Sorsfordulat: IX. rész

Beatrix Moon

Ahogy a többiek tekintete köztem és Donovan között cikázott, elfojtottam egy nyögést. Ennyire egyértelmű lenne, hogy kedvelem őt? Vagy ez is csak azért terjedt el rólunk, mert az ő vendégeként vagyok jelen a palotában..és mert általában az ő társaságában tartózkodom? A táncunk? Vagy mindenkinek egyértelmű csak ő maga őfelségének nem? De tudják nem? Hogy nem szabadna, hogy nem szabadna ennek megtörténnie nem? Erre miért nem gondol senki? És..Gen is...el akarom mondani neki az érzéseimet..most először egy férfiról beszélgethetnénk, aki megdobogtatja a szívemet..úgy örülne neki és nem tudjuk megbeszélni, mert elmegy. Amióta a szétválás terve elhangzott most először nem akartam, hogy megtörténjen, de aztán felfigyeltem a beszélgetésre a két testvér között.

-Nincs növény, és ne aggódj a lakásom miatt. Gen, Penny. Bár a ti családotok az első,és az egyetlen aki tud erről a világról,d e lehet hogy nem. Lehet, hogy más is sikeresen átjutott és jelen van...legyetek óvatosak, miről hol és mikor beszéltek. Bár úgy gondoljuk biztonságos a mi világunk, de nem tudhatjuk. Talán az sokat segítene, ha kicsit kutakodnátok.- fordultam Frith felé.

- Milyen erő lakozik valójában a nyakláncokban, annak idején hogyan ugrottak ebbe a világba vagy a másikba, mennyien tudnak róla és a legfontosabb talán, hogy csak a nyaklánccal lehetséges az átjárás, ha az egyik megsemmisül..bezáródik ez a láthatatlan kapu? Van-e bármi jelentősége mely világból ki hol van? Ha a természet diktál..akkor az egyensúly fontos, tehát ha valamit elveszünk azzal valami egyenértékűt elveszítünk. Semmi sincs ingyen. Mi az ára annak, hogy Gen ott élt Penny itt? Ez az ár a két testvér két külön világban. És én? Mi az ára annak, hogy én itt vagyok, mint ember aki nem itt született bármiféle legendát félretéve.- a nehéz szavak súlyos nyomást gyakoroltak mellkasomra. Mi vagy ki az ára, hogy én itt vagyok és, ha itt akarnék maradni egy életre? 

A csend egy jel volt. Sz egyik pillanatban még itt voltak a szemünk előtt aztán egy ragyogással szertefoszlottak. Vajon oda tértek vissza, ahol mi eltűntünk? Mennyi idő telhetett el azóta a mi világunkban? Jól vannak? Féltem, ha most Donovan nem fogná a kezem el sem hinném azt amit láttam. Immáron egyedül maradtam..vagyis. Egy kéz melegsége, bátorító szorítása megcáfolta gondolataimat. Nem..ő itt van..ők itt vannak..nem vagyok teljesen idegenek között sőt talán most először érzem azt, hogy jó helyen vagyok. Viszonoztam a szorítást.

Kicsit lassan, de túltettünk magunkat az egykori király és áll hitvese távozásán és elkezdtük átbeszélni mik a teendők ezután. Donovan Nix-el és Kamarival az oldalán fog kiállni a népe elé és elmondani az igazságot, legalább egy-két dolgot kihagyva vagy átírva. Frizh hibázott és mélységesen szégyelli magát, úgy érzi elárulta hazáját rossz döntésével így lemond a trónról. Felesége a messzi ország királynője azért jött ide, hogy meglelje ereje titkát a múltjának kirakósait összeillessze, de az ereje kiforratlan és elszabadult. Sajnálja, mert nem akart senkit sem bántani, de a valódi jégkorszakot Winter hozta el és nem ő, de tisztában van a nép félelmével így férjével tart, hogy együtt találják meg a válaszokat. Beatrix, mint Genevié királynő tanácsadója nem tudott uralkodója félelmetes erejéről, mert mindeddig takarta, ő továbbra is Azor birodalom oldalán áll és szeretné bebizonyítani, hogy jószándékkal van itt és Donovan beleegyezett ebbe. Ahogy ő is, ha elfogadják következő uralkodónak minden nap azon lesz, hogy elnyerje a bizalmukat és megvédje a határokat. Nix vezetésével megerősíti a sereget Kamari pedig további szövetségesek után kutat. Abban is megegyeztünk, hogy Penny egyenlőre velem együtt maradjon árnyékban és ne keltsen feltűnést. Bár nem tett semmi rosszat a tény, hogy borzalmasan hasonlít Gen-re könnyen ellenük fordíthatja őket. Én pedig...nos bizonyítanom kell...bár nem tudom hogyan vagyis...egyenlőre a célra koncentrálok, ami persze Donovannak annyira nem tetszik még mindig, holott első alkalommal egyetértett most viszont fogcsikorgatva válasz nélkül hagyta a feltevésem. Felkeresni az Ílíreket. 

