagyok. Szerintem nem sokra ment.

- Nem tudom, mi ez az egész, de erre semmi szükség.- néztem szemeibe.

- valóban? Pedig élvezem a helyzetet.- húzódott vicsorra szája, látni engedni éles tépő fogait. Keleti birodalom vezetője? Eljött? Bár, aztán nem vagyok ebben biztos.

Hallottam valaki figyelmeztető morgását, talán a herceg lehetett, nem vagyok benne biztos, annyira koncentráltam, hogy a tűt továbbra is a test egyik legérzékenyebb területe felett tartsam, ha kell halálos sebet ejtsek rajta.

- A mai nap nem arról kellene szólnia, hogy ünnepeljünk? Maga pedig képes lenne vért ontani?- figyelmeztettem óvatosan. Fogalmam sincs mit mondhatnék..semmit sem tudok a területek közötti kapcsolatokról, viszonyokról..

- A vért vérrel mossuk le.- a szavai megdöbbentettek.

- És milyen áron?- a válaszom megdöbbentette, de hamar magához tért. A tőrt előrébb tolta, ahogy erre én a tűt is. Éreztem a megfeszülő izmot kezem alatt.

- Mit tudhat egy ember? - ha..már megint ez.

 - Mindenki ezzel jön?- fakadtam ki.- "egy ember" így "egy ember" úgy. Csak, hogy tudja ez az ember előbb küld a halál szélére, minthogy elvágnád a torkát.- viszonoztam a vicsorgását.

- Nocsak...te nem félsz..- jegyezte meg.

- Csak azok félnek a haláltól, akiknek van vesztenivalója. Nekem nincs.- néztem vele farkasszemet.

- Legyen mára elég ennyi. Vannak dolgok, amiket vérontás nélkül is meg lehet oldani, csak akarni kell, próbálkozni, de mai nap nem erről szól. Szerinted ki jutna ki innen győztesként? Azor birodalmában vagy, te rántottál előbb fegyvert, szerinted ezen lesz mit megbeszélni, ha most nem állsz le?- fogalmam sincs miket hadováltam itt össze vissza...

- Ahogy mondtad..- folytattam.- a vért vérrel mossuk le, de milyen áron? Hajlandó vagy megfizetni az árát annak, hogy elérd amit akarsz? Szerinted ki fog többet szenvedni? Ki fizeti meg te vagy valaki, valakik?- nem tudom melyik szavam győzte meg őt, de lassan elmosolyodott. Úgy döntöttem én teszem meg az első lépést. Leengedtem a tűt tartó kezemet, majd végül ő is megtette ugyan ezt, továbbra is mosolyogva.

- Rég hallottam ezeket a szavakat..-mondta halkan.- Szóval Beatrix, igaz? - nézet újból rám.- tetszel nekem.- vigyorodott el, majd enyhén meghajolva elindult a kijárat felé, de aztán pár lépés után megállt.

- Az én nevem Quant Ginemiéres a keleti birodalom trónörököse. Neved nem feledem kedvesem.- ezzel a testőreivel kilépett az ajtón, békésen távozva.

Pár órával később, miután mindenki illedelmesen elköszönve, elhagyta a termet én is vissza tértem a palotába, ahol Genevié keresésére indultam. Beszélnem kel vele..tudnom kell, hogy jól van-e, azonban a palotáig végig úgy éreztem valaki haragszik rám,..azaz a herceg, de ahogy a tömeg elindult nem láttam. Az egyik testőr az ő parancsára vissza hozott a palotába, majd magamra hagyott. Rendben van, elismerem gondolkodás nélkül cselekedtem, de elértem, hogy ne törjön ki a káosz.Annabel megnyugtatott, hogy valószínűleg aggódik csak miatt, de haragszik is, amiért ilyesmit csináltam, holott könnyűszerrel megölhettek volna. A barátnőmre a szobájába találtam rá, de aludt..így inkább elhalasztottam a mai beszélgetést. Valószínűleg teljesen leitta magát...sóhajtva indultam el szobám felé, de aztán inkább a könyvtár felé vettem az irányt. Nem voltam még álmos és a ma történet után nem hiszem, hogy egy hamar el tudok aludni. Ma, kést tartottak a nyakamhoz és egy csepp félelmet nem éreztem, még csak arra sem gondoltam, mi lesz utána...senkit sem érintene úgy meg a halálom..esetleg Gen-t..és csak is őt..de nem történt meg..ez a lényeg nem? Ráadásul Nyx...nem tudom..jó előjel vagy rossz, hogy megjegyzett magának..

Halkan beléptem a könyvtár hatalmas fából faragott ajtaján. Meggyújtottam egy gyertyát és annak pislákoló fényében közelítettem meg a világ legrégebbinek tűnő könyveit, amelyek évszázadok történeteit őrizték magukba. Nagy levegőt vettem, beszippantva a könyvek illatát.

-Ahhh..csodálatos.- suttogtam. Egy ideig csak nézelődtem, aztán találtam egy érdekesnek tűnő könyvet a különböző lényekről, akik a világban élnek. Megtaláltam a legtökéletesebb olvasó sarkot, amely egy hatalmas ablak előtt lett kialakítva egy kis asztalkával és egy lámpával. Felkapcsoltam, azt. Mivel átöltöztem már hálóingbe és egy köntösbe így a papucsomat lerúgva feltettem csupasz lábaimat az asztalra, elkényelmesedtem és bele vetettem magam a sorok közé, kizárva mindent ami az elmúlt napokban történt. Az elmém hátsó zugába zárva Donovan iránti aggodalmamat, Genel történteket és úgy mindent. Éljen a csend.

Geneviève Fletcher

Geneiéve Fletcher

A víz sokat segített a tisztánlátásban, de még így is elfogadtam Fitzgerald kezét. Akkor abban a pillanatban nem láttam mást csak, hogy valamit nagyon félreértettem magammal kapcsolatban. Sokáig azt hittem, hogy már nem lephettem meg magam, de belekerültem egy olyan szürreális helyzetbe, ami minden feltételezésemet felülmúlta az életemmel kapcsolatban. Abban, hogy ki vagyok, hogy mit szeretnék és mire van szükségem. Érzelmileg és fizikailag is kimerültnek éreztem magam. Könnyű volt a király mellett lennem, mert úgy éreztem megérti a gondjaimat, az aggódásaimat, mind azt, amin keresztül megyek. “Vajon ő is hasonlóan néz szembe mind azzal, ami vár rá és jelenleg a vállait nyomja?” Valahol mélyen még mindig Franciaországban voltam, ahogy a piaci árusok dolgait nézegetjük Beatrix-szel, ahogy beülünk vacsorázni hárman valahova, ahogy eltöltünk egy közös hétvégét. Elképzeltem, ahogy elbúcsúzva megyünk vissza Párizsba megígérve a barátnőmmel, hogy ő is meglátogat minket jövőhétvégén. Ahogy hazacsöppenünk és hivatalosan is megkezdjük a közös életünket. Nem ez volt. Nem ez történt. Valahol Alexandre értetlenül kereshet. Jól tudtam, hogy ha visszamegyünk már sosem leszek ugyanaz az ember, aki voltam, mielőtt ebbe a világba kerültünk volna. Semmi sem lesz már ugyanaz.

