Sorsfordulat: VI. rész

Beatrix Moon

Beatrix Moon fehérben akár a hó

A kis pelyhekben hulló havat figyeltem magam körül. Lassan már érzéketlen kezem kabátom zsebébe süllyesztettem. Kiengedtem egy sóhajt. Már egy ideje elhagytam a termet. Miután megérkezett Penelophé és barátnője, feleslegesnek éreztem magam. Donovan már segített a maga módján a lakóknak, így értelmét sem láttan folytatni a mondandómat. Mit tehetnék én még, amit ő nem tudott? Semmit. Csendben távoztam, azóta kijöttem, hogy érezzek valamit...de nem éreztem semmit.

~ Szegény leány...- suttogta egy hang. Az egről a fák felé pillantottam. Velem szembe egy fehér sarki rókára emlékeztető állat ült, nagy jeges kék szemekkel.

~ Szomorú vagy. - állapította meg nemes egyszerűséggel.~ én segíthetek, ha te is akarod. - biztos voltam benne, hogy a róka beszélt hozzám, de nem mozgott a szája, csak néha pislantott egyet vagy a fülét mozgatta.

- Nem hiszem, hogy ebben tudnál- túrtam hajamba. Kezdett vizesedni..talán felkellett volna vennem valami sapkát, de nem volt kedvem hozzá.

~ Feleslegesnek, jelentéktelennek érzed magad. Ember vagy, aki semmit sem ér. Én megadhatom neked, azt amire vágysz. Lehetsz bármi, csak kérned kell. Tündér is lehetsz. - ránéztem. Most egy rókával beszélgetek, aki tudja mit érzek...de még is...csábító a gondolat. Akkor talán végre nem érezném magam kívülállónak, tudnék segíteni nekik, tartoznék valahová.

- Mi az ára?

Annabel

Annabel kezei

-Felség!- a nő hevesen verdeső szívvel állt meg hercege előtt. Sosem rontana így rá, amennyiben nem dorgálásról lenne szó, ahogy kis kölyök korában tette a gyermekekkel. Azonban épp az imént látta Beatrix-et beszélgetni egy róka alakváltóval, ráadásul fehér bundás rókával, ami csakis a jégkirálynő megjelenését selyteti. Elmondta a hercegnek, hogy félti a lányt, hogy baja esik. Sosem szabad rókával egyességet kötni, többet veszíthet, mind amit kap.

Beatrix Moon

Beatrix Moon fehér, mint a hold

~ Mi az ár? - kuncogott, majd közelebb lépet. ~ egy álom. Csupán egy álmot kérek.- nyújtotta felém farkincáját, nyílván abból a célból, ha megérintem beleegyezzek. Talán hihetek neki és igazat mond. Végre nem lennék teher senkinek...felemeltem a kezem.

A semmiből egy erős kéz ragadta meg csuklóm, ezzel egy időben valami vörös, karommal, foggal vetette magát az apró teremtményre, amely az utolsó pillanatban kék füsté vállt.

- Megőrültél?- a szorítás nem csillapodott, sőt csak erősödött és már fájt. Felnéztem a szorító kéz gazdájára. Dühösen rántottam ki kezem Nix markából, miközben felálltam.

- Beatr..-elcsaptam Donovan közeledő kezét.

- Ne érj hozzám!- erősebbre sikerült a kiáltásom, mint szerettem volna.

- Te is ugyanúgy megjászod magad, kedves vagy velem miközben csak púp vagyok a hátadon....itt is ugyanúgy felesleges vagyok, mint odaát. - az utolsó szavakat már suttogtam. Senkire se nézve elsiettem tőlük, minél messzebb. Bezárkóztam a szobámba, mérgemben még a kulcsot is eldobtam.

Az egész napot a szobában töltöttem. Néha néha megjelent valaki, hogy beszéljen velem, de senminek sem válaszoltam, senkit sem engedtem be. A vacsorát kihagytam. Nem tudom, miben reménykedtem...Donovan hangját egyszer sem hallottam...hát persze..most már legalább tudja, hogy nem kell színészkednie. Az a kis melegség, amit éreztem mellette, biztosan csak képzeltem.

Már jóval fent járt a hold, amikor kopogtattak az ajtón. Halk volt és habozó. Ahogy a többire, erre sem válaszoltam. Az ágyamban ültem betakarózva az eget kémlelve. Zár mozgolódott, majd egy kattanással kinyílt. Az alak becsukta maga mögött az ajtót. Tudtam, hogy ki az, éreztem, de nem fordultam felé. Donovan az ágyhoz sétált, majd leült a szélére. Kezébe vette az enyémet, néma kérésként, hogy nézzek rá. Egy könnycsepp gördült le arcomon..lassan felé fordultam és bele néztem ragyogó csillagos égboltra emlékeztető szemeibe. Valami megtört bennem, szóra nyitottam szám és csak kiömlött. Minden.

- Belefáadtam. Miután a szüleim meghaltak egyik nevelő családból kerültem a másikba és, amikor elég nagy lettem, nem kellettem senkinek. Kitettek az utcára és onnantól magamra maradtam. Munkát kerestem, hogy tanulhassak és bár fogalmam sem volt arról, mit akarok a jövőben csinálni csak csináltam. Közben megtanultam azt, ha közel engedek valakit magamhoz csak nekem lesz fájdalmas, csak nekem fog számítani. Gen mellett is néha azt érzem csak vagyok..amíg ő ragyog és éli az álom eletét..elegem van abból, hogy idegennek érzem magam a világban és nincs senki aki segíthetne. Elegem van a folytonos küzdelemből, amit nem is tudom miért csinálok. Elegem van abból, hogy nem képesek rájönni mi történt a szüleimmel. Egy szánalmas, semmitérő fruska vagyok.miért én? Miért kell ezt átélnem? Minértelme egyáltalán az életemnek?..-a könnyeim ekkora már elátatták az arcomat..remegő hanggal fejeztem be azzal a mondattal, amit eddig csak éreztem és gondoltam, de hangosan sose mondtam ki.