Amíg Anabell rendbe tette Donovan küllemét csendben bámultam ki az ablakon. Én is azóta átöltöztem és megmosakodtam, kócos kontyomból pár kósza tincs cirogatta szabadon hagyott nyakamat. Gyönyörű idő volt odakint és a nép is elcsendesedett várva a hercegre, aki hamarosan talán az új uralkodó lesz. Ahogy a nő végzett magunkra hagyott, ezúttal minden figyelmeztető szigorú pillantás nélkül. A férfi felé fordultam. Kerestem a szavakat, vajon mit mondhatnék neki? Mostanában minden olyan gyorsan történik, mire észbe kapunk más a másik oldalról valami történik. Most pedig helyre kell hoznia testvére hibáját egy dühös néppel szemben kell kiállnia és úgy, hogy ő nem erre nevelték. Ugyanakkor akárhányszor láttam beszélgetni a katonákkal vagy anno a falubeliekkel igazi vezetőt láttam benne, bár lehetne kicsit magabiztosabb. A szavakat félretéve felálltam és elé lépve átöleltem karjaimmal. Nem nyugtathatom meg, nem ígérhetem meg, hogy minden rendben lesz, mert nem tudhatom mi lesz.

- Én itt leszek, itt várlak.- suttogtam vállába. Majd dübörgő szívvel az arca felé fordultam a következő szavakkal.

- Donovan H. Azor vagy. Csak add önmagad.- nyomtam egy puszit az arcára bátorításképpen, de arra nem számítottam, hogy arcával felém fordul és arca helyett a száján landolnak ajkaim.  Ha lehet a szívem még erősebben kezdett el verdesni és döbbenten néztem szemeibe..

- Boc..én ne...

Donovan H. Azor

A legjobban annak örültem, hogy Nix segített megírni a szöveget, miközben Kamari Silas-szal együtt kiment a néphez, miután a szolgálók rendbe szedték őket. Penelopé ikertestvére szobájába zárkózott, s egyedül akart lenni, mosakodni. Próbált nem arra gondolni, hogy valószínűleg soha nem fogja látni a biológiai szüleit. Én meg királyi szerelésben úgy néztem ki, mint apám és a bátyám egybevéve, miközben anyám ütöttem. Felálltam a székről, miután rendezte Annabell a hajamat, majd megköszönve Beatrix feléfordultam. Még mindig csodásan nézett ki, mint általában. Rámosolyogtam halványan. Az elmúlt pár óra túl gyorsan történt. Katonáim azóta is rendezik a helyzeteket, s emiatt nem lehetek elég hálás. Ideges voltam. A lány ölelése megnyugtatott. Kezeimet derekára helyeztem és közelebb húztam magamhoz. Puszijára nem készültem fel, mert a következő pillanatban, ahogy szemeibe akartam nézni megcsókolt. Meglepődve néztem rá, de egyáltalán nem bántam meg. Zavarára halkan kuncogni kezdtem, majd homlokomat az övéhez érintettem.

- Nem, mi? - kérdeztem vissza vigyorogva, mintha nem tudnám miért esedezik elnézést kérni - Miért kérsz bocsánatot? - suttogtam közelebb hajolva hívogató ajkaihoz. Úgy éreztem a szívem bármikor kiugrik a mellkasomból, de megtettem és nem bántam meg. Még közelebb húztam magamhoz, ahogy ajkaink egyesültek egymással és úgy éreztem szárnyra kaptam. Még a farkas ösztönöm is bekapcsolt és egy halk, rövid vonyítás szakadt fel közben a torkomból, amikor nyelveink először érintették egymást. Amikor elváltunk egymástól rámosolyogtam, majd adtam egy puszit az arcára - Köszönöm - mosolyogtam rá, majd vettem egy nagy levegőt és az erkély ajtóhoz sétáltam. Lenéztem az ujjaimon lévő pecsétes gyűrűre, s éreztem, ahogy mögöttem a családom. Hátranéztem, el a látványtól, ami előttem volt, s a lányra mosolyogtam, aki elsőként mutatta meg igazán milyen ez, bármi is legyen ez. Vele szeretnék lenni. Apró vacsorákat szervezni, kivinni lovagolni, megtanítani harcolni, kettesben lenni, olvasni a könyvtárszobában, vagy csak hülyíteni a másikat.

- Ezt nem hiszem el - ráztam a fejem zavaromban, miközben megremegtek a lábaim. Most először úgy éreztem félek kiállni eléjük. Ötletem sem volt miért. Nem fogadnak el? Tudják, hogy farkas vagyok, bár nem sejtik, hogy Fritzgerald nehezen tudja irányítani oroszlán énjét.