 

Hülyét csináltam magamból - jelentettem ki, amikor már a hídon sétáltunk a várkapuhoz, ahol az őrök kihúzva magukat biccentettek az uralkodó felé. Felém tiszteletteljes mosolyt küldtek, hiszen számukra én voltam a kinevezett királyné jelölt, miközben azt se tudtam pontosan már, hogy ki is az a Geneviève Fletcher. - Istenem, egy barom vagyok - szökött ki az ajkaimon, ahogy elhaladtunk a kapuból elég halkan, hogy csak az hallja, aki mellettem van. Hirtelen megtorpant várfal tövében és én is vele együtt. Felém fordult, szemei döbbenten meredtek rám, mintha csak valami csúnya szót ejtettem volna ki az ajkaimon és két kezével megfogta a vállaimat. Láttam rajta, hogy egyszerre fájt neki, amit kijelentettem és egyszerre úgy érezte, ha most nem szólal meg azt örökké megbánná.

 

Hé - kezdte olyan hangnemben, hogy levegőt is elfelejtettem venni. Egy hatalmas felkiáltójelet láttam magam előtt, mert a szívem hevesen kezdett verni. Valahol mélyen úgy éreztem, hogy vissza kell tartanom magam, mielőtt olyat teszek, amit megbánnék később. Lazlo jelent meg előttem hirtelen, amikor elmondtam neki, hogy Párizsba költözöm, amikor kiderült, hogy távkapcsolatban leszünk egy darabig. Kifújtam halkan a levegőt, miközben éreztem, ahogy kezei felkúsztak az arcomra, s körbefogták azt - Ezt felejtsd el! Mindenki hibázik. Senki sem tökéletes. Mindenkinek sok lenne az, amit ti kaptok a napokban. Mindenki máshogy vészeli át vagy fogja föl az új információkat, főleg, hogy az az egész életét megváltoztatja. Az ég világon nem csináltál semmi olyat, amivel bármi kárt okoztál volna bárkiben. Itt senki sem itél el senkit, ha túl van terhelve, ha éppen rossz napja van, ha éppen nem úgy viselkedik, ahogy az “előírások” mondják. Ha tudnád, hogy a szüleink mennyire közvetlenek voltak a lakossággal akkor nem félnél attól, hogy hülyének néznek vagy éppen nem találnak olyan személynek, aki megfelelne mellém.

 

A szemei komoly színekben táncoltak előttem. Valahol a kék és a sárga között, mintha csak arra várt volna, hogy átváltozzon. “Átváltozás. Miért ez jutott először eszembe?” Egy másodperc alatt olyan hullám tört rám, ami egyszerre kavarodott a szeretettel és a bizalommal. Olyan erőt éreztem arra, hogy megcsókoljam, mint korábban sosem. Összeszorítottam ökölbe a kezeimet hirtelen, ahogy lábaim megremegtek. Igyekeztem megerőltetni minden izmomat, hogy most maradjak talpon. Ajkai megremegtek, s el is engedett gyorsan. Tett egy lépést hátrébb. Talán ő is érezte.

 

Mindenki hibázik - ismételtem meg - Te mit csináltál? - kérdeztem, de nem válaszolt. Csöndben maradt. Egészen az ágyamig kísért. Elfordult, amíg lekaptam magamról a fekete ruhát, majd gyorsan a hálóingbe bújva másztam a paplan alá. Ekkor felsóhajtott. Leült az ágy szélére a lábamhoz ezzel tisztes távolságot adva, hogy ne lépjünk át egy határt.

 

1050-ben lezárult egy ötéves háború, aminek vége a nagynéném halála volt, Tuilë Nerissa Azor. A legfiatalabb testvére volt édesapánknak - kezdett el bohóckodni a takaróval. Úgy éreztem ezt a történetet nem sokszor mondta még ki eddig. - A háború előtti évben születtem meg. 1045-ben érkezett meg Donovan is. Szinte születése óta érdeklik a viszályok, a katonaság, a harcok, minden ezzel kapcsolatos dolog - mosolyodott el. - A lényeg, viszont nem rajtunk van. Tuilë terhesen nézett szembe a déli világból szabadult Halálhozóval (Deathbringer) és barátjával a Hószörnnyel (Snow Monster). Mindig is tudták a nagyszüleim, hogy a lányuk különleges, s ezért ellenezték, hogy egy keleti tündéhez menjen hozzá, aki idejött, hogy élje a saját életét, mert nem tetszettek a dolgok neki odaát. Másra vágyott. A nem kívánatos szerelmük a városiak szerint gyönyörű volt, szinte csak ízott a levegő körülöttük. Amikor elvesztette a szerelmét és a meg nem született gyermekét a szeme előtt a férfi összeesett, eltűnt a tekintettek elől. Tuilë túl érzékeny volt, az ereje túl erős ahhoz, hogy kezelni tudja, mert nem kapta meg a rendes kiképzést csak elnyomták. A bátorsága mai napig sokat jelent mindenkinek, de a harc közben az érzelmei elszabadultak, s nem tudta már leállítani magát. Sokak szerint a gyermek a pocakjában segített neki. Az ellenség legyengült, s el tudták őket vinni a déli fagyosok börtönrendszerébe, amit most sokkal szigorúbban őríznek, mint régen - vett egy mély levegőt. Láttam rajta, hogy ez egy olyan családi történet, amiről nem sokszor esik szó, de mégis sokat jelent. - Akivel ma este találkoztunk nagybátyánk, ő a trónörökkös a déli birodalomnak, vagyis a Hóhercegnő férje. Észak és dél között nagy a viszály, mert sok ork odaveszett a katonaságból. Rengeteg. A déliek meg csak megvonták a vállukat mondván legalább a hazájukért küzdöttek. Sajnos az orkok nem sűrűn nemzenek útódokat, így létszámuk évről évre egyre kisebb - ment bele egy másik birodalomba, de valami nem hagyott nyugton.