- bárcsak meghaltam volna az nap este...nincs senkim..nem tartozom sehová nincs családom..nincs semmim..-zokogtam..elfogytak a szavak és csak a fájdalom a magány sötét érzése maradt. Fogalmam sincs miért pont Donovanak fakadtam ki és mondtam el mindezt, eddig senkinek sem nyíltam így meg..sose voltam ennyire sebezhető és gyenge..

Nix Firemoon

Nix Firemoon könnyei

Könnyeim lehullottak a földre. Homlokom az ajtónak támasztottam. Be akartam menni..magamhoz ölelni és a megbocsátásáért könyörögni. Ezt mind át kellett élnie..annyi fájdalmat éreztem felőle..éreztem a magányt a tehetlen dühöt. Láttam magam előtt kislányként, ahogy darabokra törik, de mégis igyekszik életben maradni és reménykedik, hogy egy nap megtalálja az otthon a békét a boldogságot. Számra szorítottam kezem, nehogy Donovan meghalljon. Bemehettem volna és mindent elárulhattam volna neki, de ha megteszem sem változtathatok semmin. Nem változtathatom meg a multat...és amúgy sem hinne nekem..csendesen elhagytam a folyosót abban a reményben, hogy nem csak képzelem Donovan és a lány közti kapcsolatot, ami talán megmentheti mindkettejüket.

Donovan H. Azor

Donovan Azor döbbent arca

A levegő megváltozott ebéd után, s úgy éreztem, hogy mindent tönkre tettem. Minden döntésem a birodalom bukása felé vezet, s végül mind odaveszünk. Az ebédlőből a zeneszobába mentem, ami egy nagy, vörös nappali volt egy-egy hangszerrel felszerelve. Egy hatalmas fekete zongora állt az egyik sarokban, hegedű mellette, s egy gitár a kanapén feküdt. Felkaptam egy párnát és neki dobtam a könyvespolcnak magam előtt. Összeszorítottam az ajkaimat, ahogy megtámaszkodtam az ülőgarnitúrának. Nix jött be az ajtón és ült le csendben a fekete székre. Pár perccel később lenyomott egy billentyűt, majd még egyet. Ismerős, mély hangján énekelni kezdett halkan a játékával együtt. „We must away ere break of day / To find our long-forgotten gold”. A dal, amit még gyerekkorunkban tanítottak meg nekünk a hadvezérek. Penny és Kamari csendesen elvonult a szobájukba, amit kaptak. Reméltem, hogy gyakorolnak. Egyszer csak rohanó léptek ütötték meg a fülönket. A dalnak már vége lett, amikor Annabel rántotta fel az ajtót és figyelmeztett minket a fehér rókáról. Firemoonnal szinkronban rohantunk ki Beatrix-hez. A lányok a gyakorló teremből pillantottak ki hozzánk, s megindultak utánunk. Másodpercek kérdése volt, de nem változtam át. Nem tudtam volna. Nix hamarabb elkapta a karját, s Kamari gyorsabban neki ugrott az állatnak átváltozása után. Penelopé felemelte a kezét és dobott a jégkirálynő felé egy tűzgolyót.

-         Nem tudod kivel állsz szembe – szisszegte dühösen a királynő, s tüsszögött egyet, majd szinte azonnal el is távozott, mintha ott se lett volna.

A lány után nyúltam, de mielőtt megfoghattam volna a kezét nyugtatásképpen csak rámförmedt és elsietett mellettem. Leblokkoltam. Moccani se mertem. Amikor egész életedben úgy érzed, hogy a bátyád árnyékában vagy akkor valahogy a „csak púp vagyok” egy olyan érzés, amivel én magam is együttérzek. Ha én nem lennék Nix lenne a hadvezér, s a világ ugyanúgy menne tovább a maga menetében, mint most. Éreztem, hogy Firemoon megmozdul utána, de kitettem a karomat elé.

-         Menjen, hadd menjen – suttogtam, s összeszorítottam a számat. Nem is tudja a lány, hogy mennyire hasonlóan érezzük magunkat az életben.

-         Felesleges? – kérdezte Penny – Nem használhatom az energiámat a jég ellen... igen, én is így érzem magam – mondta a lány, de Kamari a szájába vette még mindig vörösfarkasként a nadrágját és megrántotta – Hé! – kiáltott a barátnőjére, majd követte.

Egy órát vártunk, mielőtt szépen sorban mindenki próbálkozott az ajtaján. Egész nap a kulcsok között keresgéltem a pótot a szobájához. Néha próbálkoztam is a zárban halkan. Aztán este fél kilenc körül sikerült. Kinyílt a zár és bementem. Még egy utolsót néztem a barátomra, majd biccentve felé becsuktam az ajtót. Egyenesen odamentem mellé és leültem az ágya szélére. Óvatosan megfogtam a kezét, hogy felhívjam magamra a figyelmét. Hüvelykujjammal simogatni kezdtem a kézfejét. Bőre finom volt és puha. Beszélni kezdett, s nagyot nyeltem néha-néha. Sajnáltam minden tragédiát, ami történt az életében, de egyaránt úgy éreztem egy igen erős nő ült mellettem. Nem vagyok egyedül. Nem vagy egyedül. Gondoltam, majd folytatta egy nagyobb szünet után, ami alatt átkaroltam a vállát, s már készítettem, hogy kiveszek egy zsebkendőt a zsebemből, de a mozdulat alatt megakadtam. Bárcsak meghaltam volna aznap este. Elengedtem, de két kezembe vettem az arcát és letöröltem a könnyeket róla, majd puszit nyomtam a homlokára.