Elmondtam a megbeszélt dolgokat, hogy a Winter Whisperer felszívódott, s remélhetőleg nem jelent többet veszélyt, de a legrosszabbra készülünk fel. Hogy Fritzgerald felmondott és elvonult a királynővel együtt, s Beatrix, a tanácsadónak semmi köze az egészhez. Mindent tisztán és hangosan közöltem úgy, mint apám csinálta mikor kisebbek voltunk. A végén, pedig tapsvihar tört ki és ünneplés. A tavasz fesztiválra készülődés ott lógott a levegőben.

- Ünnepeljük hát inkább a tavaszt! - zártam le, s a magasba emeltem a királyi gyúrús kezemet. Visszamentem a szobába és az ágyamra dőltem. Felültem rajta, s a lányra néztem - Szörnyű voltam? Kihagytam valamit? - meredtem rá - Tudod mit, nem akarom tudni. Whiskey-re van szükségem.

Geneviève Ivy Fletcher

Ki se kellett nyitnom a szememet, mert már a hangzavarból tudtam, hogy megérkeztünk. Elengedtem a nyakláncot, ami visszahullott a nyakamba, s felnyitottam a szemhéjamat. Fritz ott állt előttem ugyanabban egyszerű e világi ruházatban, egy elegáns világos bézs nadrágot viselt fehér inggel, miközben én ugyanazt, amiben átmentem a másik világba. Oldalamon a táskám lógott, de a kutyám póráza nem volt a kezemben. Szóval csak az ékszerek mozognak? A ruháink is átváltoznak? A srác arcán a teljes sokk a sokaságon, árucikkeken, nyelvezeten, s ruházatokon. Lenéztem az antikárukra magunk mellett, ahol ugyanaz az időshölgy üldögélt, de most napszemüveget viselt, mert a nap ragyogott felettünk. Ez azt jelenti, hogy dél körül lehetett.

- Hát, visszajöttetek - mosolyodott el, majd megakadt a szeme a társamon, s tátott szájjal meredt rá, majd megrázta a fejét. Felállt és közelebb hajolt - Veszélyben vagytok?

- Mondhatjuk így is - suttogtam, miközben a nőt lestem - Maga Isolde Eastwood?

- Honnan tudod ezt a nevet gyermekem? - kérdezte komolyan, de szája sarka apró mosolyra kúszott - Leida és Sebastian unokája vagy, nemde? - fogta össze kezeibe az enyémeket - Menj haza - ajánlotta sürgetve - És ne bízz senkiben!

- Mi? - néztem rá, de ekkor a forgatag úgy felmordult, mint a hangyák szoktak. Valakik belegázoltak a tömegbe, s dühös, feszült lett a légkör. Mindenki egy emberként húzta be a nyakát. Fritz ábrázata bár ijedt volt mégis azonnal átkarolt féloldalasan.

- Mennetek kell - sürgetett, de mielőtt elmentünk volna átadott egy régi oldaltáskát - Ebben megtaláltok válaszokat. Majd még találkozunk. Remélem - szólt, de még mindig nem mozdultam. Fritz átvette a táskát és a vállára tette.

- Köszönjük - szólalt meg, de nem akartam elmenni.

- Penny üdvözli - motyogtam, amire könnyeket fedeztem fel a szemeiben - Köszönjük - mondtam, majd visszaszorítottam a kezeit neki, s elsiettem az új társammal együtt. Éreztem, ahogy a tenyereim izzadtak. Fritz úgy nézett ki, mintha az irodából jött volna ki, s én újra a régi önmagam voltam. Bár teljesen másképp éreztem magam. A vonat állomásig loholtam, ahol vettem magunknak jegyet Párizsba. Fritz nem hagyta el az oldalamat egy percre sem. A vonatot vártuk a kettes szám alatt a többi utassal, s közben előkaptam a telefonomat, de le volt merülve. Ötletem sem volt milyen napot írtunk, de az idő biztosan melegebb volt - Bárcsak tudnám, hogy hétköznap vagy hétvége van - tördeltem az ujjaimat, majd ide-oda forogva végül megszólítottam egy fiatal lányt.

- Bocsi, milyen nap van? - kérdeztem, amire kivette az airpodját és unottan rám meredve nyögött oda - Péntek.

- Köszi - hagytam ott, majd Fritz-re néztem - Péntek volt, amikor eltűntünk innen - biccentettem - Bár nem ilyen meleg volt - aggódni kezdtem.

- Mit vettél elő előbb a táskádból? - kérdezte Fritzgerald és ekkor esett le, hogy semmit se tud a technológiáról. Akkor a munkámat se lesz könnyű megértenie.

- Kérdéseket hagyjuk későbbre - veregettem meg a vállát, majd vonatra szállva leültünk a helyünkre. Helyjegyet foglaltam, mert ez egyszerűbb volt. Másfél óra. Letette maga mellé a táskát, s én hálát adtam annak, hogy eltettem a töltőm, illetve a konnektornak. Az értetlen  arcáról megfeledkezve kapcsoltam be a készüléket - Röviden, ezen keresztül elérhetem  például a páromat, a családomat, hogy jelezzem nekik, hogy élek, illetve meg tudhatjuk a pontos... - ekkor megjelent a kijelzőn a dátum és azt hittem rosszul látok - Március 27, péntek - néztem fel a srácra - Egy hónap - bambultam magam elé.