 

Mi van a keleti fickóval ma? Tuilë férjével? - kérdeztem, s láttam egy apró mosolyt rajta, mintha csak várt volna arra, hogy ezt feltegyem. - Van egy legenda, hogy az édesanyja talált egy gyermeket, akit a fiához vitt, hogy felnevelje. Tudta, hogy nem sok boldogság jutott gyermekének, de úgy hitte az elveszett baba egy jel volt. Penelope Eastborne. Keletről származhat, de nem tudni pontosan, mert senki nem jelentkezett érte. Legenda, mert sokszor elfelejtetti magát másokkal, a nagymamája megtanította a mágia használatára. Az ereje több területre is irányul. Híres arról, hogy szeret megmaradni a háttérben és nem könnyen enged bárkit a közelébe. Az apja vezeti a város hoteljét, ahova a lánya is besegít.

 

Penelope Eastborne? - kérdeztem vissza elismételve a lány nevét.

 

Az apja, Tuilë szerelme, Lysander Eastborne-nak hívják - válaszolt - Isolde Eastwood gyermeke, aki… aki… - meredt maga elé, majd rám meredt. Értetlenül bámultam vissza rá, miközben próbáltam kideríteni, hogy mit szeretne. Felkapott a kezébe egy naplót, ami a nagymamám testvére hagyott hátra. Kinyitotta a legelső oldalon, s az orrom alá tolta - A nagymamád, Leida nagyi, igaz? - kérdezte és bólintottam, miközben követtem az ujját a nagypapámra, Sebastian Hall-ra - Leidának a testvére, Isolde, aki ebben a kastélyban élt és próbált segítséget nyújtani abban, hogy meg tudja mindenki hogyan lehet a világok között közlekedni, de eltűnt - fejezte be és ezután csend telepedett közénk. A kézzel írt kis családfát bámultam, majd tátott szájjal meredtem rá.

 

Uramisten! - pattantam ki az ágyamból, hogy kabátot felkapja elsiessek, hogy megkeresem őket - Menjünk! - szédültem meg éppen ebben a pillanatban, s elkaptam az ágy szélét. “A fene egye meg!” üvőltöttem volna, de csak sóhajtás jött ki - Lysander és Penelope többet tudhatnak! Biztos vagyok benne, hogy tudnak valamit, amit nem árulnak el senkinek. Valamit, ami közelebb visz minket az igazsághoz - néztem rá, ahogy próbáltam két lábon maradni.

 

Ma nem megyünk sehova - felelte, de nem nézett a szemembe. Úgy láttam, mintha próbálna valamit visszanyomni magába - Ma nem megyünk már sehova - nyomatékosította inkább magának, mint nekem. A paplant szorongatta, s hirtelen feltűnt valami, mintha szőrösebb lenne. Megmerevedtem, ahogy visszaültem az ágyamra, majd én vettem kezembe az arcát, viszont elkapta a fejét - Mennem kell. Jó éjt - szaladt ki a szobámból.

 

Döbbenten néztem utána. Nem akartam ezt szónélkül hagyni. A csinos, halványlila, selyem hálóruhámra felkaptam a hozzáillő köntöst, majd mezítláb rohantam utána. Márcsak a becsapódott ajtót láttam magam előtt. Megálltam előtte és csak bámultam. “Valami folyik itt a háttérben, amiről nem tudok.” - gondoltam. Kezemet a kilincsre helyeztem, s már lenyomtam, amikor egy ordítást hallottam. Teljes testem libabőrös lett hirtelen.

 

Fitzgerald? - kérdeztem aggódva, ami után csend keletkezett. Nem tetszett nekem. Nagyon nem. Óvatosan kinyitottam az ajtót, de azzal a lendülettel, mintha valami vagy éppen valaki neki ütközött volna. Nehéz, állati lihegést hallottam az ajtó másik oldaláról - Fritz? Kérlek nyisd ki! Aggódom!

Köhögést hallottam, majd valahol mélyről az ő hangja hangzott fel. - Menj vissza a szobádba, kérlek - könyörgő hangjára könnyek gyűltek a szemeimbe - Nem, nem akarod tudni mi van az ajtó túloldalán.

 

De! De nagyon is szeretném tudni - álltam a sarkamra és neki feszültem az egyetlen dolognak, ami kettő választott minket - Nyisd ki!

Sóhajtás hangzott fel, amibe úgy éreztem az egész szoba beleremegett. Úgy estem át a küszöbön. A látvány, ami fogadott megnémított. Nem tudtam mit mondani. Becsuktam az ajtót és odasétáltam hozzá, de csak bebújt a sarokba, s hátatfordított nekem. Egy hatalmas oroszlán volt előttem, aki nem volt más, mint a király. Az Azor Birodalom uralkodója. Lassan közelítettem meg, miközben hallgattam hogyan küzd magával belül. Leguggoltam és kezemet a hátára helyeztem. Éreztem, ahogy egész testében megremegett az érintésemre.

 

Nem félsz? - motyogta finoman felemelve a fejét.

 

Nem. Nem félek. Tudom, hogy nem bántanál - erre a kijelentésemre csak még jobban összehúzódott. Közelebb mentem hozzá és átöleltem a nyakát, ahogy tudtam. Nem értem körbe a mérete miatt.

 

Nem tudom irányítani. Újhold környékén mindig nehezebb visszafognom az átváltozásokat - mesélte kicsit nyugodtabban.

 

Jól van. Semmi baj - suttogtam - Minden rendben lesz.

 

Olyan tizenöt perccel később nyerte vissza az emberi formáját. Már-már elbóbiskoltam rajta, amikor arra ébredtem, hogy simogatja valaki a fejemet. Az öléből néztem fel rá, s gyorsan fel is pattantam.

 

Akkor azt hiszem megyek vissza lefeküdni aludni - feleltem, miközben beletúrtam a hajamba. Megigazítottam a köntösöm alatt a pizsamámat, majd kissé vörösen néztem le rá. Már indultam volna ki, amikor hirtelen elkapták a karomat.

 

Köszönöm - szólalt meg, s úgy éreztem a mellkasom összegyűlt egy megfoghatatlan szeretettel.

 

Szóra se érdemes - motyogtam, ahogy visszanéztem rá. Megrázta a fejét és behúzott egy ölelésre. A mellkasába fúrtam a fejem annak ellenére, hogy tudtam, hogy csupasz. Karjaimmal átöleltem a nyakát, majd elengedtem és tartva a szemkontaktust kisiettem a szobából.

 

Egy pillanatra megálltam a csukott ajtó előtt, majd megrázva a fejemet visszamentem a sajátomba. A fejemben a korábbi percek futottak le újra. Az oroszlán alakja, a meztelen alakja, a kék és a sárga tekintete. Befeküdtem az ágyamba és lefeküdtem aludni az ágyamba. Odalent úgy éreztem, mintha egy forró kazán lenne a lábaim között. Zavartnak éreztem magam és a melegség, ami szétáradt a testemben éreztette velem, hogy az érzelmek csak erősödnek köztünk. Az illatát még mindig éreztem magam körül, amikor az álom elért hozzám is. Nem hallottam, amikor Beatrix benyitott hozzám.