-         Nem vagy egyedül Beatrix Moon – szólaltam meg halkan, s a térdeimre támaszkodtam – Szüleink 10 évvel ezelőtt hunytak el egy balesetben, mai napig nem hiszem benne – nyögte ki – De mindenki csak elfogadta a tényt, hogy elhunytak. A bátyám, pedig előrelépett, persze elvárták tőle, hogy apánk nyomdokaiba lépjen, hiszen erre készítették fel egész gyerekorától kezdve. Engem? Ha nem makacskodom, hogy katona akarok lenni akkor már rég hozzáadtak volna valakihez messziföldeken – nevettem fel kínomban – Mindig a célt keresem – néztem a lányra – Igazság szerint sose gondoltam volna, hogy megtalálom – itt szünetet tartott – Aztán jöttél te, s rámutattál elég sok dologra. Nem látod, de apró lépésekben hozod a változást. Sokkal izgalmasabbak a napjaim, mert te bennük vagy. Lehet nem fejezem ki a hálámat, de az azért, mert nem tudom, hogy kell – vallottam be – Kimondani gyerekesen hangozhat. De... – nyúltam a kabátzsebembe és előhalásztam belőle egy kis könyvet – Ez a kedvencem. Soha senkinek nem vallottam még ezt be. Egy romantikus regény két fiatalról, akik egymásra találnak és a lány csatlakozik a srácokhoz. (Robin Hood) A lényeg, hogy azért szeretem, mert tetszik, ahogy le vannak írva benne az érzelmek, érzések – köszörülte meg a torkát – A dolog, amit sose éreztem, s nem tudom, hogy valaha szerelmes tudnék lenni.

Túrt a hajába, ahogy a lány átvette a könyvet. Egy nagy gesztust akart tenni, s reménykedett benne, hogy sikerült.

-         Annyit akartam mondani, hogy nem vagy felesleges. Mert nem tudom mi ez, de senki előtt nem tudok így megnyílni, mint előtted – magyaráztam, ahogy tudtam.

Beatrix Moon

Beatrix Moon a beszélgetés során

Nem hittem volna, hogy valaha megnyílok valakinek ennyire, főleg nem egy idegennek egy idegen világban, ráadásul egy hercegnek. Ahogy letörölte könnyeimet úgy éreztem, most már jobb. Könnyebnek éreztem a lelkem, hogy megoszhattam valakivel és az a személy ilyen jól fogadta. Ajkai érintésével pedig, mintha valami megmozdult volna bennem, valami ami odalent a mélyben, sötétségben gubbasztott. Rá emeltem tekintetem és kis szipogások közben hallgattam az ő történetét Amikor engem hozott szóba, először nem értettem, mégis milyen változásokat okoztam én? Valóban jobbá tettem volna a napjait? A kezemben lévő könyvre pillantottam, ismerős volt. Elmosolyodtam mellkasomhoz emelve Donovan egy darabját. Megtiszteltetés, hogy ezt megosztotta velem, mindazok ellenére, hogy nehéz megnyílni, akár csak nekem.

- Szerintem eddig nagyon szépen sikerült kifejezned magad.- pirultam el enhyén visszagondolva a homlokomra adott puszira - Alig várom, hogy elolvassam, de.. – bele lapoztam – Előbb meg kellene tanulnom az ősi nyelveteket hozzá? – mutattam az oldal lapjait betöltő mintázatú szavakra, amiket nem ismertem. Kuncogás tört fel belőlem, majd a könyvet a kis éjjeliszekrényre helyeztem. – Mi a szerelmet elég bonyolult dologként említjük, éljük meg a mi világunkban, gondolom itt sincs másképp. – Gondolkodtam el, változtattam az ülő pozíciómon, így csak azt értem el, hogy közelebb kerültem a férfihoz, de nem zavart. – Még én sem tapasztaltam meg. Voltak férfiak az életemben, de mindig húztam egy határt pontosan a múltam miatt, de egyikük sem dobogtatta úgy meg a szívem. Igen..romantikus alkat vagyok, de ez nem azt jelenti, hogy ne tudnék szerelmes lenni, ahogy te sem. Csak még nem jött el a megfelelő személy – mosolyogtam rá gyengéden. – De..nálatok létezik ez a 'Pár' kifejezés. Nem érzed meg, ha találkozol ezzel a bizonyos pároddal? Vagy ez nem feltétlen jelenti, hogy romantikus kapcsolatba kerülsz vele? Odáig nem jutottam el a könyvvel, így ezt nem tudom. – Ohh..eszembe jutott valami. – Apropo...tudsz valamit egy sírkamráról a palota alatt? – kérdeztem meg óvatosan.

Donovan H. Azor

Ránéztem, s elmosolyodtam halványan. A lábaim remegni kezdtek idegesen, ahogy végiglapozott a könyvön, majd az ajkamba haraptam. Felkuncogtam és a sötétbarna hajamba túrtam.

-        

Donovan Azor a beszélgetés során

Megtaníthatlak, ha szeretnéd – feleltem óvatosan, ahogy néztem ujjai hogyan lapoznak egyik oldalról a másikra. Úgy éreztem a lelkemet simogatja a mozdulataival. Nevetése megmelengette a szívemet, s néztem miképpen helyezkedik közelebb hozzám. Testem melegedni kezdett. Szexuális vágyakozást kezdtem el érezni. Igyekeztem lecsillapítani magamat, mert ő nem egy tesztalany volt. Mellette önmagamat adhatom. Bármennyire is furán hangzik. Ahogy mesélt a múltbeli kalandjairól egyre erősebben éreztem, hogy nem hiába került át a mi világunkba. Meg voltam győződve róla, hogy nekünk találkoznunk kellett, s lehetséges, hogy nem is kellene visszamennie, ha nem szeretne. Már meg akartam szólalni és megfogni gyengéden a kezét, de aztán felhozta a „párokat” és belepirultam – Ezek a „párok” lényegében lelkikötelékről szól. Valakiknél működik romantikusan is a kapcsolat, de vannak olyan esetek is, ahol nem egyenlő a kettő – próbáltam elmagyarázni – Próbálkoztam. Elterjedt rólam egy „pletyka” sajnos, hogy mindenkivel látnak összefeküdni, pedig igazából csak... kerestem és kutattam – dőltem hátra az ágyra, s kifújtam a levegőt. Visszanéztem rá, ahogy eszébe jutott valami, de ahogy feltette a kérdést megzavarodtam – Milyen sírkamra a palota alatt? Innen a szobádból jutottál le valahova a földalá? Meg tudod mutatni? – ültem fel idegesen és újra remegni kezdett a bal térdem.