A további órákban csendben maradtunk. Túl sok mindent kellett feldolgoznunk mindkettőnknek. Hogyan tárgyalod le a családoddal ezt? Mire megérkeztünk a célállomásunkra addigra rendőrök fogadtak minket.

- Geneviève Fletcher? - kérdezte az egyik férfi és bólintottam - Ez a férfi gondot okozott magának bármikor? - mutatott Fritz-re és megráztam azonnal a fejemet - Mi van a táskában? - kérdezte a rendőr, amire kissé zavarba jöttem.

- Kutatást végzek, s ebben kérem a hölgy segítségét - szólalt meg Fritzgerald - Elnézést, ha gondot okoztunk...

- Mit kutat? - nézett rá gyanúsan.

- Családfákat - vágta rá, s biccentett a rendőr.

- A családja és az élettársa halálra aggódták magukat érte - lépett hozzá közelebb.

- Már felvettem velük a kapcsolatot - szólaltam meg, s Fritz védelmébe léptem - Akadt némi probléma az utazásunkkal, s most sikerült feltöltenem a telefonomat. A barátom nem hisz ezekben az eszközökben. Régimódi - vontam vállat.

- Szóval minden rendben lesz? - kérdezte a férfi, s biccentettem - Hazavisszük magukat.

Mire beértünk a lakásba hangosan sóhajtottam fel, amire Fay azonnal szaladt is ki hozzám, majd felkaptam. Úgy hiányzott, de aztán valami megváltozott a levegőben.

- Gen - hallottam meg az ismerős hangot és a szívem kihagyott egy ütemet. Minden visszatért. A nyakába borultam Alessandre-ne, amíg fel nem tette a nem várt kérdést - Ki a fene ez az alak? - mutatott rá.

- Kutatást végzünk - motyogtam, miközben eltolt magától - Figyelj, mindent elmagyarázok, és... - kezdtem el mondani, de megrázta a fejét.

- Milyen játékot űzöl itt? - meredt rám - Nem hallok rólad egy hónapig, a családod se tud semmit, s feltűnsz egy férfival az oldaladon. Nem, nem vagyok nyugodt. Örülök, hogy élsz és itt vagy - mondta végül - Halálra aggódtuk magunkat - ölelt vissza és megcsókolt, amit kínosnak éreztem abban a pillanatban.

Beatrix Moon

Talán, annyira mégsem sajnálom. Ahogy magához vont, ahogy ajkaink csókba forrtak össze a világ megszűnt letezni és csak mi ketten voltunk. Ő és én. Az álltalam felépített fal lassan megremegett, majd darabjaira hullott. Többé nem számít, hogy honnan jöttem, hogy ő egy teljesen más fáj. Nem számít, hogy nem szabadott volna találkoznunk se. De mégis találkoztunk, talán így kellett történnie. Talán lehetséges.

Pennyvel az oldalamon figyeltük a nép arcán végig menő változást. A félelem lassan elcsitult, de nem egészen, helyét remény vette át. Úgy tűnik egyenlőre bíznak Donovan szavainak és adnak neki egy esélyt. A leendő király. Vajon ez változtat valamin? Mi lesz ezután? A beszéd után a szétszéledtek az összegyűltek, némely arcon mosolyt, izgalmat is felfedeztem. Donovan mindig is vezető volt. Erre született. Eddig hadsereget irányított, azonban most egy egész birodalm számít rá. Hogy állja meg a helyét? Milyen uralkodó akar lenni? 

Pennytől elköszönve visszatértem Donovan szobájába, majd érkezésekor figyelembe véve kérését megkértem egy szolgálót, hogy hozzon neki wiskey-t. Megtöltöttem az üveg poharat, majd átadtam neki, leülve az ágy szélére.

- Biztosan? Szerintem nagyon jó voltál. Igazán királyi.- paskoltam meg térdét.

- hallottam, hogy valami tavaszi ünnepségről beszélnek a folyosón. Mi ez pontosan?- kérdeztem könnyed témával kezdve a beszélgetést. Sok mindent kellene megbeszélnünk, de előbb látnom kell, mihez van hangulata. Meddig mehetek el most? Bár vannak dolgok, amik ráérnek holnap is. Ma túlsok minden történt. És köztünk mi változik? Az is inkább holnap. Figyeltem karakteres álkapcsát, gyönyörűen ívelö szemöldökét, amit így lehunyt szemmel is összevont. Odanyúlva eltűrtem egy hajtincset szeme elől, majd gyengéden kisimítottam szemöldökét.

- Fáradt vagy? Magadra hagyjalak, hogy pihenhes? Később is beszélgethetünk. - ajánlottam fel.

Odakint az ablakon túli világban a nap utolsó sugarai színeszték be az égboltot. Közeledett az éjszaka. Az óra ketyegett, de mégis vágytam egy kis lelassulásra. Visszafurdultam a herceg...mármint..