Donovan H. Azor

Donovan H. Azor

A tegnap este annyira zavaró és olyan felkavaró volt, hogy szerettem volna letagadni, hogy az egész a valóság volt. Penny és Gen? Csak a véletlen műve lehet. Ami még inkább forgott az agyamban az az aggodalom Beatrix felé, főleg miután szembekerült Quant Ginemières-szel. A keleti tündék birodalom utódjának férjével. A mostani helyzetben nem tudhattam, hogy mit fog hozni a jövő ezek után. A legrosszabbra számítottam, s arra kellett, hiszen feleltem a királyságunk biztonságáért. Egy hirtelen gyűlésre hívtam össze a városházi döntőhozókat, s megkértem a jobb kezemet, hogy kísérje vissza a szobájába Beatrixot. Nem bízhattam, nem bízhattunk senkiben. Azután a dráma után mindenki elkezdett elhidegülni egymástól. Néhányan megindultak haza, valakik a hotelszobájukba mentek, de ahogy az utcákon sétáltam voltak olyanok, akik inkább nyitott szemmel jártak fel s alá arra várva ki lesz az első, aki holnap lecsap. A többi fejes már pizsamában üldögélt, amikor megérkeztem. Megtöröltem a szemeimet és pár pofonnal ébresztettem fel magam.

Rendben. Nem akarok senkit se sokáig itt tartani, de egy sűrgős terv kell arra az esetre, ha holnap reggel kitör a városunkban a háború - ültem le a helyemre szigorúan - A javaslatom a következő. Mivel az évelején történt egyéni tanácskozás mindegyik birodalommal kudarcba fordult, így talán az lenne a legjobb, ha a lakóinknak kiszabnánk egy időkorlátot. Csak szigorú esetekben és sosem egyedül lehetne közlekedni az utcákon. Ha a helyzet rosszabbra fordul mindenki levonul a pincéjében - fejeztem be - A katonáim készenállnak már egy ideje, ha egy gyors lerohanással néznénk szembe.

 

Talán a barátnőjét kéne visszafogni Donovan herceg - mondta huncut mosollyal az arcán az egyik, de ahogy rátekintettem azonnal megrázta a fejét - Csak vicceltem. Tudjuk, hogy milyen vadócok a nők - legyintett. - A terve nem hangzik rosszul, de mindenképpen azt gondolnám, hogy délelőtt 10-re minden nem városi lakónak el kell hagynia a területet. Szerintem nem lesz nehéz kivinni minden hazai személyt innen - vigyorgott - Már most menekülnek. Néhányan ki is jelentkeztek a hotelből, csak a messzebbiek maradtak.

 

Talán Fitzgerald előléphetne a hölgye választottjával és a tervekkel. Első állomás a keleti birodalom lehetne, akár már holnapi indulással. Quant nem gyakran felelt el dolgokat - emelte fel a mutatóujját a mellettem balra ülő legidősebb tanácstag - Mostanában főleg nyugtalan. Egyre kevesebb bevételt tudnak előállítani a tündék. A nyugatiak, így nem sok élelmet szállítanak nekik. Nyugatról érkezett is a hír, hogy náluk is csökken napról napra a megtermelt eladásra kívánt cuccok száma. Az észak-déli konfliktus nem nyugszik, sőt egy-egy halott ork és téli varázsló kerül elő reggelre az erdőkben.

 

Mintha az erdő el lenne átkozva - felelte az ifjabbik tag, aki csak pár hete került be megválasztással - A város körüli élőlényeink se merészkednek a sűrűjébe. Elvileg suttogásokat és a gonosz jelenlétét érzik. A halált - remegett meg a keze az asztalon, amit azonnal le is vett, ahogy feltűnt neki - Apám vadász. Az este folyamán közölte velem, hogy már egy hónapja nem talált egy vadat sem, amit érvényes megölni.

 

Felsóhajtottam és megvakartam a tarkómat, majd bólintottam. Nehéz idők járnak, de a megoldás nem pottyan az ölünkbe. - Oké. Holnap ebéd után útrakel a király és a királyné keletre megkötve az új egyezséget.

 

Mi van mi velünk? - szólalt meg hirtelen egy idegen, gyermeki hang az egyik tanács mögül. Mindenki összerezzent - Retteg a lakosság - motyogta - Nem tudjuk, hogy mi történik.

 

Kiengedett be? - kérdeztem, de a kisfiú kihúzta magát büszkén és teljesen megváltozott.

 

Lényegtelen. Ha harcolnunk kell, harcolunk - mondta és kirántotta a játék fakardját - Nem bújunk el! - Elmosolyodtam a látványon és felállva az asztaltól odamentem hozzá. Leguggoltam elé és kezemet a fegyverére helyeztem.

 

Nem leszünk restek. Azon leszünk, hogy megvédjünk titeket, hogy nagyra tudj nőni és erős katona legyél - feleltem, amire elhalkult - Akkor… - álltam fel és körbenéztem a szobába - Holnap Fitzgeraldot keletre megy tárgyalni. Kiküldünk délre egy ügynököt, hogy nézzen utána a Halálhozónak - nyújtózkodtam - Hazakíséri valaki? - mutattam a gyerekre és az egyik tag bólintott.

 

Fáradtan dőltem le az ágyamra, de nem jött álom a szememre. Izgatott voltam és féltem is. Felültem, majd köntöst kötve magamra kimentem a folyósóra. Általában, ha nem tudtam aludni mentem egy kört. Most valahogy harmadik után se fáradtam le csak kattogtam azon, hogy mi lesz, ha valaki betámad az éjszaka közepén. Benyitottam végül a könyvtárba egy bögre meleg tejjel a kezemben, ami némi bajuszt hagyott az arcomon. Nem nagyon ügyeltem rá mennyire frissnek tűnök. A faszerkezet becsukódott halkan mögöttem, majd ahogy megfordultam, hogy keresek egy nagyobb olvasmányt hirtelen szembekerültem Beatrix-szel.

 

Hát te? - húztam széles mosolyra a számat, s hirtelen azonnal letöröltem a köntösöm ujjával a számat. Zavarni kezdett a tej maradvány az arcomon. Letettem a bögrémet a kis asztalra és leültem a mellette lévő fotelbe - Te se tudsz aludni? Akkor hadd meséljem el mi lesz holnap.