Ideges lettem, s az ajkamba haraptam, amikor realizáltam, hogy leszedtem magamról a fegyvereimet. A puszta erőm és a farkasénem az egyetlen, amit elő tudok hívni, ha baj lenne még az este. Úgy éreztem idegeségemet ő is megérezte. Nagy levegőt vettem, majd megfogtam a kezét és a szemeibe néztem. Azokba, amik már első pillanattól kezdve mindig kerestem a tömegben. Eszembe jutott hirtelen az éjszaka a tóparton, amikor puszit adtam a fejére először. Olyan egyszerű volt, nem túlgondolt és mégis pont tökéletes pillanat. A nyugodt éjszakában. Csak mi ketten. Romantikus jelenetekben pont ez van. Meghitt percek a pároddal. A levegő felhevűl köztettek. A szíved kalapál. Érzem a szexuális vonzódást felé. Érzem, hogy hozzá akarok érni a bőréhez. Magamhoz akarom ölelni. Beszívni az illatát. Eléugranék, ha valaki meg akarná ölni. Nem érzem a pillangokat a gyomromban. Ideges vagyok, mert félek, hogy bajban van.

Beatrix Moon

- Úgy tűnik a vivó leckék mellett még valamire meg kell tanítanod.-vigyorodtam el.- de csak, akkor ha tényleg szívesen teszed- tettem hozzá. Bár az arcát látva sokat nem lazíthat. Az egész teste tiszta merev és folyamatosan figyel, mintha bármelyik pillanatban kiugorhat valami veszélyes az egyik árnyékból.

Beatrix Moon a beszélgetés során

- Áh, értem. Hmm. Biztos egy igazán különleges dolog lehet ha tényleg, olyan ritka, mint mondják, ami pedig a próbálkozásokat illeti..megértem. Szerintem mindenki a földön, mint a ti világotokban, mint az enyémben mindenki keresi a párját aki mellett egész lehet, önmaga lehet és aki mellett boldog lehet és ezzel nincs semmi baj.-figyeltem, ahogy elfekszik az ágyon..miért lett hirtelen ennyire meleg. Kicsit megmozgattam a hálóinget magamon, de ahogy megemlítettem a sírkamrát tovaszállt a hangulat és újra idegessé vált. Francba...nem kellett volna.

- Tegnap találtam rá. Épp itt feküdtem és légáramlatot éreztem. Nem volt nyitva sem az ablak sem az ajtó így furcsállottam, így keresgélni kezdtem. - remegő térdére tettem kezem.- először is nyugodj meg, rendben? Semmi veszélyeset nem tapasztaltam, amikor lementem, sőt igazán szép és varázslatos helyet találtam, csak kíváncsi vagyok tudtok róla, mint a család leszármazottai.- elvettem kezem és felállva a könyvespolchoz lépkedtem, majd ahogy a múltkor megnyomtam a falat...azonban nem történt semmi. Mégegyszer megpróbáltam, de ezúttal sem mozdult meg a fal. Összevont szemöldökkel tapogattam tovább a falat, miközben meséltem neki.

- Szerintem, ha a könyvekből szerzett tudásom nem csal, akkor azt az uralkodó párt ábrázolja, akik megteremtettéka  békét a sötétség és a fény között, akik egyesítették a területeket, együtt éltek és gazdálkodtak. A legnagyobb királynő, akit mindenki tisztelt Aelin és a párja Raven. Az ő szobruk van odalent. A falakon gyönyörű képek vannak festve és ha felnézek a plafonra a csillagos égre is rá láthattam. Varázslatos volt, de nem láttam nyomokat, miszerint bárki járt volna odalent az elmúlt időszakban, mégsem borít minden por vagy pókháló.- bosszúsan fújtattam egyet.

-Nem értem..pedig itt volt mélyedés..amit véletlenül nyomtam meg, amikor vissza akartam helyezni a képet..de most mégsem..most biztos bolondnak tartasz..- fordultam feléje.- ne haragudj, nem akartalak ilyesmivel felzaklatni..- aztán egyet kordult a gyomrom. Kezem hasamra tapasztottam, mintha ezzel elnémíthatnám..aztán eszembe jutott.

-Tudod mit? - indultam el a szekrényem felé és kiszedtem belőle egy melegebb kardigánt, amit a hálóingre ráhúzhatok..kicsit meztelennek éreztem magam így is..de mivel hüvös van így ezzel az indokkal is felvehettem.

- Már 2 ajándékot is kaptam tőled és talán én is tudok neked adni valamit.- játékosan ugrándoztam kicsit előtte, majd mefogva kezét kivezettem a szobából.

-Merre van a konyha?

Nemsokára halovány lámpások fényében készítettem ki a hozzávalókat az asztalra.

- Nem tudom, milyen sűrűn szoktál lejárni ide vagy hogy szoktál.e egyáltalán lejárni, de szeretném, ha kicsit lazítanál, mert néha azt is kell. Amikor éjjel nappal dolgoztam, azért hogy ne rúgjanak ki a lakásból volt egy időszak amikor belebetegedtem a fáradtságba.Tehetetlen voltam és akkor is egyedül kellett valahogy kikúrálnom magam, mert gyógyszerre sem költhettem. - meséltem miközben gyors mozdulattal lófarokba kötöttem a hajam, kezet mostam, majd ránézve kezébe nyomtam a sütőtököt.