- Tényleg. Mostantól hogy szólíthatlak? Királyi felség? Hercegi felség? Hercegem?- vigyorodtam el az utolsón, amely csak az álmomban jelent meg eddig..egy nagyon intim álomban, amit azonnal száműztem a felejtés forgatagába, amint felébredtem. Most azonban igazán tetszik az íze nyelvemen. Felsóhajtottam. Bár már nem tagadom az érzéseim, de ő mit érezhet? Mióta? Megráztam alig láthatóan a fejem. Mielőtt folytathattam volna, kopogtattak az ajtón majd minden válasz nélkül ki is nyílt. Nix lépett be rajta.

- Ellnézést a zavarásért, de lenne egy fontos kérdésem, mármint tudtommal a tanácsadód már feltette, de választ nem kaptunk. Pedig sürgős lenne.- hadarta el egy szuszra. Oh..persze.

- Az ílírek meglátogatása.. - jutott eszembe. Valóban, mint lehetséges szövetségesekként említettem meg őket. Első alkalommal Donovan jó ötletnek tartotta, de második alkalommal amikor felvetettük, hogy elmennénk én és Nix hozzájuk beszélni..csak morgot, de egyenes választ nem adott. Holnap mentünk volna még a tavaszi ünnep és a telihold előtt. A férfira pillantottam magam mellett. 

- Egy próbát megérne. Beszélek velük, és talán megtudom őket győzni arról, hogy álljanak mellénk, cserébe segítünk nekik visszaszerezni Teresant.

Donovan H. Azor

A lányra mosolyogtam és örömmel vettem át a kupát, majd felhajtottam a benne lévő whiskeyt. Leültem az ágyra, s magam elémeredtem, aztán keze a térdemre tévedt. Felemeltem az arcomat és rápillantottam. Egy pillanatra lehunytam a szemeimet, hogy jobban érezem a közelségét magam mellett. Megnyugtatott és a bennem lévő farkas se ordítozott már. Letettem a földre a poharamat, majd megfogtam a kezét.

-         - Ne – nyitottam fel a pilláimat és kíváncsi, érdeklődő tekintetébe néztem – Ne menj el – suttogtam, majd ahogy arcom vörösödött elengedtem az ujjait. Két karjaimmal megtámaszkodtam az ágyon magam mögött. Beceneveken való gondolkodása folyamán elvigyorodtam, főleg ahogy ajkába harapott „hercegem” megnevezésen elgondolkodva – Ahogy szeretnél – nevettem fel jólesően, aztán legjobb barátom rontott be a szobámba.

Megfeszültek az izmaim, ahogy arra gondoltam, hogy egy ilyen útra engedném Beatrixt. Nem, mintha nem bíztam volna a legjobb katonámban. Rámarkoltam a takarómra, ahogy mindketten engem fürkésztek. A mély sóhajom olyan hangosan ment bele a levegőbe, hogy magam is beleszédültem.

-        - Vigyázol rá – néztem fel Nixre szigorú pillantással – Ha nem is járnátok sikerrel, gyertek vissza – mondtam ki szinte utasításként. A tavaszi ünnep, majd lenyugtatja az idegeimet, de kétlem. Ledőltem az ágyamra, s hagytam lábaimat széttéve. Karjaim magam mellett pihentek. – Ez már kőbe van vésve.

Fitzgerald C. Azor

Szerelmük ott volt a levegőben, de ha ez nem is a falakon a képek pont eleget mondtak. A családról és róluk, s természetesen a kis yorki kutyus, aki most nagy érdeklődéssel ült le elém. Leguggoltam és kitettem neki a kezemet, hogy megszagolja. Szinte azonnal megszagolta, majd boldogan bújt oda hozzám. A csókjuknak szemtanúja lenni valamiért jobban fájt, mint gondoltam. Tudtam, hogy be fog következni, de még se álltam készen arra milyen fájdalomról is beszélünk itt.

-         - Kutatást végzünk családfákról, s felajánlottam, hogy náluk tölthet pár éjszakát – felelte és hangjában némi reszketést hallottam ki. Barátja nagyot sóhajtott, majd felém nézett úgy, mint aki megjelölte már a területét.

-         - Rendben. A kanapén alszik – mondta, amire megkönnyebbülten mosolyodtam el – Szóval te ilyen kutató vagy? – kérdezte átölelve barátnője derekát. Gen rám nézett aggódva. Olyan tökéletesnek tűntek.

-         - Valami olyasmi – bólintottam megfogva a táskapántját a vállamon.

-         - Hé! Hívtad már a szüleidet? – nézett le rá, amire megrázta a fejét, s szónélkül beljebb húzta egy másik szobába. Ajkamba haraptam. Fay kíváncsian ment utánuk, de én csak a nappali küszöbéig mertem menni. Kicsi lakás, de pont kényelmes pár embernek.