Elmondtam Beatrixnek, hogy holnap Fritz és Gen elmennek a keleti néphez, hogy rendezzék a dolgokat, illetve délre is kilátogat egy ügynökünk, hogy megfigyelje az ottani helyzeteket. Félő, hogy a fenyegetés onnan érkezik. Valahogy az is kicsúszott, hogy egy kisfiú csusszant be a késői tárgyalásra, hogy harcolni akar, s nem elbújni. Közöltem vele, hogy szigorú kijárási tilalmat fogunk előírni. Az erdők egyre veszélyesebbek.

Penelope Eastborne

Penelope Eastborne

Eléggé idegesítő tud lenni, ha összekevernek valaki mással, de előfordul

. Don eddig egyszer látott a hotelban, s meghagytam, hogy emlékezzen rám egy kicsit. Az este folyamán elfelejtettem kitörölni az emberek agyából, hogy táncoltam köztük, hogy egyáltalán ott voltam. Imádtam azt, hogy újra és újra be kellett valakinek mutatkozni, s közben olyan információkhoz jutottam mindig, ami egyre közelebb vitt hozzájuk. Így szereztem a barátaimat, akiknek visszaadtam az összes közös emlékeinket. Silas-szal együtt töltött éjszakáinkat, viszont még a mai napig nem osztottam meg vele. Ő tudja pontosan, hogy titkolok előle dolgokat, s tudom, hogy nem várhatok vele örökre. Miután felszívódott Beatrix és Donovan, úgy tűntünk el mi is a helyszínről. Megfogtam a barátom karját és behúztam az erdőszélén lévő fánk tövébe. Pont elég nagy volt a törzse, hogy takarjon minket. Sóhajtottam egyet és felnéztem a szemeibe, amik kíváncsian néztek le rám. Megsimogattam az arcát, majd vettem egy nagy levegőt.

Visszaadom a maradék emléket is. Rólunk - mondtam, s mielőtt bármit mondhatott volna két kezembe fogtam a fejét és a homlokát az enyémhez illesztettem. Ez talán a legfájdalommentesebb megoldásom. Érezte, ahogy felnyög párszor. Megremegett a teste. Közben az arcomat betemették a könnyek. Mire végigértünk ellépett tőlem és én leereszkedtem a földre. Hátamat a fának dőntve.

-         Miért? Miért vetted el ezeket? - szólalt meg pár perccel később.

-         Féltem. Féltem, hogy neked nem jelentek annyit, mint te nekem. Féltem, hogy elveszítelek előbb vagy utóbb. Nem akartam szomorúságot okozni azzal, hogy belevonnom magam valamibe, amibe nem vagyok biztos - néztem rá, ahogy leguggolt elém - Apám felesége is meghalt… most lehetne egy bátyám - túrtam a hajamba, de megfogta az ujjaimat, mielőtt kitéptem volna pár csomót. Két kezébe vette őket magunk közé.

-         Nem bizonyítottam be neked elégszer, hogy nem érdekel más? Nem tűnt fel, hogy egyikünk se tud szabadulni a másiktól? - kuncogott fel és megsimogatta az arcomat, amitől kimelegedett az arcom - Penny, ha nem esett le volna még, beléd estem - suttogta és megcsókolt.

Ott az erdőben, ami egyre fagyosabb lett, ahogy a percek múltak. Mire szétváltunk már mindketten éreztük, hogy reszketünk. Átkarolt és a nagy karjaiba húzott. Már szeretjük egymást egy jó ideje, de sose mondtuk ki. Nem mertem megosztani vele mindazt, ami történt köztünk. Nem akartam elveszíteni. Nem akartam, hogy elveszítsen.

Penelope és Silas csók jelenetje

-         Valami nincs rendben - feleltem, ahogy hátranéztem az erdő sűrűje felé, s megtorpantam - Valami… valami van ott - emeltem fel az ujjamat, amire valami jéghideg szellő ment végig rajtam. Hallottam Silas hangját, valami ütést, s mire kinyitottam a szemem az ujjaim megdermedtek. Nem tudtam őket megmozdítani. Mellettem a barátom aggódva nézett végig rajtam - Valami nagyon nincs rendben - sóhajtottam - Fel tudod olvasztani? - kérdezte, de hiába próbálkoztam a tűz mágiával nem ment. Silas benézett az erdőbe, majd karba vett és a hotelig futott. Apám már aggódva nézett ki utánunk, amikor meglátott minket.

-         Mi történt?! - kérdezte kissé remegő hangon. Bezárta az ajtót és figyelte, ahogy Silas a szobámba visz, ami a porta mögötti kis folyosó végén volt. Lysander utánuk futott, s arcát törölgette idegességében.

Egy tál forró víz lehet segítene - szólaltam meg, amire apu elfordult. Pár perc múlva már az ágyban voltam és két tálban feküdt a jégcsappá fagyott kezeim. Nem éreztem semmit - Talán még se - néztem a jégre, ami nem akart felolvadni.

-         Hol voltatok? Az erdőbe mentettek? - kérdezte idegesen, de végül csak felsóhajtott. Bízott bennünk, hogy valószínűleg nem a sűrűben ért minket a baj. Nem is így volt. - Legalább egy valamit tudunk. A déliek támadnak. Mostanában eléggé elcsendesedtek - motyogta, miközben a fejemet simogatta - Mit kerestettek arrafelé?

-         Mi csak… ki akartuk szellőztetni a fejünket, mielőtt hazatámogattuk volna egymást - vágtam rá gyorsan. Talán túlságosan is hamar reagáltam. Silas elpirult és édesapám pontosan tudta, hogy mit nem mondunk ki.

 

Én is voltam fiatal - paskolta meg a vállamat - Szólok az orvosnak - állt fel - Az ajtót résnyire nyitvahagyom - fordult vissza a küszöbről, s esküszöm kacsintott. Nevetve ráztam meg a fejem. Szeretem apámat. Ha mérges is volt, mert túl későn értem haza vagy valamit nem csináltam meg, akkor se ordította le a fejemet, hanem humorba fordította a dolgokat.

Megráztam a fejem és felsóhajtottam. Megpróbáltam újra kiforrni magamat a jégből, de csak a víz kezdett el jobban felforralni. Addig próbálkoztam, amíg már az egész testem forrt, s verejtékezett a homlokom, a hajam hozzám tapadt. Úsztam az izzadtságban.

-         Ez így nem fog menni - szólalt meg Silas, s megsimogatta a karomat - Próbálj meg aludni.

-         Te tudnál? - kérdeztem. Megrázta a fejét.

Másnap reggel 6-ra érkezett meg az orvos. Jó hír volt, hogy nem fagytam meg. Rossz hír, hogy nem látott sok jót a kiszabadulásomra, mint le kellene vágni a kézfejeimet. Leordítottam a fejét, hogy felejtse el. Egyszer látott ehhez hasonlót évekkel ezelőtt, amikor elszabadult a Tél Suttogó (Winter Whisperer) ereje még az elején, amikor gyermek volt. Nem nyugtatott.