- Remélem vagy annyira férfi, hogy tudd hogy kell begyújtani a kemencét és megsütni egy tököt. Hmm?- na igen ez kihívás. És, hogy bátorítsam..és viszonozzam a gesztust és abban a reményben, hogy megnyugtatja, akárcsak engem egy puszit nyomtam az arcára. Vigyorogva álltam neki a tészta előkészítésének és kerestem valami hasonló formát a mieinket.

Meglepően ügyesnek bizonyult, amikor bevontam a tészta előkészítéséhez. Bele kanalaztuk az immáron kész tésztát a formákba és be a sütőbe/ kemencébe. Amíg a muffinok sültek egy kis teát is tettem fel.

- Amikor rossz napom volt és ősz volt, mindig ezt a sütemény készítettem el. Az íze miatt is és mert jól esett egy aprócska szeretet morzsa.

- Te mit szoktál ilyenkor csinálni?- ahogy végig néztem rajta, láttam hogy a válla már lejjebb ereszkedett és már az arca is nyugodtabb volt, de a tekintete az teljesen mást ábrázolt..A testemben a vér egyszeriben, mintha felforrt volna és csillapíthatatlan vágyat éreztem..amit eddig még soha. Visszafordultam a tea felé zavaromban. Biztos csak a kemence miatt...kicsit meglegyezgettem magam..

-kicsit meleg van...itt lent.- magyarázkodtam, mintha nem lenne természetes ha valakinek melege van.

Donovan H. Azor

-         Örömömre szolgálna – mondtam őszíntén.

Donovan Azor a beszélgetés során

Kellemes beszélgetés és nyugodt percek. Ezek hiányoztak nekem, de persze nem sokáig. A pár. Kicsivel később már az épségéért aggódtam és azért, hogy saját erőmön kívül nincs nálam fegyver, amit veszély esetén használhattam volna. Tudtam, hogy látja rajtam, hogy nem vagyok nyugodt. Felnéztem rá, miközben a talált aluljáróról kezdett elbeszélni hogyan talált rá. A keze a térdemen hirtelen megnyugtatott, s nem remegett a lábam tovább. Hálás voltam érte. Bólintottam, majd figyeltem a mozdulatait, ahogy egy számomra teljesen ismeretlen jellenségről beszélt. A kezét, ahogy a falat tapogatta, amivel keresett valamit. Megráztam a fejem és felélépkedtem lassan. Mondani akartam, hogy nem nézem bolondnak, mert sose nézném, illetve Aelin és Raven neve ismerős a gyerekmesékből, amiket mondtak nekünk lefekvésnél. Ősi történetek még, mielőtt a családunk betért volna ide 1000. év előtt. Aztán korgott egyet a hasa hangosan, ami nem lepett meg, hiszen kihagyta a vacsorát. Ahogy odaértem már sétált is el mellettem a szekrényéhez. Ide-odakapkodtam a fejemet, s felhúztam a szemöldökömet, s csak hagytam magam kivezetni. Nix már nem volt sehol. Megráztam a fejem, hogy felkeljek a kábulatból, amibe kerültem általa. A testére esett hálóing, s a rajta lévő kardigán tökéletesen kiemelte a bőre színét, illetve alakját.

-         Lent a földszinten. A kertfelé – feleltem – Tudok egy rövidebb utat – forgattam vissza magamhoz, amivel egy pillanatra a karjaimba zárhattam, majd elengedve az egyik kezét, a másikat fogtam meg.

A szolgálók lépcsősorához vittem, amin pár évvel ezelőtt még Fritzgeralddal szaladgáltunk fel s le mit se tudva mi várt ránk később. Öt perc alatt lent voltunk a hatalmas konyhában, ahol a partikra való lakomákat is elkészíthetik a szakácsok. Becsuktam magunk mögött a csigalépcső ajtaját, majd felkapcsoltam a lámpákat. A csillárok, pedig megvilágították a régies bútorokat.

-         Szóval, mit is akartál... – kezdtem volna bele a kérdésbe, de olyan otthonosan kezdett el mozogni a szobában, mintha mindig is ott lett volna. Néha kereste a dolgokat, de előbb-utóbb megtalálta. Egyszer csak egy tököt nyomott a kezembe – Én... szoktam aludni – motyogtam a pihenésre, de tudtam, hogy nevetséges – Öhmm... a kemencével nem lesz gond – néztem le a zöldségre a kezembe, majd ahogy felnéztem volna rá egy puszit nyomott az arcomra. Az ajkaim szétnyíltak a meglepetéstől, de széles mosoly jelent meg az arcomon – Megpróbálhatom – tettem le az ételt egy pillanatra, majd elkezdtem begyújtani és fát pakolni be.

Pár percig kellett várni, míg felmelegedett. Majd nagy nehezen sikerült kibeleznem a tököt, amit halloweeni ünnepekkor gyakran csináltunk, bár inkább kifaragtuk gyerekként őket, s kitettük az ablakainkba. Hirtelen már tésztákkal foglalkoztam és a formákba tettük őket, majd be a kemencébe. Nagyon finom illatok lengték be a helyiséget, s már régen éreztem magam ennyire felszabadultnak.

-         Köszönöm, hogy elkészíthettem veled – mondtam apró meghajlással jelezve hálamat – Én? Rossz napjaimon gyakran kilovagolok a messzeségbe, amerre a szem ellát. Nagyjából egy órás távolságba, majd vissza. Ha túl hideg lenne ehhez gyakran bújok el a könyvtárzúgába és olvasok – néztem fel a szemeibe, miközben meséltem neki.

Valahogy a szexuális feszültséget egyre erősebben éreztem magamon. Azt hittem fent a szobában rosszul éreztem, de itt lent teljesen biztos voltam benne, hogy valami megmoccant a nadrágomban. Az ajkamba haraptam, ahogy a meleg konyhában hirtelen úgy éreztem, mintha szaunnává vált volna. A szüleid. A halott szüleid. Ahogy Beatrixnek is, akinek combjai... Nem. Fritzgerald! Fritz szőrös lába. Oh, igen. Meg vagyok. Kifújtam a bent tartott levegőmet, ami fel se tűnt.