Szeretetteljes beszélgetéseknek voltam szemtanuja. Egy teljes élete van itt ennek a lánynak. Munkahelyén lévő főnökét is felkereste, hogy jelezze minden rendben van. Boldognak tűnt. Szónélkül elindultam felfedező útra, amiben megtaláltam a fürdőszobát, hogy megmossam az arcomat, majd a konyhában töltöttem magamnak egy pohár vizet. Beletartott öt percbe mire rájöttem mit hogyan kell pontosan használni. A kis asztal egyik székére leültem feltéve az asztalra a bőrtáskát, amikor Geneviève futott ki hozzám. Arca pár centire állt meg az enyémtől. Fogalma sincs mit művel velem.

-        - Bocsi – suttogta – Általában bemegy az irodába dolgozni, szóval nem fog sokáig zavarni holnap. Ma kimennénk vacsorázni valahova – harapott az ajkába – Van kedved velünk jönni?

-         - Biztos vagy benne, hogy ez jó ötlet? – tettem le a poharat és visszanéztem a tekintetébe – Gen... én...

-        - Ne – helyezte a mutatóujját a számra hirtelen – Minden rendben lesz. Csak... hiányzott, régen voltam itthon és fogalma se volt arról, hogy hol vagyok – tártam szét a karjaimat – És nem kell tudnia mindent.

-         - Nem kell tudnia mindent – ismételtem meg, majd biccentettem – Rendben, akkor elmegyünk vacsorázni – beletúrtam a hajamba.

-         - Öhm, kérek kölcsön valamit neked Alessandre-től – adott egy puszit az arcomra, majd elviharzott. Ötlete sincs, hogy valójában mibe keverte magát.

Nem tudom, hogy ez mennyire volt jó ötlet átjönni ebbe a világba.

Beatrix Moon

Nix egy diadalittas mosollyal bólintott nekem, majd közölte velem, hogy holnap reggel indulunk, majd amilyen hamar érkezett úgy távozott. Gyorsan. Donovanra pillantottam meg könnyebülve. Igaz, hogy még nem tudni mi vár ránk ott. Megtudujuk-e őket győzni avagy sem. De egy próbát megér. Elnyújtoztam az ágyban Don mellett és egy darabig csak hallgattam lassú lélegzését.

- Szerinted mi fog történni ezután? - kérdeztem halkan megtörve a csendet.

Nem hagyott nyugodni a tudat, hogy igazából semmit sem tudunk igazán  ránk leselkedő veszélyről. Hogy az valóban honnan ered és miért. Nem kaptam választ így felnéztem rá. A légzése lelassult. Elmosolyodtam. Méghogy nem fáradt. Lassan és észrevétlenül kimásztam az ágyból és elfújtam a gyertyákat. Végigsimítottam az arcán mielőtt kiléptem volna a szobából.

Másnap egy testhezálló ruhát kaptam, amelyben könnyedén tudok majd mozogni és néhány szükséges fegyvert is rá tudok kapcsolni. Épp egy narancs lekvárral megkent pirítóst ettem, amikor Nix sietett be, majd lopta ki kezemből az újonnan kent kenyeremet és a szájába tömte.

-        - Héé! - nevetve lépett odébb gyenge támadásom elől és elvéve egy poharat megtöltötte teával.

-         Amint végeztél indulunk. Minél korábban indulunk annál előbb érünk vissza. Bár szeretek sötétben, éjszaka repülni, most nem a legbiztonságosabb.

-        - Donovan? - kérdezte. Értetlenül néztem rá.

-        - Nem tudom...miből gondolod, hogy nekem tudnom kellene?

-         Azt hittem ti az este..- vonta össze szemöldökét bekapva egy mini csokis croassant. - Együtt voltatok. -  fejezte be. Már válaszoltam volna neki, hogy nem töltöttük együtt az éjszakát, amikor belépett a terembe. Láttam rajta, hogy még mindig nem igazán tetszik neki, az amire készülünk, és aludni sem aludhatott valami jól. Kedvesen töltöttem neki egy kis teát, amint leült.

-        - Jó reggelt.

Donovan H. Azor

Egy apró mosoly jelent meg az arcomon, mert tudtam, hogy Beatrix jó kezekben lesz. Ránéztem a lányra mellettem, ahogy lefeküdt mellém, majd mosolyogva lehunytam a szemeimet. Elhalványulva hallottam még a kérdését, de márcsak álomban válaszoltam neki. Nem tudom, de szerettem volna megmutatni neked a tavaszi ünnepséget. Néztem az arcát, miközben már mélyen elaludtam. Mire reggel felkeltem és oldalra fordultam ő már sehol se volt. Nem is ugyanúgy keltem fel, mint ahogy lefeküdtem volna aludni. A fejem félig lelógott az ágyról, az ingem félrecsúszott rajtam, s a hajam össze-vissza állt.

-        - Beatrix? – keltem fel, majd benyitottam a fürdőszobába. Visszamehetett a szobájába. Megálltam a csapom előtt és felnéztem a tükörbe – Üdv – köszöntem magamnak, majd vizet locsoltam az arcomra. Megigazítottam a frizurámat is, aztán a szekrényemhez sétáltam. Éppen ekkor érkezett az inasom a segítségemre.