Penelope jeges kezei

-         A déliek fellázadtak. Elkezdték. Az erdő egyre hűvősebb lett ma reggelre - felelte a doki, ami összerezzentem.

-         Elkezdődött? - kérdezte apu, s Silas-szal egymásra néztek.

-         Attól tartok. Nem hiszem, hogy az egész déli nép lázad. Hallottam pletykákat, hogy nagy harcok folytak már korábban is a trónért - simogatta meg a karomat - Ez talán segíthet - tett a két vödörbe egy-egy sárkányvércseppet, amit nem innen hozott, hanem valahonnan egészen máshonnan - Azt gondolom, hogy 24 óráig köt meg a jég és utána magától elkezd leválni. Reménykedjünk, hogy előbb utóbb leesik magától. Ha más lenne a te helyedben már rég megfagyott volna. Tovább kúszik ez a szervezetedben - mondta halkan, miközben látta hogy forr bennem a düh.

-         Ha én innen kiszabadulok valakit felforralok, az biztos - szisszegtem idegesen. Silas a vállamra tette a kezét és megköszönte az orvosnak. Én csak motyogtam valamit. Túl haragos voltam, hogy értelmesen reagáljak - Egy háború elején vagyunk és már az ágyban kezdem! - türelmetlenkedtem - Nem erre készített fel Isolde nagyi! - fakadtam újra sírva tehetetlenségemben. Teljesen ki voltam. Egy perc múlva, viszont befejeztem és letettem a fejemet. A plafont bámultam - Fene egye meg!

-         Jobb lesz, ha pihensz kicsim - adott apa egy puszit a homlokomra - Minden rendben lesz. Ígérem! - suttogta és lesietett, mert már türelmetlennek voltak a távoli népek. Menni akartak, minnél hamarabb.

Fitzgerald C. Azor

Fitzgerald a Keleti Birodalom
látogatáshoz öltözve

Mire reggel felébredtem már meztelenül feküdtem az ágyamban és a testvérem karba tett kézzel figyelt engem szemből. A tekintetében semmi jót nem vettem ki. Felültem, de akkor fájdalom hasított a fejembe. Láttam, hogy mozog a szája, de nem hallottam semmit. Közelebb jött és hirtelen megrezzentem, ahogy üvőltött egyet.

-         MI A FENÉT KÉPZELTÉL?! - kiáltotta, amire megráztam a fejem, mert nem értettem miről beszél. Rám mutatott, majd a szobám falára, aminek másik oldalán Geneviève volt - Azt kérdezte tőlem, hogy én is átváltozom-e és hogy tudom kontrollálni.

-         MI?! - nyíltak fel a szemeim és megráztam a fejem, de abban a pillanatban beugrott némi kép a tegnap estéről és összeszorítottam az ajkamat. Felsóhajtottam, mert egyszerre éreztem a mellkasomban melegséget és zavartságot, főleg az, ahogy a csupasz lábamon bóbiskolt el - Utánam jött. Hiába feküdtem az ajtómhoz ne tudjon bejönni nem akart elmenni - feleltem - Valahogy könnyebb volt.

Könnyebb, mint egy farkast megkergetni? - kérdezte és felnevettünk - Rendben. Örülök, hogy minden rendben, s nem történt semmi köztettek - emelte fel Don a kezeit - De ma ebéd után mentek a keleti birodalomba Gennel. Rendeztek pár dolgot testvérem - veregetett hátba, majd felemelte a takarómat, amire ösztönösen a nemiszervem elé kaptam a kezem - Kelj fel! Öltözz fel! Pakolj össze! Irány lefelé! Már reggel tíz van.

Figyelte, ahogy kikelek és egy keményet csapott a fenekemre, amire szigorúan meredt rám, de ő csak nevetett. Többször öltözik át a katonái között, mint én. Nekem ez szokatlan, hogy mások lássanak csupaszon, mégha az a saját testvérem is. Bementem a fürdőbe megmosakodni, ahonnan köntösben érkeztem ki. Donovan már nem volt sehol. Leadta az üzenetét. Egy fekete öltönyt vettem magamra, majd megigazítottam a hajamat. A szolgálóm sietett be egy bőrönddel és segített elpakolni egy-két napra pár ruhadarabot, majd lementünk a szobámból. Geneviève csomagja már az ajtó mellett állt, s ő és Beatrix már várakoztak ránk. Don megragadta a karomat és félrehúzott elnézést kérve a többiektől.

Az ebéd mindjárt készen van addig beszédem van a királlyal. Ti meg nyugodtan beszéljetek a társalgóban - mutatott a jobb oldali fehér ajtóra és engem a másik irányba tolt. Leültetett és rám meredt - Komoly gondok vannak Fritz és most szükségem van arra a bátyámra, aki komolyan veszi a dolgokat.

Beavatott a problémákról, a tegnap estéről, hogy mi történt Beatrix és Quant között, hogy mi a helyzet a városlakókkal. Az erdő veszélyéről és reméli semmi probléma nem adódik az úton. Adott egy papírt az összeírt tervekről, amit meg kell tárgyalnom a keleti uralkodó családdal, miközben Gen ott van az oldalamon, mint a jegyesem. Összeszűkült a gyomrom.

Geneviève Fletcher

Geneviève a Keleti Birodalom

látogatáshoz öltözve

A reggel maga volt a káosz. Amikor felébredtem lassan elkészültem, s már éppen az utolsó simításokat végezte el a hajamon a szolgálóm, amikor Beatrix és Donovan rontottak be. Úgy néztek ki, mint akik egy percet se aludtak volna az este. Rájuk meredtünk, majd Don közölte, hogy siet tovább a testévéréhez, de azonnal pakoljak össze pár napra. Távozom a keleti birodalomba. Beatrix-t kérte meg, hogy avasson be jobban a részletekbe. A lány csendben pakolászott mögöttünk, miközben a barátnőmmel leültünk egymás mellé a kanapéra.

-         Sajnálom - néztem rá - Mindent. Nem voltam önmagam. Igazából, amióta itt vagyunk azt se tudom ki vagyok már. Azt hittem tudom. Azt hittem mindent értek - széttártam a karjaimat - Hát, nem értem. Fogalmam sincs mi történik itt, ott, bárhol - nevettem fel zavaromban - Tudod, hogy fontos vagy és nagyon örülök neki, hogy már legalább egy országban lakunk odaát - mosolyogtam rá - Mi történt veled az éjszaka? Mi történik most?