-         Kinyitom az ajtót – feleltem, s a lépcsőházét kitártam ahonnan kellemes szellő csapott meg. Visszamentem mellé, majd tisztestávolságban a pultnak támaszkodtam – Kérsz egy pohár vizet? – figyeltem az arcát, ami kipirult volt, mint szokott.

Ekkor hirtelen mögöttünk valaki megköszörülte a torkát. Ijedten rázodtunk össze. Egy vigyorgó Annabel állt karjait maga előtt összefonta. A nő odasétált hozzánk és a vállamra tette a kezét.

-         Megéheztetek? – kérdezte kíváncsian, ahogy végigmért minket. Én még mindig felöltözve, miközben az éjszakai partnerem hálóingben – Értem. Én csak az esti teámért jöttem – vette elő az egyik fiókból a leveleket – Csináljak nektek is?

-         Megköszönénk – fogtam meg Beatrix csuklóját és finoman közelebb húztam magamhoz. Csendben vártuk, amíg elkészítette a három bögrét, közben végig rajtunk tartva a szemét. A lány füléhez hajoltam és nagyon halkan megszólaltam – Bocsi.

Ötletem sem volt miért éreztem úgy, hogy elnézést kellett kérnem az egyik főszolgálónk miatt. Tudtam, hogy Beatrix is kedvelte a hölgyet, s nekem szinte második édesanyám volt. Hosszú tíz perccel később elengedett minket, de szigorúan figyelt engem, míg visszavonult az emeleti szobájába. Kifújtam a leegőt, majd észbe kaptunk mindketten.

-         Kész vannak a sütemények? – kérdeztem, s figyeltem, ahogy konyharuhát vesz magához, majd kiveszi a tálat, hogy a pultrahelyezze. Még jobb illatuk van, mint korábban volt. A kemencét elaltattom, majd mögélépek, hogy jobban lássam a muffinokat – Jól néznek ki – lépek egy picit odébb, ahogy realizálom, hogy túl közel vagyok hozzá. „Veszélyesen” közel. – Ügyes vagy – mosolygok rá kedvesen.

Beatrix Moon

Beatrix Moon a beszélgetés során

Miután Annabel elkészítette teát és egy sejtelmes mosollyal távozott, felkuncogtam. Ami meglepett, hiszen semmi, olyasmit nem csináltuk, semmi olyasmin nem kaptak rajta minket, ami illetlenség lett volna...kivéve talám, hogy amíg a herceg teljesen felvolt öltözve, az én testem érzékeny részeit egy vékony anyag fedte.

- Miért kértél bocsánatot? Egyébbként vajon, mire gondolhatott, hogy így ránk talált? Ebből ugye nem lesz bajod?- kérdeztem aggodalmasan. Ahogy eszembe jutatta a süteményeket gyorsan a kemencéhez siettem és kiszedtem azokat két kupacba osztva. Szerettem volna a személyzetnek is kedveskedni kicsit így az ő adagjukat, remélve, hogy mindenkinek jut, ahányan idelent dolgoznak. Letakartam, majd közös megállapodás szerint felmentünk a könyvtárba, hogy ott fogyasszuk el az éjszakai nasinkat.

- Hmm, ez nagyon finom lett. Na és neked ízlik? - forultam néztem a velem szembe lévő férfira, aki épp az imént nyalta le ujjáról a cukormázt.

- ejha...gyors voltál.- mosolyogtam. Nem is tudom, eddig miért akartam távolságot tartani tőle? Bár még mindig úgy érzem ez később fájdalmas lesz, de azzal, hogy ma elmondhattam neki, amit kislány korom óta hurvulok, elnyomva mélyen, valami megváltozott. Bennem, benne és közöttünk.

Amíg elfogyasztottuk az ínycsiklandozó muffinokat és Annabel álltal készített nyugtató teát beszélgettünk. Kértem, hogy meséljen kicsit a gyermek koráról és én is meséltem neki. Meglepő módon itt is voltak hasonlóságok, csupán másképpen kezeltük, léptünk túl rajta. Már nem tudtam mennyi ideje voltunk itt csak azt érzékeltem, hogy egyre nehezebben fókuszáltam a férfi szavaira és inkább a mély doromboló hangját hallottam a szememet is egyre nehezebbnek éreztem. Azt hiszem, Annabel gondoskodott arról, hogy aludjunk is az éjszaka, mindenbizonnyal valami altató, nyugtató teát csinált mindnyájunknak. Donovan jobban bírta az ital hatását, mint én így az ő segítségével, vezetésével sikerült vissza találnunk a szobához. Az ajtóban még mielőtt elköszöntem tőle, megöltem.

- Köszönöm, hogy ma időt adtál nekem, majd meghallgattál és sajnálom, amit a fejedhez vágtam. Jó éjszakát Donovan..- motyogtam szinte már aludva. De csak öleltem és így kényelmesebb volt, mint az ágy gondolata. Haloványan éreztem, hogy erős karok nyúlnak a lábam alá, majd felemelnek a padlóról és nemsokára valami puhára érkeztem, bár az előző meleg hely jobb volt. Éreztem valami meleget a homlokomon...

- ezt...meg tudnám szokni.. - motyogtam, majd életem egyik legnyugodtabb álmát aludtam.