Felvettem egy fekete királyi egyenruhát, amin ezüst gombok, díszek voltak. Visszafogta az alakváltozásomat, ha arról volt szó. Egy dobozkához sétáltam az asztalomon, majd felnyítva kiszedtem belőle apámtól kapott ezüst melldíszt, amin az állatom rajzolódott ki. Megvédett kiskoromban a kirohanásoktól, attól, hogy világra rohanjak teliholdkor. A zsebembe dugtam, hogy odaadjam Beatrixnek. Lesétáltam az ebédlőbe, ahol a többiek már mind ott ültek. Megálltam az ajtóban egy pillanatra, s halvány mosoly jelent meg az arcomon, amikor Nix felhozta a lánynak, hogy együtt töltöttük az estét. Végül beléptem a helyiségbe és megkerülve leültem mellé a helyemre.

-        - Jó reggelt – feleltem, bár volt egy olyan érzésem, hogy nyúzottnak tűnhettem – Köszönöm – vettem ki a csészét a kezéből pont úgy, hogy végigsimítsak az ujjain. Egy kellemes mosolyt küldtem felé, majd beleittam az italba, s lenéztem a disznóhúsos tojásos reggelimre. Vettem egy kenyeret is és bekaptam egy falatot -  Mennyi idő lesz szerinted? – néztem Nixre.

Geneviève Ivy Fletcher

Alessandrehez visszatérve végigsimítottam a karján, miközben éppen a szüleivel beszélt. Integettem nekik és adtam a fiuknak egy puszit az arcára.

- Minden rendben – mosolyogtam, majd letette a hívást – Hé, tudsz kölcsön adni némi ruhát Fritzgeraldnak? – kérdeztem, amire összerezzent, aztán megvonta a vállát.

- Persze – motyogta – Hol van?

 - A konyhában – léptem egyet hátra, hogy fel tudjon állni.

- Amúgyis jelenleg úgy néztek ki, mintha Halloweeni partira igyekeznétek vagy legalábbis a középkorból jötettek volna – ejtette ki az ajkain, amire felnevettem.

Behúztam Fritzet a hálónkba és a srácokat magukra hagytam, míg én is felhúztam magamra valami kevésbé hercegnősebb darabot. Felakasztottam a ruhát a fogasra, s végighúztam az ujjaimat az anyagon. Elmosolyodtam, mert ez megmutatta, hogy nem álom volt. Csipkés, fehér alsóneműben fordultam meg a fürdőben, aminek ajtaja kinyílt és a másik világ királya jelent meg teljesen vörös arccal.

- Elnézést, nem tudtam – motyogta és becsapta az ajtót, majd hallottam siető lépteit. Arcom égni kezdett, majd gyorsan lezuhanyoztam, majd belebújtam a köntösömbe. Hiányzott ez a puha anyag a testemről. A koszos darabokat a szobánkba vittem, ahol már Laci darabjai rég ki voltak pakolva.

- Segítesz választani valamit? – kérdeztem tőle, amire elvigyorodott a kérdésemre, majd előhúzta a kedvenc farmernadrágomat egy virágos felsővel és egy farmerdzsekit, közben tiszta bugyit és melltartót vettem fel.

      Felvettem a ruhadarabokat, ami szórakozással telt, mert Alessandre nem könnyítette meg a dolgomat. Nem bántam. Mosolyogva csókoltam meg utána. Úgy éreztem a szívemben újra helyre állt minden, de volt valami facsaró érzés mellette. A másik szobában öltözködő Fritzgerald. A király. Az oroszlán. Kimentem hozzá a nappaliba, s elmosolyodva támaszkodtam meg az ajtófélfának.

    - Jól áll – dícsértem meg az vöröses ingben és fekete nadrágban. Kissé nagyobbak voltak, de az öv segített rajta tartani a farmert – Majd veszünk neked néhány darabot.

    - Nem kell – rázta a fejét, amire közelebb mentem hozzá és a nyakkendőt néztem a kezében. Azt adta neki Laci, ami rajta volt az első vacsoránkon Franciaországban. Beletettem a nyakába, majd összekötöztem neki.

    - Dehogynem – néztem fel rá és megpaskoltam a vállait – Te is intézkedtél azon, hogy jól érezem magam. Most rajtam a sor, hogy visszaadjam a gesztust és a bizalmat – néztem rá.

A hasam kellemes bizsergető érzést hozott, s én azt hittem ott helyben összerogyok. Aztán megjelent a barátom, amire megperdültem, majd feltűnt a kedvenc kistáskám a kezében. Felkaptam a töltőről a telefonomat, majd összeszedtem a kulcsomat és beletettem őket.

- Akkor indulás – kacsintott rám és átkarolta a derekamat – Foglaltam már asztalt egy olasz étteremben. Szereted a pizzát?