Beatrix Moon

"A legtöbb tündér nem találja meg a Párját, de aki igen, azok az egyesülés után képesek megérezni párjuk fájdalmát vagy jelenlétét. A kezdeti kapcsolatban a himek védelmező ösztöne elég magas és képesek akár egy bajtársuknak is neki menni, ha veszélyeztetve érzi társát. Ilyenkor a szexuális érzékeik is magasabbak, a bajok megelőzése érdekében ebben az időszakban a párok elvonulnak és egymás örömeit elégitik amíg megnyugszanak annyira, hogy közönségbe is tartózkodhassanak minden baj nélkül. Azt mondják, ha valaki találkozik a párjával, az nem vehető észre rögtön, az információk szerint mindenki másképp fedezi fel. Valaki egy különeleges illat alapján, elektromos feszültség hatására jön rá. "

Felnéztem a lapokból az ajtó hangjára.  Egy férfi alak jelent meg, sötét köntösben, szőke, borzolt tincsekkel, ahogy megfordult szívem mintha egy ütemet kihagyott volna, de lehet csak képzeltem. Donovan állt velem szembe egy bögrével kezében és egy habos bajusszal. Elmosoylodtam. Ez igazán...hétköznapi, apró kis pillanat, ami aranyos is. Sajnáltam, hogy letörölte, pedig már egy megjegyzés is megfogalmazódott vele kapcsolatban. Tekintetemmel követtem őt, ahogy közeledett. A könyv lapjai közé becsúsztattam egy szalagot, ami az asztalon hevert, majd becsuktam azt és a bögre tej mellé tettem.

- Inkább csak...egy kis csendre vágytam.- feleltem. Igazából egy kellemes beszélgetésben reménykedtem, de azt hiszem azzal várnom kell. Hát, persze. Ez nem az a világ. Ahogy az sem hétkönapi, hogy egy emberbőrbe bújt farkas ül mellettem, köntösben, ami láttatni enged egy keveset sima bőrű mellkasából. Elkaptam tekintetem és csak hallgattam. Remélem nem rontottam a helyzeten azzal, ami ma történt a teremben. Ahogy mesélt, pár dolgot észre vettem és öteteim is támadtak, mit lehetne csinlni, de egy valami fontosabbnak érződött.

- Miért mondod el mindezt nekem?- kérdeztem.

- Miért vontok bele ennyire minket ezekbe a dolgokba? Hisz mindnyájan tudjuk, hogy ez nem tartozik ránk, hogy nem tartozunk ide. Itt se kellene lennünk..legalább is nekem.- tettem hozzá a végét halkan.

- Igaza van Gen-ek. Haza kelelne mennünk. Ez nem a mi háborunk..- ahogy ezt kimondtam rájöttem valamire. Az ablka felé kaptam a fejem. A rózsák. Eszembe jutottak a hervadó rózsák, amiket már akkor sem tartottam természetesnek és ez az erdő, amiről mesélt..az ablakon észre vettem valamit, ahogy vissza akartam fodulni..jégvirág, de hiszen tavasz van..

- Mi van ha..- fordultam vissza hozzá. - Donovan, mi van, ha valami mással álltok szembe? Hogy nem csak a déliek és a keletiek jelentik a gondot, hanem annál valami nagyobb? A napokban észre vettem, hogy a növények haldokolnak. Ez nem normális vagy de?- kérdeztem.

-Azt mondtad egyre kevesebb az élelem és, őszintén Quant sem tűnt úgy, mintha háborút akarna. - ráztam fejem. Valóban van feszültség a birodalmak között, de mi van ha ez amit én is tapasztaltam..az éhezés a növényzet..valami másnak a jele? Valami rosszabbnak?

Beatrix a beszélgetés után

Beatrix Moon csinos viseletben

Meggyújtottam egy gyertyát az éjjeli szekrényen. Sóhajtva fúrtam ujjaim tincseim közé. Amit ma tettem felelőtlenség volt a részemről és meggondolatlanság. Úgy megközeelíteni egy ismeretlen embert, aki jobban bánik a karddal, mint én a habverővel. Fogalmam sincs, hogy éltem túl, de biztosan csak rontottam a helyzeten, mint egy egyszerű ember. Azonban nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy a birodalmaknak nem egymásst kelelne fenyegetniük, hanem össze fogni..az ablakhoz sétáltam. Az erdő hatalmas volt és féleelmetes. A hold épphgy csak megvilágította a jéggel borított leveleket.

-Micsoda?- vontam össze szemöldököm. Jég? De hiszen tavasz van..és..meleg van..Kinyitittam az ablakot..Valóban a levegő kelelmes volt, de az erdő leveit még is jég borította. A déliek tényleg támadni akarnak? A gyerekre gondoltam, aki kész lenne harcolni, pedig még csak pár éves..a falusiakra gondoltam, akik lehet megvédeni se tudják magukat..kijárási tilalom? Mi értelme, ha az aki közeleg simán belép az ajtón? Inkább csak megkönnyítsük nekik, ha vérrontást terveznek. Kellemetlen érzés költözött bensőmben. Miért érdekel ez? Miért gondolkodom megoldásokon, mikor semmit sem tehetek? Mikor itt se kellene lennem.! Felsikoltottam a hirtelen hangra mögülem. Megperdültem kezemet magam elé tartva, de senki sem volt a szobában rajtam kívül. Az egyik kép a falról leeset. Kifújtam a levegőt, megkönnyebülve léptem a kandalló mellé, hogy vissza tegyem. Rátámaszkodtam, majd előre lendületem, elejtve a képet egy poros kő felületre estem. Felnyögtem kínomban. Lassan felültem és körbe néztem. A kandalló mögött egy titkos átjáró? Lenéztem a sötétsgbe. Kirázott a hideg. Mi is szokott azokkal történni, akik be merészkednek a sötétségbe? Feltápászkodtam, vissza tértem a szobába egy melegebb pulcsiért, majd a gyertyát kézbe véve elindultam a sötétségbe.

-Talán szólnom kellene valakinek?- vissza siettem és a tintát, tollat elő véve egy papírra írtam egy üzenetet hátha nem térnék vissza, tudják hol keressenek.