Mindig azt mondogatták, hogy legyek türelmes és várjak, egy nap elérkezik a szőke herceg az életembe és minden megváltozik. Jobb lesz. Ezek az emberek badarságot hordtak össze vissza. A változást én idéztem elő, én változtattam, hogy jobb legyen. Nem vártam senkire, hogy majd ő kiemelt a porból és felszáll velem a jólétbe. Ilyen csak a gyerekeknek íródott tündérmesékben létezik, de ha tudták volna, milyen valójában ez a világ, meglepődtek volna. A koboldok nem, olyan kedvesek, mint ahogy ők gondolják. Az embereket egyenesen rühellik, sőt a legtöbb tündér így van ezzel. Ez bizonyítsa a kis folt az asztalon. Nemrég egy kobold szaladt neki és kifejezve nem tetszését a jelenlétemnek hozzá vágott valami piros, erős illatú gyümölcsnek kinéző valamit. Nix gyors reakciója mentett meg attól, hogy tiszta piros legyek. Nem kedveltek engem. Miután azt is hangoztattam, hogy nem vagyok hercegnő még inkább elkerültek. Mára már elindult az a hír, hogy Genevie érkezésével jött vissza a tél és ezt rossz előjelnek tekintik. Pár lény szerint a király ezzel a döntésével csak kockáztassa a békét. Már egy ideje próbáltam kínálgatni a nőket, férfiakat tejbegrízzel, de eddig senki sem fogadta el, bár Nix-et is kerülték, így ebből a szempontból nem volt nagy segítség. Sóhajtva tettem vissza a tányért.

- Oké, hogy ember vagyok, de amúgy a mágián kívül és a kinézetünkön kívül semmiben sem különbözünk. Miért kerülnek ennyire el, mikor csak segíteni akarok?- biggyesztettem le ajkaimat, de hamar összeszedtem magam. Majd csak lesz valaki...félnek, ez érthető.

- Nézd.- mutatott a mellettem álló férfi egy kisgyerekre, aki egy ház falának dőlve figyelt minket.

Meleg téli kabát

- Már egy ideje ott áll és minket néz. Elég alultápláltnak is tűnik. Árva lehet...- kezembe nyomta a tányért, majd útamra indított. Igaz..csak meg kell tenni az első lépést. Meg Kell próbálni. Lassan oda mentem a kisfiúhoz, majd leguggoltam elé.

- Szia. A nevem Beatrix. Hideg van igaz?- kérdeztem kedvesen.- kérsz egy kis meleg tejbedarát.?- láttam rajta, hogy éhes, de mégsem vette el.

-Semmi baj. - biztattam. Magamon éreztem a szúró pillantásokat, de nem foglalkoztam vele. Vettem egy nagy levegőt.

- Tudom milyen érzés félni attól, ami új és ismeretlen, tudom milyen félni attól, hogy elveszíted a családod vagy a lakásodat, amiért évekig dolgoztál..Tudom milyen a múlt árnyékában élni és nem feledni. Nem is azt mondom, hogy felejtsük el, de nem lenne jobb változtatni? Igenis különbséget tenni és nem egy kalap alá venni mindenkit.? Nem tudom, miért ilyen távolságtartóak, amikor senkinek sem ártottam és tudom, hogy valahányan azt hiszik.- álltam fel a kisfiú elé téve az ételt egy kanállal, majd folytattam- a hercegnő, aki most a királyuk jegyesének érkezése egyfajta átok és ő hozta a fagyot, de ez nem így van. De találgatni nem érdemes. Tudom, hogy jobb világ is lehetne, de mi lenne, ha most amikor baj van nem utálkoznánk és keresnénk a másikban a múlt árnyait, hibáit hanem változtatnák? Segítenek egymáson. Itt ez a kisfiú és senki sem segít neki, miért?!  Ha figyelmen kívül hagyják, akkor maguk sem másabbak, mint az emberek.-összenéztek a körülöttem lévők, de én nem foglalkoztam velük, inkább a fiú felé fordultam és felsegítettem.

-Gyere, kapsz valami meleg ruhát.- mosolyogtam rá. Amíg beszéltem habzsolta az egész adagot.

- Kérsz még?- kérdeztem, amíg a hóban vezettem az asztalhoz. Nix már kutakodott is a táskákban valami cipő után, hogy ne mezítelen lábbal sétálgasson a hidegben.

- Várjon hercegnő.- már majdnem ráförmedtem Nix-re, hogy megint miért hív így..de még se tettem, mert rájöttem, hogy nem ő szólított így, hanem egy szirén nő.

- Annak a gyermeknek a családját a maga fajtája, emberek ölték meg.- elkomorodtam.

- Az ön fajtája pedig elcsábítsa mások párját, szerelmét és miután kiszívta belőle, amit akart, belefojtja a vízbe. Miért van akkor itt? Maga jobb?

- Egy embert sem öltem meg vagy csábítottam el! - lendült ellentámadásba.

- Valóban, és én? Max egy csigát és szúnyogot öltem meg eddigi életem során. Akkor, miért hasonlítanak össze azokkal, akik ezt tették? Én sem teszem ezt valamennyiükkel. Nix a sötétséget szolgálja, abban született mégis itt van, hogy segítsen maguknak. Ne a faj alapján és azok története alapján ítéljenek. - halkan hozzá tettem, hogy a fiú szülei megölte a fahtém mégis fogja a kezemet és esélyt adott arra, hogy bizonyítsam más vagyok. És én is így is teszek. Maguk is adjanak egy esélyt nekem, ahogy én is adok maguknak.- azzal hátat fordítottam nekik.

Később miközben betakargattam a fiút a gyülekező helyen, hogy aludjon Nix sietett hozzám, hogy szóljon mennyek segíteni az ételosztásnál és a feladat kiosztásnál, mert egyedül nem bírja és sokan vannak. Visszagondoltam egy pillanatra a tegnap esti beszélgetésünkre Donovannal a könyvtárban a muffin és a tea társaságában. Elmosolyodtam. Miután jóéjt kívántunk egy darabíg próbáltam felfogni mi történt, és rájöttem, hogy könnyebbnek érzem magam és szerencsésnek, hogy végre van valaki aki megért és, hogy az érzés kölcsönös csak még inkább elképesztő.