- Öhm – vonta meg a vállát – Nem vagyok válogatós – válaszolta Fritz kissé zavarba jövve a kérdéstől. Ötlete se volt mi az, amit az előbb kérdeztek tőle.

Nem volt messze a hely, nagyjából tíz percet sétáltunk, s közben a királlyal mindketten nagy szemekkel néztük a várost. Én nosztalgiából és ő most először járt itt. Meg akartam fogni a kezét, támogatni, de az ujjaim Laciéban voltak. Közelebb bújtam hozzá. Itt van a barátom. Itt van az, akit szeretek.

Donovan H. Azor

Bólintottam és hálás voltam Nixnek, majd figyeltem, ahogy távozik a helyiségből. Magam elénéztem a beült csendben kettőnk közé, majd mire megfordultam teljes testemmel és székemmel a lányhoz addigra megszólalt. Felhúztam a szemöldököm, miközben a zsebemben kutakodtam. A tenyerembe zártam a darabot, majd megfogtam némán a kezét és belehelyeztem.

- Ez megvéd – suttogtam – Ha én nem is mehetek veled most – mosolyogtam rá, majd másik kezemmel megsimogattam az arcát és közelebb húztam. Egy csókot leheltem az ajkaira. Oly sok ideje vártam erre, hogy most úgy éreztem kirobbanok a boldogságtól.

Elmosolyodtam utána, ahogy az arcát fürkésztem. Reméltem adtam némi választ a kérdéseire, amik kavarodtak benne. Kár lett volna tagadni. Nem akartam enélkül elengedni.

- Meg akarom mutatni neked a tavaszi ünnepséget – engedtem el – Szóval térj haza egyben. A kedvemért – vigyorodtam el és kacsintottam egyet.

Fitzgerald C. Azor

Milyen volt a vacsora? Kínos. Amikor elment Gen a mosdóba úgy éreztem a barátja meg akar ölni a tekintetével. Az emberek itt mások voltak. Az egész világ valahogy nem olyan, de mégis hasonló. Az étel meglehetősen finom volt. Kenyér kör alakban megformázva és mindenfélével megtömve a teteje. Aztán hazamentünk és segített Alessandre leágyazni a kanapén. Megköszönve a segítségét a bőrtáskát odatettem mellé, majd leültem rá. Beletúrtam a hajamba, miután meglazítottam a nyakkendőmet. 

Még mindig meg volt az érzés, ahogy az ujjai összefűzték az anyagot előttem. Az illata, ami más milyen volt itt, mint az én világomban. Itthon volt és ragyogott. Nem gondoltam volna, hogy lehet még gyönyörűbb. Kigomboltam a kölcsönkapott inget és ledőltem az ideiglenes ágyamra, amikor valaki mellém ért. Mellém dobott egy nagyobb, szürke pólót és egy puha, pamutnadrágot.

- Pizsama, hogy kényelmesen tudj aludni – szólalt meg az ismerős és kellemes hang. Kinyitottam a szemeimet és ott állt felettem a lány, aki elrabolta a szívemet, s ki foglalt.

- Köszönöm – mosolyodtam rá, majd felültem – Sajnálom, ha problémát okozok...

- Nem – mondta – Nincs itt semmi gond – térdelt fel és átölelte a nyakamat. Már lekerült róla azaz édes kis felsője és helyette egy lenge hálóing volt rajta – Valahogy sokkal otthonosabb lett ez a hely – suttogta, s éreztem, hogy megremegnek a vállai. Könnyei halkan folytak le a vállamra. Simogattam a hátát, majd puszit nyomtam a fejére. Elhúzódott és a szemeimbe néztem.

- Fay nagyon megszeretett – nézett a kiskutyájára, aki a levett cipőmhöz fészkelte be magát.

- Igen. Én is őt – mondtam, de mindketten éreztük, hogy nem a kutyáról beszélünk teljes mértékben. Megfogtam a kezét és megsimogattam a kézfejét – Boldog vagy? – Nem válaszolt azonnal, de elmosolyodott.

- Igen – felelte – Igen, boldog vagyok.

Mert itt vagyok – gondoltam, s nem is sejthettem, de ő is épp ehhez hasonlóan folytatta. Elengedett, majd jó éjszakátot mondva visszament a hálóba. Átöltöztem a kutya jelenlétében, majd szinte azonnal elaludtam. Nem menekültem a lánytól, mert az álmomban én feküdtem mellette az ágyban, s én öleltem magamhoz a testét.

Reggel, viszont szörnyű hangra ébredtem, ami nagyon szokatlan volt. Az előttem lévő fekete dobozban mozgott a kép és emberek beszéltek éppen valamiről. Hátrahőköltem, majd a konyha felénéztem, ahol valami gép hangja szűnt meg. Alessandre nézett be hozzám.

- Bocsi, felkeltettünk? – kérdezte némi aggodalommal – Hogyan kéred a kávét?

- Ó, öhm – motyogtam magam elénézve – Feketén.