Lassan haladtam, szorosan a fal mellett. A saját zihálásomon kívül semmit sem hallottam a nagy csendben. Lassan lépkedtem ügyelve, meg e csússzak. Ezúttal sem felejtettem el a hajtűt, bár ha vissza térek megkellene kérnem Donovant vagy Fritzheraldot, hog agyanak egy rendes fegyvert és tanítsanak meg használni, legalább addig, amíg itt vagyunk. A lépcső pár méter után végetért és egy egyirnyú folyosóra vezetett. Aham..most vagy jön egy szörny vagy valami, ami letépi a fejemet és sose jutok ki innen élve. Mielőtt eljöttem a kandallót kitámasztottam, nehogy becsukódjon és ne tudjak vissza térni. Ahogy haladtam a sötét, pókhálóval tarkított folyosón egyre kellemesebb volt a levegő. Már nem volt fullasztó, aztán halk csodogálásra lettem figyelmet, ahogy követtem a hangot a világosság is egyre nagyobb lett. Egyszeriben a folyosó véget ért és egy gyönyörű helyen jukattam ki. Növények mindenütt, kékes fény, amelyet a hold szolgáltatott egy apró résen keresztül, de a kristályokból kirakott csillár féleség szertezsét oszlatta a teremben. A terem közepén 2 hatalmas szobor állt, amelynek lábának apró kis kútban ezüstös víz csordogált. Elfújtam a gyertyát, hogy a vissza fele úton is maradjon belőle, majd meggyújtom akkor. A szobor 2 tündért ábrázolt, de nem tudtam kiket. Mindegyikük fején korona volt. Közelebb lépve láttam, hogy az egyikük fején virágokból készült, míg a férfinak ágakból és levelekből, és..arany. A korona aranyból készült és a fegyvereik is.

- Hihetetlen..- elolvastam a nevet és ekkor tudatodult bennem, hogy egy sírkmarában vagyok..méghozzá az első tündér uralkodók szobra előtt vagyis..még sem. A férfinak sima fülei voltak és hegyes foga sem volt az ábrázolás szerint, de hiszen mindenki úgy hivatkozott rá, hogy tündér. Hátrébb lépve egyet úgy éreztem illendő, ha meghajolok az egyikori uralkodó előtt.

-Ellnézésüket kérem, amiért megzavartam a nyugalmukat.- vajon miért tündérként emlegetik...a történelemben, ha nem is az volt.? Még több kérdés..de ahogy elnéztem a helyet, már régóta nem látogatta senki sem. Lehet a mai uralkodók nem is tudnak erről a helyről..ahogy az igazságról sem. Úgy érztem ideje távoznom..fáradtnak éreztem magam és mára elég volt. Meggyújtottam a gyertyát és vissza tértem a szobába, ügyelve rá, hogy jól bezárjam a titkos ajtót. Megmosakodva bebújtam az ágyba és próbáltam aludni...aludtam volna, ha nem kopogtatnak az ajtón..

 

Mint kiderült..az éjszaka angy részét a könyvtárban töltöttem egy köyvel, amjd utána Donovan herceggel a többit pedig a titkos sírhelyen. Fáradtan engedtem be Annabelt, aki aggódalmasnak tűnt,de nem szólt semmit..csak rosszalóan belém csípett.

- Auu..- nyűszítettem fel.

- ezt érdemli, aki meggondolatlanul cselekszik. Még szerencse, hogy életben vagy,- csapott rá a karomra.

-Ismételten Auu.- húztam el számat.

-De, köszönöm. Olyasmit tettél, amit más nem tett volna. Na igyekezz..a herceg már vár.- legszívesebben vissza bújtam volna az ágyba..A herceg meg...jah..tényleg a tegnapi..vagy ehh..

Látva az előkészített ruhát, elhúztam a szám.

-Egyszer beleegyezzek, hogy felveszek egy ruhát, utána pedig már nem kapok választási lehetőséget?- sóhajtottam. A ruha nagyon szép volt,d e egy nadrágnak jobba örültem volna.

-Ne panaszkodjon. - pirított rám. - Gyönyörűen nézett ki tegnap és higgyel el, jobban áll, mint a nadrág. Nincs vitta.

-de..- belém folytva a szót leültetett és megcsinálta a hajamat is. Kicsit morcosan üdvözöltem a herceget. Elakartam meéslni neki, mit találtam tegnap éjjel vagy ma hajnalban, de nem láttam megfelelőnek, ráaádsul a tegnapi után...már nem tudom. Miután Donovan elsitett, hogy megbeszélje testvérével a dolgokat, számomra is eljött az idő, hogy a barátnpmmel beszélhessek, és mikor ha nem most.? A szobájában ülve, kezem közé fogtam kezeit.

-Én sajnálom. - sóhajtottam.- igazad van..-néztem szemeibe- nem tartozunk ide és nem szabadna részt vennünk ebben az egészben. Minél tovább maradunk, annál nehezebb lesz elmenni. Amint visszatértek Keletről megkeressük a megoldást, hogy vissza térjünk a helyünkre és elfelejtsük ezt az egészet.- mélyen belül fájdalmat éreztem, de nem foglalkoztam vele. Ezt kell tennünk..hirtelen Donovan jelent meg előttem, arcán egy mosollyal és a habos bajusszal...megráztam fejem, hátha a kép eltűnik szemeim elől. Ez nem az én életem.

-Az éjszaka?..már nem tudom..minden, annyira zavaros nekem is.- sóhajtotta,- Gen, nincs semmi baj. Természetes, hogy minden furcsa és tele vagy megválaszolatlan kérdésekkel. Bár a gyökereid ide kötnek nem jelenti azt, hogy itt kellene maardnod és eldobni mindazt, amit megteremtettél oda haza. Együtt megtaláljunk a haza utat és minden rendben lesz. De most menned kell..sok sikert.- mosoylogtam rá, majd megöleltem.- mutasd meg nekik micsoda királynői jelenség vagy. Hamarossan véget vethetünk ennek a szíjátéknak és ha bármi van nekem elmondhatod, tud meghallgatlak.- engedtem el. Kzeledett az idő, a hintó már várt rájuk. Amikor elérkezett az idő egy utolsó öleléssel elbúcsúsztam barátnőmtől.

-Vigyázz magadra és siessetek vissza.- búcsúztam el. A király előtt meghajoltam, majd figyeltem, ahogy lassan eltűnnek a szemem elől.

- Talán velük kellett volna mennem? - kérdeztem, leginkább magatól..- most mit csináljak? Várjak, amíg vissza nem térnek? - néztem bizonytalanul a mellettem álló férfira. Végre arra is rájöttem, hogy most nem lesz kivel mással töltenem az időmet csak a könyvekkel magammal vagy Donovannal. Nyeltem egyet. Még nem beszéltünk arról a bizonyos estéről, amikor olyan természetesen csókot nyomott a fejemre, bár azóta nem ismétlődött meg, lehet hogy nem is fog. Könnyebb lenne. Fáradtan fordítottam fejem az erdő felé, amit tegap este is figyeltem.

- Tegnap éjjel..nem volt hideg.- kezdtem bele- de jégborította azokat a leveket. - mutattam az erdő fáira, amiken most semmi sem volt, de továbbra sem tűnt túl barátságosnak.

- vagy lehet csak fáradt voltam..és képzeltem volna?