Nix Firemoon

Nix Firemoon

Reggel, amikor összefutottam a folyoson Beatrix-el nem gondoltam, hogy ilyesmi ötlet bárkinek is eszébe jutott volna. De tetszett és nem láttam értelmetlennek sem így az ebédlő helyett Donovan szobájába mentem, aki már félmeztelenül bámult ki az ablakon valamin tanakodva. De az illata más volt, ami nem is tudom..furcsa volt.. Elmondtam neki a lány tervét, bár egy kicsit győzködni kellett, de megnyugtattam, hogy vigyázni fogok rá és nem lesz semmi baja és, hogy ez egy nagyon jó ötlet. Na igen...arra nem számítottam, hogy az elején ennyire figyelmen kívül hagyják, de ez nem érdekelte. Kiállt magáért és eléjük állt. Bár nem volt korona a fején, igazán fenségesen állt a nép elé.

Donovan H. Azor

Felnevettem, mert nem tudtam volna mit mondani és csak széttártam a karjaimat.

Donovan Azor nevetése, mosolya

-         Ötletem sincs miért kértem bocsánatot – túrtam a hajamba, s amíg kivette a süteményeket kivettem egy tányért. Kiszedtünk kettőt-kettőt, majd megfogta a meleg bögréket és felvonultunk az emeleten lévő könyvtárba. Ahogy helyet foglaltunk a múltkori helyünkön, szinte azonnal elfogyasztottam a muffinokat. Már az ujjaimról fogyasztottam le a maradékot, amikor kérdésére felnétem rá – Isteni volt – vigyorogtam, mint egy kisgyerek, amikor édességet kap, mert megette az ebédet.

A későbbi órákban több mindent meg tudtam arról milyen volt az élete odahaza, majd én is mondtam pár információt milyen volt itt felnőni. A hangja lassan egyre halkabb volt, s szemei szép lassan csukódtak le. Aranyos volt, ahogy hallgatta a történeteimet csukott szemmel a kényelmes fotelben.

-         ...szóval, így ismertem meg Nixet. Sosincs kimondva, hogy barátunk vagyunk, de talán ő az egyetlen, aki úgy ismer, mint Fritz. Talán még jobban is – mosolyogva néztem rá, majd feltápászkodtam.

Nehezebb volt a testem, s pontosan tudtam miért. Annabel. Elintézte, hogy tényleg ne történjen ma éjszaka semmi az alváson kívül. Felsétáltunk az emeletre, majd az ajtaja előtt megálltunk. Felémfordult, majd a nyakamba borult.

-         Én köszönöm – suttogtam a fülébe, de amikor nem engedett el hallgatni kezdtem a szuszogását. Ekkor döntöttem úgy, hogy a karomba veszem, majd be is vittem az ágyára. Betakartam a dunyhával a testét, hogy ne fázzon, s puszit nyomtam a homlokára – Jó éjszakát Beatrix – ejtettem ki a nevét finoman.

Becsuktam magam után az ajtót, de még utána is ott volt a szemeim előtt a lány fáradt teste a párnák között. Ledobtam magamról a csizmáimat, kibújtam a nadrágomból, s ledobtam magamról a kabátot és az ingemet is. Alsóneműben másztam be a takaró alá, s hagytam, hogy a szavai álomba merítsenek. Nem kellett sokáig várni rá. ezt...meg tudnám szokni. Ezt. Meg. Tudnám. Szokni. Ezt meg tudnám szokni. És a helyzet az, hogy én is.

Másnap reggel mikor felkeltem úgy éreztem magam, mint akit az éjszaka kiütöttek volna. A plafonra néztem, ahol a lány finom alakja táncolt előttem, miközben a muffinokat csinálta. A combja erőssége, ahogy hozzám simult, mikor közelebb húztam magamhoz. A bőre puhasága az ajkaim érintésére. Eleven testem, pedig nem akarta elengedni az érzést. Lehúztam az alsónadrágomat is, miközben a fürdőszobám felé vettem az irányt. Vizet engedtem a kádba, s olyan lassan másztam bele, mert úgy éreztem az idő lelassult körülöttünk.

Királyi edzőterem

Átengedtem magamnak a gyönyörnek a vízben. Már jó régen nem értem így magamhoz, de még sosem volt hasonló élményben részem. Sokkal jobban éreztem magam utána, mint eddig bármikor. Nem találtam gusztustalannak vagy megrázónak a helyzetet. Kiszálltam, leengedtem a vizet, s törölközővel szárazva töröltem magam. Felhúztam magamra tiszta alsót, s egy meleg sötétnadrágot. Kinéztem egy pillanatra az ablakon a városra, amikor Nix benyitott azzal a hírrel, hogy Beatrix kimegy főzni a népnek. Megfeszültek az izmaim, s már mondani akartam, hogy várjanak én is megyek, de megállított. Minden rendben lesz. Vigyázok rá. Bólintottam. Megbíztam benne, akár az életemet is ráhagytam volna.

-         Rendben – mondtam elmosolyodva – Üdvözlöm – tettem hozzá, s kiszedtem egy fekete trikót, amit a sötét ing alá terveztem magamra venni. Hideg idők jártak.

Hallottam, ahogy Firemoon elhagyja a szobámat, s én lementem az edzőterembe, miközben feltűrtem a pólóm ujjait. Új fiatalok, akiket gyorsan kellett felkészíteni a növekvő veszélyre. Rájuk mosolyogtam kedvesen, majd kardot fogtak és ellenőríztem a tartásukat. Fárasztó, de jó érzés tudni, hogy több ember tudja megvédeni a családját, s tudnak is tenni valamit. Harcolni az életekért, amik fontos számukra. Pár órával később  elengedtem őket ebédidőre és szabadfoglalkozásra, de a lelkükre kötöttem, hogy délután fussanak le 5 km-t. Rábíztam Kaira, hogy figyelje őket, hogy megcsinálják-e. Az üres óráimban meglátogattam a kedves lovamat, s beszámoltam neki a közös estémről Beatrix-szel. Mindig szívesen hallgatott meg, s most kifejezetten érdeklődő és támogató volt a dologgal szemben, mint bármikor máskor.